25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Várható megjelenések – 2024. április

A szokásosnál csendesebb hónap elé nézünk, de egy TopSpin 2K25 vagy SAND LAND így is érkezni fog.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

Várható megjelenések – 2024. április

A tavasz hagyományosan az év egyik legtermékenyebb időszaka szokott lenni videojátékok terén. Ehhez képest az idei április az alábbi listákat átböngészve meglehetősen harmatosnak tűnik. Persze elnézve a mennyiséget így is bőven több premier várható, mint amivel bárkinek lenne esélye érdemben megbirkózni, ezért most is szemezgettünk a játékok közül egy picit.

Április 9-én jelenik meg például a mindössze egyetlen fejlesztő által készített Children of the Sun. Ebben egy telekinetikus erőkkel rendelkező mesterlövészt alakítunk, aki minden pályán csak egyetlen golyót lő ki, majd azt az akaratával irányítva kell minden célponthoz eljuttatnunk.

Egyetlen nappal később, április 10-én célba ér a több éve készülő ausztrál kalandjáték, a Broken Roads. Ebben nem a harcokon lesz a hangsúly, hanem a szereplők megismerésén és a saját képességeink megfelelő használatán, hogy meggyőzzük őket.

A tavalyi év legjobb zombis játéka, a Dead Island 2 április 17-én megkapja új DLC-jét, amelyben egy véres fesztivál helyszínére látogathatunk el. Április 18-án pedig a Sker Ritual készül kilépni a jó másfél éves early access szakaszból.

Április 23-án debütál a Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutants, amely elsősorban inkább a fiatalabb generációt célozhatja meg. Április 26-án viszont már két inkább felnőtteknek szóló játékra készülhetünk.

Az egyik a TopSpin 2K25, amelyben a tenisz aktuális és régi királyai ellen léphetünk pályára. A másik pedig a SAND LAND, amely a Dragon Ballt is jegyző Akira Toriyama egykori mangáját kelti életre a képernyőn.

