Az első Outlast egy közel tökéletes túlélőhorror volt zseniális hangulattal, remekre csiszolt játékmenettel és összességében igen pofás látványvilággal (már amennyi látszott ebből az éjjellátón keresztül). A második rész megpróbált rátenni erre egy lapáttal és az elhagyott szanatóriumot egy szekta által uralt falura cserélte. A váltás többé-kevésbé be is jött az indie Red Barrels stúdiónak, akik 2019-ben jelentették be, hogy trilógiává bővül a franchise.
A The Outlast Trials merőben más játék lesz mint két elődje, ez ugyanis időben is jóval azok előtt fog játszódni, ráadásul ezúttal kooperatív mód is lesz. Az események a hidegháború idején a Murkoff Corporation egyik titkos laborjában játszódnak. Itt gyűjtöttek össze egy rakás tesztalanyt, akiken mindenféle kísérleteket, mentális és fizikai kínzásokat hajtanak végre. A játékosok is egy (vagy több) ilyen kísérleti alanyt alakítanak majd, akik megpróbálnak megszökni az intézetből lehetőleg ép elmével.
A The Outlast Trials abban is különbözni fog elődeitől, hogy ez először early accessben fog megjelenni. Mint kiderült, erre már nem is kell olyan sokat várni, a rajt ugyanis május 18-án lesz és a Steamen, valamint az Epic Games Store-ban is be lehet majd szállni.
A fejlesztők a dátum és a hozzá tartozó előzetes mellett kitértek a tavaly október végén tartott zárt bétára is. Elárulták, hogy a három napos események 1 milliónál is több regisztrált játékos vett részt, akik összessen 35 évnyi időt töltöttek a bétával. Ez idő alatt 225 363 kísérleti alany halt meg, 656 180 alany lett megcsonkítva. Az éjjellátót 352 851 550 másodpercen, vagyis nagyjából 11 éven keresztül használták, aktív képességet pedig 1 841 161 alkalommal vetettek be.