Az Outriders sötét sci-fi sztorija június végén egészül ki a Worldslayer kiegészítővel, mely az új küldetéssor mellett funkciókkal és más kimenetelű végjátékkal is bővíti az eddigi történetet.
Az alapsztori az emberiség utolsó napjaiban játszódik, akik miután felélték és kimerítették szülőbolygójuk minden erőforrását, új otthon után néznek. Ez az Outriders csapatának feladata, akik az ígéretesnek látszó Enoch bolygón landolnak. Azonban az ott honoló Anomália gyorsan megváltoztatja csapatukat, gyakorlatilag szuperhősökké formálva tagjait.
Ehhez adódik majd hozzá a kiegészítő új kampányvonala egy sor brutális ellenféllel, melybe az alábbi videóban nézhettek bele.
Az Outriders Worldslayer egyedül vagy kooperatív módban is játszható. Négy kasztból kiválasztva létrehozhatjuk saját outriderünket, akivel mind az alapjáték, mind pedig a kiegészítő történetét végigvihetjük. A DLC-vel már 30-as szintig fejleszthetjük karakterünket, továbbfejlesztett fegyverekkel és testreszabhatóbb felszereléssel támogatja sikerünket. Közel száz legendás tárgy, Apocalypse nehézségi szint és felszerelés, új PAX-képességfa is fért a hamarosan érkező kiegészítőbe.

Outriders teszt
Számtalan játékórát követően elérkezett a konklúzió ideje.
Az Outriders Worldslayer idén június 30-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Google Stadiára.