PC

címdátum
100 KILLS CHALLENGE: ORIGINSáprilis 8.
1080páprilis 5.
11Fáprilis 30.
13 Floors: Anomaliesáprilis 3.
1387: MMO Strategyáprilis 23.
15th Flooráprilis 5.
44 The Jailáprilis 17.
A Difficult Game About ROLLING - ReUpRiseáprilis 29.
A Story About Fartingáprilis 22.
ABI-DOSáprilis 5.
Abracaáprilis 15.
Abyss (Old World Labs)április 18.
AC Sailingáprilis 9.
Adult Puzzle - Hentai MILF Chloeáprilis 10.
Adventures of Astronaut Maxáprilis 2.
Adventures of Steve the Catáprilis 18.
Adventuroáprilis 30.
Aery - Cyber Cityáprilis 19.
Age of Fear 5: The Day of the Ratáprilis 12.
Akatori: Chapter Oneáprilis 19.
Alice Through the Fey Realmáprilis 30.
Almost Formulaáprilis 25.
Alphageddonáprilis 30.
Angle Warsáprilis 28.
Anomaly Collapseáprilis 12.
Anomaly Loopáprilis 30.
Anonymous Hacker Simulatoráprilis 3.
Another Crab's Treasureáprilis 25.
Answer To Surviveáprilis 7.
ARC: Antic Runes Combatáprilis 30.
Arthas 2április 12.
Artificer's Toweráprilis 18.
Artificial Life Simulatoráprilis 15.
Assault Suit Leynos 2 Saturn Tributeáprilis 25.
AsteroidTDáprilis 5.
Astral Disorderáprilis 30.
ASTRAL GATEáprilis 11.
At Tony'sáprilis 23.
Atanáprilis 8.
Ataraxieáprilis 2.
ATV Bike Gamesáprilis 30.
Auto RiskRiskáprilis 3.
Auto Sale Life: Fresh Startáprilis 5.
Backflipáprilis 9.
Backroomáprilis 30.
Backrooms Breakáprilis 24.
BallBastic!április 15.
Balunoáprilis 29.
Banana Stepáprilis 22.
Banbardáprilis 8.
Banshee Huntáprilis 5.
Barnacles Beers and Brawlsáprilis 16.
Battlegrounds: The Pirate Kingáprilis 30.
Battleships Collide: Space Shooteráprilis 22.
Beat Slayeráprilis 4.
Before The Dawnáprilis 15.
Bent Oak Islandáprilis 3.
Beyond Terraáprilis 3.
BIG SHOTSáprilis 18.
Biomorpháprilis 5.
Black hole Escapeáprilis 8.
Black Trailáprilis 8.
BLIND QUEST - The Ivy Queenáprilis 30.
BlitzBotáprilis 5.
Block Man Adventuresáprilis 30.
BLOOD AND FEAR - PART 1április 30.
Bloody Heaven 2: Prologueáprilis 30.
Bludgeon (Darkware)április 3.
Bomboxáprilis 25.
Bootleg Steameráprilis 25.
Bot Huntáprilis 30.
Botany Manoráprilis 9.
Bounce Gunáprilis 30.
Boundless Pathsáprilis 10.
Bride into the Caveáprilis 30.
BROKEN MINDáprilis 30.
Broken Roadsáprilis 10.
Brutal Balláprilis 4.
Bud Masters - Peace Editionáprilis 18.
Bug Heroes: Tower Defenseáprilis 4.
Bull-Bia Rickyáprilis 2.
Bygone Dreamsáprilis 30.
Cardboard Chroniclesáprilis 24.
Carlson's Ticker Simulatoráprilis 22.
Cartridge the Tigeráprilis 4.
Case Files: Behind Closed Doorsáprilis 11.
Casino Boss Simulatoráprilis 19.
Caviaráprilis 15.
CCO Car Crash Simulator Onlineáprilis 30.
Celestineáprilis 25.
Chasm Crawláprilis 16.
Children of the Sunáprilis 9.
Chill Pulseáprilis 30.
Cirrus Businessáprilis 11.
Clean Energy Creaturesáprilis 30.
Clicker Arenaáprilis 15.
Cohabitation Lifeáprilis 30.
COLLEGE SEX FEST 2024április 18.
Color Splash: Rodentsáprilis 12.
ColorBlend FX: Desaturationáprilis 18.
Combo Card Clashersáprilis 30.
CONCRETE VISIONSáprilis 2.
Coneru: Dimension Girláprilis 30.
Corrupted Spiritsáprilis 30.
Crazy Chicken - Traps and Treasures 2április 18.
Crime Scene Cleaner: Prologueáprilis 4.
Crimson Echoesáprilis 30.
Crossing The Sandsáprilis 19.
Cryptrioáprilis 12.
Crystal Cometáprilis 24.
Cubeletsáprilis 30.
Cubic Lightáprilis 26.
Cubusáprilis 3.
Cyber League Footballáprilis 17.
Cymut X Mutrobo - The last Cymutáprilis 23.
Daria: A Kingdom Simulatoráprilis 30.
Dauggeráprilis 2.
Dead Island 2: SoLAáprilis 17.
DEAD MAN'S HAND: Card Roulette Actionáprilis 8.
Deadrock Redemptionáprilis 4.
Death Noodle Deliveryáprilis 4.
Deck Removeráprilis 30.
Deep in The Fearáprilis 11.
Deep Underáprilis 10.
Deflect Boyáprilis 30.
DeResolutionáprilis 12.
Desolatiumáprilis 5.
DESPOSISáprilis 29.
Detective Secrets Solitaire. The Curse of the Villageáprilis 9.
Diary of a Stoneráprilis 19.
Dice Guessáprilis 22.
Die Againáprilis 11.
Digital Diamond Baseball V12április 30.
Dimension Omegaáprilis 22.
DON'T EXISTáprilis 30.
Don't Fraud My Heart!április 30.
Doodle Streets: London 1950'sáprilis 8.
Dreadrunáprilis 30.
Dream Tacticsáprilis 15.
Dreamboundáprilis 29.
