26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Már elérhető a magyar fejlesztésű Little Astronaut demója a Steamen

Egy kis űrhajós kalandjaiba csöppenünk a vörös bolygón, amivel megszakadt a kapcsolat.

Írta: GeryG

Mindig külön örömteli magyar fejlesztésű játékról hírt adni, nincs ez másképp most sem. Az egyetlen magyar fejlesztőt rejtő Veloneer Games egy ideje már dolgozik egy nagyon mutatós és ígéretes játékon, amely a Little Astronaut címet kapta. Ehhez érkezett meg a napokban a demó a Steamre.

A játék, ahogy arra a címe is utal, egy kis űrhajósról szól. A kis itt szó szerint értendő, hiszen a képekből és trailerből is látszik, hogy hősünk valóban elég aprócska, de a rá váró feladatok cserébe elég nagyok. Ő ugyanis egy mérnök, aki a Marson teljesít szolgálatot, egyébként Peter Skynak hívják. Egy nap megszakad a rádiókapcsolat a vörös bolygón létesített kolóniával, ezért útnak indul, hogy kiderítse, mi történt.

A játékmenet gerincét az elhagyatott(nak tűnő) marsi bázis felfedezése adja, amely során különféle fejtörőket kell majd megoldanunk. Számítógépes rendszereket, elektromos berendezéseket, napelemeket és más eszközöket kell használnunk, hogy továbbjussunk. Az ígéretek szerint olykor egészen furfangos rejtvények állják majd utunkat.

A Little Astronaut egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal. A fejlesztés PC-re folyik, a Steamen pedig kipróbálhatjátok a játék demóját.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut
  • Little Astronaut

Little Astronaut

Platform:

Fejlesztő: Veloneer Games

Megjelenés: 2024.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!