28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megjelent a Serious Sam: Tormental

Új formában tér vissza a játékfranchise legfrissebb darabja.

Írta: Jaxx

Bevallom, a Serious Sam játéksorozat közel áll a szívemhez: ez volt az egyik első FPS, amivel PC gamer „koromban” játszottam. Azóta eltel sok év, a játék 21 éve alatt sokat alakult, most pedig újabb darabja érkezett meg, 3D rogulite shooter formájában. A Serious Sam: Tormental sikeres early access szakaszát követően egy szebb, jobb, fejlettebb játékélményt kínál a PC-seknek.

A hozzá tartozó előzetesben a főkaraktertől megszokott darálást látjuk, mely ennyi idő után is maximálisan élvezhető. :-)

A Serious Sam: Tormentalban a pusztítás félistene, Mental elméje alkotta világokon és szörnyetegeken kell magunkat átverekedni. Egy elhagyatott templom mélyén rejtőző lelet a kulcsa legyőzésének, ezzel lépünk be torz világába és különböző küldetéseken keresztül igyekszünk megakadályozni hatalmának megerősödését. A játékmenetben több rejtély megfejtése és egyéb jelek vezetnek majd Mental személyazonosságáig, a procedurálisan generált dungeonökben lesz mit halomra ölnünk, míg el nem jutunk azonosításáig.

A Serious Sam: Tormental innentől pedig a „szokásos”. Fegyverek és upgrade-ek tömkelege, humoros szövegezés, kisebb boss fightok a végső előtt. Néhány challenge után újabb világokat és karaktereket is feloldunk a fejlesztések és fegyverarzenál mellett. Helyi kooperatív módban együtt is tudjuk kaszabolni az ellenséget, ezzel természetesen az ő erejük is növekszik majd.

A Serious Sam: Tormental kizárólag PC-re jelent meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental
  • Serious Sam: Tormental

Serious Sam: Tormental

Platform:

Fejlesztő: Croteam, GunGrounds

Kiadó: Devolver Digital

Megjelenés: 2022. április 8.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!