Drunk or Dead 2április 30.
Dungeon Full Diveáprilis 12.
Dungeon Renovation Simulatoráprilis 30.
DUNGEON SLASHERáprilis 11.
Dungeon Vixens: A Tale of Temptationáprilis 8.
Dungeons and Tilesáprilis 30.
Dying from Hunger: A Thousand Mile Journey in the Late Ming Dynastyáprilis 10.
Eastern Eternal Spell Cardsáprilis 8.
Echoes of the Plum Groveáprilis 29.
Echoesáprilis 30.
Edgelessáprilis 26.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
Eleanor's Handmaidáprilis 30.
EMULATED: OpsRunneráprilis 9.
Endless Mountaináprilis 5.
Enter The Lost Chamberáprilis 12.
Epic Dumpster Bear 1.5 DX: Dumpster Fire Rebirtháprilis 30.
Escape Blocksáprilis 2.
Escape Simulator VRáprilis 2.
E-Startup 2: Business Tycoon Prologueáprilis 30.
Event Horizonáprilis 30.
Exodus (Peleg Harel)április 18.
Exosuitáprilis 22.
Eye of the Void: Unleashedáprilis 2.
Factory Toweráprilis 30.
Fading Faitháprilis 30.
Fairy Biography5 : Demonáprilis 19.
Fallout S.P.E.C.I.A.L. Anthologyáprilis 11.
Fatal Countdown - immoral List of Desiresáprilis 9.
Fatermytháprilis 23.
Fear & Hopeáprilis 30.
FellaTraináprilis 7.
Fight To The Deatháprilis 29.
Fionas Dream of Atlantisáprilis 30.
Firefighter Connoráprilis 30.
Fish Heroáprilis 30.
Five Nights at Silver Pineáprilis 30.
Flat&Fluffyáprilis 22.
FoolHut Pack - 3 games in 1április 19.
Footgun: Undergroundáprilis 30.
Forest Journeysáprilis 15.
Forest Keeper (LbGamess)április 30.
Forget Something?április 18.
Forgotten Magic Toweráprilis 7.
Frayedáprilis 30.
Frogmonsteráprilis 2.
Fruit Slice by Motion Captureáprilis 29.
Fruit Switcháprilis 5.
Fumoáprilis 10.
Furtheráprilis 16.
Garm Ruinsáprilis 30.
Gatekeeperáprilis 30.
GEARS of DRAGOON 3április 26.
Genome Guardianáprilis 22.
Gensokyo Odysseyáprilis 16.
GESTALT: The Fifth Dayáprilis 5.
Ghost Ascensionáprilis 30.
Ghost Hunteráprilis 11.
Gigantic: Rampage Editionáprilis 9.
Glimmer Chaináprilis 9.
Glitch Maze.exeáprilis 4.
Go! Save The Queen!április 30.
GoKaDuáprilis 23.
Golf & Dominoáprilis 2.
Goons: Legends & Mayhemáprilis 11.
Grabbers in the Woodsáprilis 30.
Graizoráprilis 30.
Gronlandáprilis 30.
Guilty Force: Wish of the Colonyáprilis 29.
Gunstorm IIáprilis 19.
Halveráprilis 11.
Harbor Captaináprilis 30.
Harold Halibutáprilis 16.
Headquarters: World War IIáprilis 11.
Heart and Coreáprilis 12.
Hearts 3D Premiumáprilis 4.
Heavy Storm Shadowáprilis 26.
Helbreath Nemesisáprilis 13.
Hentai Aim Puzzleáprilis 30.
Hentai Tales: Conception Shrineáprilis 5.
Hidden Facadeáprilis 30.
Hidden Robo Catsáprilis 18.
Hilda and the tower of Lustáprilis 19.
Himantoloáprilis 15.
Hisa and Yomiáprilis 30.
Home Construction Simáprilis 5.
Homelandáprilis 4.
Honey Moon -- Mystery Journeyáprilis 4.
Hoping this Finds You Welláprilis 30.
Hot Streetáprilis 30.
Hotdog Kitchenáprilis 15.
Hotel Perkkow and the Two Vegetarian Werewolvesáprilis 30.
Hoversteppersáprilis 23.
I will make you scared of this Red Box.április 30.
Illusion~Dream Comfort~április 18.
I'm Isekai Heroáprilis 26.
Impact Trial: First Encounter - Prologueáprilis 16.
Imperial Stormáprilis 30.
Imprisoned Hyperion 2április 15.
Inkboundáprilis 10.
INSPIREáprilis 12.
Interstellar Plundereráprilis 2.
Inyouchuu Full Complete Boxáprilis 26.
It's Grim Up Northáprilis 30.
Jack Holmes: Master of Puppetsáprilis 12.
Japan Train Models - JR Freight Editionáprilis 10.
Jawbreakeráprilis 22.
Ji Que Wushuangáprilis 21.
Joe 'n Joáprilis 19.
Journey to the West Pocket Editionáprilis 14.
JTAC Beatsáprilis 8.
Kai Hanashi 2április 22.
Katana Arenaáprilis 30.
Katei Kyoushi x Saimin - MOTION EDTIONáprilis 26.
Kings And Goblinsáprilis 12.
Kingsgraveáprilis 17.
Kinky Cosplay Heroesáprilis 30.
Kitchen Crisisáprilis 2.
Kiteretsu Soudan Dialáprilis 26.
Knightly Passions - Episode 1április 26.
Koeáprilis 10.
Kyber Kraftáprilis 6.
Lakesider: Above and Belowáprilis 5.
Last Heroesáprilis 30.
Last Hope Bunker: Zombie Survivaláprilis 9.
Late Night Driftáprilis 15.
Legend of Rome 2 - The Magic Hourglassáprilis 30.
Lemonade Apocalypseáprilis 5.
Letters & Legendsáprilis 26.
Lever Simulator - Multiplayeráprilis 12.
