Folyamatosan érkeznek a Marvel és a DC szuperhőseivel telepakolt filmek a mozikba, a különböző streamingszolgáltatóknál pedig egyre több sorozat is készül velük, ezekben azonban közös, hogy általában nem a fiatalabbaknak szólnak. Nem úgy a jövő héten bemutatásra kerülő DC Szuperállatok ligája, amely 16-os vagy 18-as karika helyett csak 12-eset kapott, és szuperhősök kisállatai a főszereplői. Az animációs filmben Superman kutyája, Krypto csapatot gyűjt maga köré, hogy kiszabadítsa gazdáját, valamint az Igazság Ligájának többi tagját.
Ahogy pedig azt megszokhattuk, egy ilyen mozifilm nem maradhat kapcsolódó videojáték nélkül, így a napokban jelent meg a DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Ace, amelyben a címszereplő kutyákat, azaz Kryptót és Ace-t (Batman háziállatát) irányíthatjuk Lex Luthor és robotjai ellen. A történet teljesen független a filmtől, csak az univerzum és a szereplők azonosak benne.
Főhőseinket három további kiskedvenc, PB, Merton és Chip segítik, akikhez különböző fejlesztéseket is feloldhatunk, így hatékonyabban tudják segíteni Kryptóékat. Minden játszható kutyához három egyedi képesség válik elérhetővé a játék során. Miközben pedig igyekszünk elintézni a lexbotokat, a kisállatoknak új otthont is találhatunk.
A DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Ace PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre jelent meg. A PlayStation 5-ös és Xbox Series X/S-es update szeptember 30-ától lesz elérhető a játék PS4/X1 verziójához.