LiDAR Exploration Programáprilis 30.
Life Eateráprilis 16.
Lil Doll Houseáprilis 10.
Loathfuláprilis 3.
Lotus Lantern: Rescue Motheráprilis 11.
Love Birdsáprilis 24.
LOVEPICAL-POPPY!április 26.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
LUNARBALLáprilis 4.
M Cityáprilis 2.
Mad Viking Games: VR Experienceáprilis 4.
Madhouse Madness: Streamer's Fateáprilis 4.
Maid-san no Iru Kurashi Double Packáprilis 26.
Maid-san no Iru Kurashi Sáprilis 26.
MAKIBISHI COMIC Remasteráprilis 10.
Marcella Moon: Four Are Watchingáprilis 26.
Massiraáprilis 12.
Mazelitáprilis 22.
Meet My Teacheráprilis 23.
Megaton Musashi W: Wiredáprilis 25.
melanBararanáprilis 30.
Melting Passionáprilis 30.
Midnight of Despairáprilis 30.
MILF's Plazaáprilis 19.
Military Transporter Simáprilis 8.
Minesweeper Infiniteáprilis 5.
Minishoot' Adventuresáprilis 2.
Minotaurosáprilis 15.
Mirage Sugar Acaciaáprilis 30.
Mojito the Catáprilis 16.
Monster Unitedáprilis 30.
Monsters and Spritesáprilis 16.
Monsters Domaináprilis 5.
Monstronomyáprilis 18.
Moonlight Pulseáprilis 26.
Moon's Creed: Prologueáprilis 3.
Moon's Creedáprilis 30.
Morels: The Hunt 2április 17.
Moto Parkouráprilis 9.
Mow That Lawnáprilis 12.
MrHuháprilis 2.
Music Man 3: Last Danceáprilis 16.
Mutant Boxing League VRáprilis 4.
My First Horse: Adventures on Seahorse Islandáprilis 8.
My Hotel - Free Nightáprilis 15.
My Lovely Dog Adventureáprilis 15.
My succubus Kukulaáprilis 17.
Neko Girls Puzzleáprilis 8.
NETGHOSTáprilis 3.
NewMe NuMe LuMe: Alien Warsáprilis 12.
Next Jianghu IIáprilis 17.
Night Groveáprilis 9.
NightFeedáprilis 2.
Nightmare Collection: Telephone Calláprilis 30.
Nightmare x The Motion 4 Setáprilis 26.
Nine Realms: Dawn Toucháprilis 30.
NINJA KATO 3április 21.
Nora Wanna Riseáprilis 4.
Nukikore vol. 57április 26.
Nurse Me!április 19.
Odoyaáprilis 4.
Ominousáprilis 12.
One Puncháprilis 4.
OnSlaught (ChainShot Games)április 15.
Osiris (Hoolio Enterprises)április 4.
OUTMINERáprilis 19.
Overworld - Map Keeper's Realmáprilis 30.
Pa!ntáprilis 30.
Paper Plane Arena - Lost Placesáprilis 12.
Paradox Wars Shattered Timeáprilis 30.
Parkour every dayáprilis 30.
PathBlastersáprilis 11.
Phantom Furyáprilis 23.
Phenomáprilis 12.
Picnic Periláprilis 15.
PicoTrainsáprilis 15.
Pirates. Naval battleáprilis 21.
Pixel Gun 3D: PC Editionáprilis 2.
Planetilesáprilis 3.
Player Non Playeráprilis 4.
PMC Promiscuityáprilis 26.
Pogo Rogueáprilis 30.
Political Punchers: 2024 Arenaáprilis 30.
Poolsáprilis 26.
POWERNAUT DECAYáprilis 14.
Prehistoric Galáprilis 11.
Press Any Keyáprilis 17.
Princess Chessboardáprilis 30.
Progress Chessáprilis 15.
Pseudo-Hauntingáprilis 5.
Quad Bike Crazy Driveráprilis 4.
Quit Todayáprilis 3.
Raccoon Crafts Factoryáprilis 30.
Random Legionáprilis 10.
RATKING CHAPTER ZEROáprilis 5.
Rauniotáprilis 17.
Reading World VRáprilis 30.
Ready, Steady, Ship!április 19.
Rebels - Under the Spell of Magic (Chapter 4)április 30.
Redemption of Li Weiáprilis 11.
Refactoro: Chaotic Farmáprilis 8.
Reminiscence in the Raináprilis 12.
Rent A Car Simulator 24: Prologueáprilis 19.
Repair this!április 30.
Resonance ReMixáprilis 30.
Retro Rally!április 24.
Revival: Recolonizationáprilis 11.
Riptideáprilis 29.
Rise of the Atmanáprilis 4.
Roadway Traffic Raceráprilis 4.
Rogue Girláprilis 25.
Rolando - Deluxe Editionáprilis 17.
RollTaleáprilis 4.
Ruindogáprilis 30.
Rumble Clubáprilis 23.
S.O.L Search of Lightáprilis 25.
Sacred Safaráprilis 14.
Sacred X: Heavens Wonderlandáprilis 25.
Sacrifice For Saleáprilis 2.
SaGa Emerald Beyondáprilis 25.
SAND LANDáprilis 26.
Savage Ageáprilis 3.
Saviorlessáprilis 2.
Scheming Through The Zombie Apocalypse Ep2: Cagedáprilis 15.
School Paranormal Laboratoryáprilis 11.
ScreenPlayáprilis 30.
Sea Roveráprilis 5.
SEARCH ALL - ALIENSáprilis 9.
SEARCH ALL - HEARTSáprilis 8.
Searchingáprilis 30.
Sei Choukyou Zumi Tatta Aisuru Kanojoáprilis 26.
Self Defense Dojoáprilis 30.
Sengoku + Koihime EX Complete Editionáprilis 26.
Seren Novaáprilis 3.
SHADE A Dog's Expeditionáprilis 24.
Shadow of the Deptháprilis 22.
Shadow Strikersáprilis 7.
Shapefalláprilis 30.
Sheba: A New Dawnáprilis 8.
Sherwood Extremeáprilis 29.
Ships That Fight Underground (S.T.F.U)április 30.
Shoot Giant Robots and Wallrunáprilis 30.
silkbulb / flatheadáprilis 30.
Simulation Training Room: Massacreáprilis 30.
Sister's Curriculumáprilis 3.
Sker Ritualáprilis 18.
Skybound: Card Survivaláprilis 2.
Slay the Dragon! The Fire-Breathing Tyrant Meets Her Match!április 2.
Slime Mayhemáprilis 9.
Snaketris: Rescue 'em alláprilis 30.
Solar Stormáprilis 3.
Solar Survivorsáprilis 30.
Sons of Valhallaáprilis 5.
Sophia the Traveleráprilis 11.
Soul Covenantáprilis 18.
Source of the Nileáprilis 7.
Space Station Escapeáprilis 30.
Speakeasy (Team 3 Studios)április 9.
SpectroPhobiaáprilis 30.
Spider Foxáprilis 3.
Spirit City: Lofi Sessionsáprilis 8.
Spy Guy Hidden Objects Deluxe Editionáprilis 5.
Squiigeeáprilis 30.
Star Leaping Story:prologueáprilis 3.
Star Wingsáprilis 17.
Stickman Killing Zombieáprilis 12.
Stolen Memoriesáprilis 17.
Story Of Eve 2április 11.
Strategy game but with a penguin who has a swordáprilis 3.
Sub for Youáprilis 23.
Sugar Tanks 2április 5.
Summer Fantasyáprilis 29.
Summer Nightmareáprilis 30.
Summer's Gone - Season 1április 30.
Summoneeráprilis 8.
Sumorbitáprilis 21.
Super Dr Coronaáprilis 30.
Super Dragon Punch Force 3április 26.
Super Mayoráprilis 25.
Swordsmanáprilis 15.
SYNCáprilis 29.
Taking Rootáprilis 26.
Tales of Kenzera: ZAUáprilis 23.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
Tendrylláprilis 30.
Tenfold Loopáprilis 18.
Tents & Treesáprilis 24.
The Architects of the Universe: The Orphansáprilis 26.
The Bravesáprilis 30.
The Butler Did Itáprilis 30.
The Collage Atlasáprilis 19.
The Courage to be Dislikedáprilis 5.
The Curse Of Grimsey Islandáprilis 30.
The Cursed Legacyáprilis 10.
The Demon King takes Revenge! Card Battle!!április 30.
The Game of Sisyphusáprilis 11.
The Great Pass and the Long Road, a Dream of Ten Thousand Milesáprilis 30.
The Incredible Adventures of Josh and Connor: The Pre-Prologueáprilis 30.
The Land of Magicáprilis 30.
The Legend of Skyeáprilis 2.
The Lost Keyáprilis 13.
The Lullaby of Lifeáprilis 30.
The Mildew Childrenáprilis 17.
The Shadow Catáprilis 12.
The Shell Part II: Purgatorioáprilis 18.
The Silent Columnáprilis 10.
The Tower Of Babeláprilis 30.
The Twisting Trail of Cluesáprilis 16.
The World of Gangsáprilis 16.
Thirty-One 3D Premiumáprilis 24.
Three Kingdoms and Martial Arts and Jianghuáprilis 30.
Tian Ji Luáprilis 5.
TileTurnáprilis 26.
Time Avariceáprilis 11.
Timewinderáprilis 12.
Tinkerlands: A Shipwrecked Adventureáprilis 12.
Tiny Ballsáprilis 4.
Tokyo Satsujinki Gakkou no Kaidanáprilis 26.
Tomboy: Sex in the Forestáprilis 4.
TopSpin 2K25április 26.
Touhou Lensed Night Sky, Kaseigaiáprilis 26.
Toy Toy Up!április 4.
Trackline Expressáprilis 18.
TRYSET Yagai Selectionáprilis 26.
Turbo Golf Racingáprilis 4.
Turbo Kidáprilis 10.
Twilight Survivorsáprilis 2.
Ultimate Fatal Octopusáprilis 30.
Ultimate Jigsaw Puzzle Challengeáprilis 30.
un/FRAGMENT.április 30.
Undead Cityáprilis 28.
Under The Whisperáprilis 30.
Underdogáprilis 30.
Unnamed Projectáprilis 8.
Unreal Islandáprilis 9.
Uráprilis 30.
Urban Entrepreneuráprilis 11.
Vertical Kingdomáprilis 15.
Village Dealeráprilis 4.
Void Crawleráprilis 3.
Vox Populi: Europa 2024április 30.
Voyeur Villa - Harem Manageráprilis 30.
VRLegsáprilis 30.
Wash Simáprilis 8.
Water Festaáprilis 8.
Werewolf: The Apocalypse - The Book of Hungry Namesáprilis 25.
Whale Captaináprilis 9.
Which Country Is Larger?április 5.
Whisker Watersáprilis 25.
Whispers in the Mossáprilis 30.
Witchy Woesáprilis 8.
Withering Roomsáprilis 2.
Wizarreáprilis 2.
Wobblesáprilis 30.
Womanizeráprilis 25.
WOWOWOW KORONE BOXáprilis 12.
YasaiGameáprilis 2.
YAYS - Your Adventure Your Storyáprilis 19.
Yellow Taxi Goes Vroomáprilis 9.
Yet Another Fantasy Titleáprilis 10.
YIIK Nameless Psychosisáprilis 4.
Yolk Hero: A Long Tamagoáprilis 30.
you feel normal.április 5.
Your Turn to Disembarkáprilis 30.
Zombie Death Dayáprilis 30.
Zone Tripáprilis 30.

PlayStation 5

címdátum
Another Crab's Treasureáprilis 25.
ArcRunneráprilis 18.
Assault Suit Leynos 2 Saturn Tributeáprilis 25.
Broken Roadsáprilis 10.
Class of Heroes 1 & 2: Complete Editionáprilis 26.
Construction Simulator - Gold Editionáprilis 23.
DAVE THE DIVERáprilis 30.
Dead Island 2: SoLAáprilis 17.
Deceit 2április 3.
Double Dragon Gaiden: Rise of the Dragons - Sacred Reunionáprilis 4.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
Final Fantasy XVI: The Rising Tideáprilis 18.
Freedom Planet 2április 4.
Gigantic: Rampage Editionáprilis 9.
Groundedáprilis 16.
Harold Halibutáprilis 16.
House Flipper 2április 10.
Let's! Revolution!április 11.
Lorettaáprilis 11.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
Megaton Musashi W: Wiredáprilis 25.
MX vs ATV Legends: 2024 Monster Energy Supercross Editionáprilis 23.
Outer Terroráprilis 12.
PERISHáprilis 15.
Planet of Lanaáprilis 16.
SAND LANDáprilis 26.
Saviorlessáprilis 2.
Sea of Thievesáprilis 30.
Sker Ritualáprilis 18.
Soul Covenantáprilis 18.
Stellar Bladeáprilis 26.
Tales of Kenzera: ZAUáprilis 23.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
The Kindeman Remedyáprilis 11.
TopSpin 2K25április 26.
Turbo Golf Racingáprilis 4.
Umurangi Generationáprilis 18.
Umurangi VRáprilis 18.
Whisker Watersáprilis 19.
Withering Roomsáprilis 2.

PlayStation 4

címdátum
ArcRunneráprilis 18.
Assault Suit Leynos 2 Saturn Tributeáprilis 25.
Broken Roadsáprilis 10.
Construction Simulator - Gold Editionáprilis 4.
Dead Island 2: SoLAáprilis 17.
Dokyusei Remake Csveráprilis 18.
Double Dragon Gaiden: Rise of the Dragons - Sacred Reunionáprilis 4.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
Freedom Planet 2április 4.
Gigantic: Rampage Editionáprilis 9.
Kemonomichi * Girlish Squareáprilis 25.
Let's! Revolution!április 11.
Library Of Ruinaáprilis 25.
Lorettaáprilis 11.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
Megaton Musashi W: Wiredáprilis 25.
Outer Terroráprilis 12.
PERISHáprilis 15.
SAND LANDáprilis 26.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
The Kindeman Remedyáprilis 11.
TopSpin 2K25április 23.
Umurangi Generationáprilis 18.

Xbox Series X/S

címdátum
Alchemist: The Potion Mongeráprilis 3.
Another Crab's Treasureáprilis 25.
ArcRunneráprilis 18.
Botany Manoráprilis 9.
Broken Roadsáprilis 10.
Cafeteria Nipponicaáprilis 4.
Construction Simulator - Gold Editionáprilis 23.
Dead Island 2: SoLAáprilis 17.
Deceit 2április 3.
Double Dragon Gaiden: Rise of the Dragons - Sacred Reunionáprilis 4.
Dreamland Solitaire: Dark Prophecyáprilis 5.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
Freedom Planet 2április 4.
Gigantic: Rampage Editionáprilis 9.
Harold Halibutáprilis 16.
House Flipper 2április 10.
Jorel's Brother and The Most Important Game of the Galaxy: Complete Editionáprilis 10.
Knowledge Keeperáprilis 3.
Let's! Revolution!április 11.
Lorettaáprilis 11.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
MX vs ATV Legends: 2024 Monster Energy Supercross Editionáprilis 23.
Ninja Villageáprilis 4.
Outer Terroráprilis 12.
PERISHáprilis 15.
SAND LANDáprilis 26.
Sker Ritualáprilis 18.
Tales of Kenzera: ZAUáprilis 23.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
The Kindeman Remedyáprilis 11.
TopSpin 2K25április 26.
Turbo Golf Racingáprilis 4.
Withering Roomsáprilis 2.

Xbox One

címdátum
Alchemist: The Potion Mongeráprilis 3.
Another Crab's Treasureáprilis 25.
ArcRunneráprilis 18.
Assault Suit Leynos 2 Saturn Tributeáprilis 25.
Atoáprilis 11.
Botany Manoráprilis 9.
Broken Roadsáprilis 10.
Cafeteria Nipponicaáprilis 4.
Construction Simulator - Gold Editionáprilis 4.
Dead Island 2: SoLAáprilis 17.
Double Dragon Gaiden: Rise of the Dragons - Sacred Reunionáprilis 4.
Dreamland Solitaire: Dark Prophecyáprilis 5.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
Freedom Planet 2április 4.
Gigantic: Rampage Editionáprilis 9.
Knowledge Keeperáprilis 3.
Let's! Revolution!április 11.
Lorettaáprilis 11.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
Ninja Villageáprilis 4.
PERISHáprilis 15.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
The Kindeman Remedyáprilis 11.
TopSpin 2K25április 26.
Turbo Golf Racingáprilis 4.

Switch

címdátum
1-Bu Mirudake! Nyan ko Shashin de Kioku-ryoku Testáprilis 4.
4 in a rowáprilis 18.
A Tale of Paper: Refoldedáprilis 18.
AEW: Fight Forever - Hayter's Gunna Gameáprilis 10.
Another Crab's Treasureáprilis 25.
Assault Suit Leynos 2 Saturn Tributeáprilis 25.
Atoáprilis 11.
Botany Manoráprilis 9.
Braid Anniversary Editionáprilis 30.
Builder Simulatoráprilis 24.
Bunny Gardenáprilis 18.
Cats Organized Neatlyáprilis 4.
Cirrus Businessáprilis 11.
Class of Heroes 1 & 2: Complete Editionáprilis 26.
Cleaning Queens 2: Sparkling Palaceáprilis 11.
Corn Kidz 64április 19.
Cosmic Hareáprilis 6.
CrashOut Xtremeáprilis 4.
Cryptrioáprilis 12.
Deadland Chroniclesáprilis 4.
Demon Slayer: Kimetsu no Yaiba - Sweep the Board!április 26.
Devil's Callingáprilis 5.
Die Againáprilis 11.
Dokyusei Remake Csveráprilis 18.
Double Dragon Gaiden: Rise of the Dragons - Sacred Reunionáprilis 4.
Eiyuden Chronicle: Hundred Heroesáprilis 23.
El Shaddai: Ascension of the Metatronáprilis 28.
Erogods: Mirageáprilis 4.
Figment 1 & 2április 19.
Find Room 96április 6.
Fire Raceáprilis 6.
Flightpatháprilis 3.
Freedom Planet 2április 4.
Girl Genius: Adventures in Castle Heterodyneáprilis 3.
Groundedáprilis 16.
Hair Dyeáprilis 5.
Hakokoro Váprilis 4.
Hatsumira -from the future undying-április 11.
Heistingáprilis 5.
Hero's Houráprilis 11.
Home Office Simulator - Ayame Life Simáprilis 25.
Insurmountableáprilis 25.
Kitchen Crisisáprilis 5.
Knowledge Keeperáprilis 3.
Korean Rail Driving Tour - LRT Uijeongbuáprilis 4.
Kudzuáprilis 5.
Last Bloody Snackáprilis 6.
Let's! Revolution!április 11.
Library Of Ruinaáprilis 25.
Life of Slimeáprilis 5.
Lorettaáprilis 11.
Lunar Lander Beyondáprilis 23.
Magical Girl Dasháprilis 19.
Make it! Ikayakiáprilis 4.
Mama ni Game Kakusareta Collectionáprilis 25.
Mars Assault: 3D Shooteráprilis 9.
Megaton Musashi W: Wiredáprilis 25.
Moonglow Bayáprilis 11.
Motorcycle Extreme Driver: Moto Racing Simulatoráprilis 11.
Murder on the Spaceship Altairáprilis 30.
Neko Girls Puzzleáprilis 4.
No Umbrellas Allowedáprilis 5.
Offroad Jeep Quest: Mountain Trailsáprilis 5.
Outer Terroráprilis 12.
Overdelivery - Delivery Simulatoráprilis 13.
Oxytoneáprilis 11.
Planet of Lanaáprilis 16.
Ready, Steady, Ship!április 19.
Redacted....Bunny Gardenáprilis 18.
S.O.L Search of Lightáprilis 25.
Savage Ageáprilis 4.
Saviorlessáprilis 2.
Slave Zero Xáprilis 11.
Sophia the Traveleráprilis 11.
Spy Guy Hidden Objects Deluxe Editionáprilis 5.
Steel Sand Mars Chronicles - Survival Simulatoráprilis 11.
Steins;Gate 15th Anniversary Double Packáprilis 11.
Storyblocks: The Kingáprilis 4.
Stunt Scooter Simulatoráprilis 5.
Sugar Tanks 2április 4.
SUSHI SOUL UNIVERSEáprilis 4.
Tales of Kenzera: ZAUáprilis 23.
Teenage Mutant Ninja Turtles Arcade: Wrath of the Mutantsáprilis 23.
Tengoku Struggle: Straysideáprilis 4.
The Braziláprilis 4.
The Gapáprilis 4.
The Kindeman Remedyáprilis 11.
Trackline Expressáprilis 18.
Unboxing - Idle Factory Simulatoráprilis 18.
Utakata no Uchroniaáprilis 11.
Wanko to Asobou! Mezase Dog Trainer!április 25.
Which Country Is Larger?április 18.
Whisker Watersáprilis 25.
WWII AIRPLANE FIGHT - Battle War Squadáprilis 4.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Shadowguard
Shadowguard [4236]
Dead Island 2 április 17-én megkapja új DLC-jét...
Április 22-én pedig az epic leveszi róla ragacsos mancsát és megérkezik steamre is.
Ezt csak azért, hátha más is szereti, ha egy helyen vannak a dolgai.;-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)