26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Ősztöl játszható PC-n a God of War Ragnarök

És elárulták a Digital Deluxe kiadás tartalmát is.

Írta: Dino

Ahogy az várható volt a Sony előbb-utóbb PC-re is kiadja a God of War Ragnarököt, a tegnapi State of Play keretében pedig azt is felfedte, mikor fog ez megtörténni. Ráadásul rögtön egy teljesen konkrét dátumot jelentettek be: szeptember 19-étől lesz elérhető Kratos kalandja a számítógépen játszók számára.

A portolást ezúttal is ugyanaz a csapat segíti, mint a 2018-as God of War átültetését, nevezetesen a Jetpack Interactive segíti a Santa Monica Studio munkáját.

És hogy mi várható a PC-s verzióban? Korlát nélküli framerate, megfelelő teljesítményű gép esetén valódi 4K-s felbontással. De a játék kihasználja az NVIDIA RTX DLSS, az AMD FSR és az Intel XeSS felskálázási technológiákat is megfelelő videokártya esetén. Simán játszhatunk majd ultraszéles monitorokon is, mert 21:9-es és 32:9-es képarány is választható lesz.

Tartalom tekintetében pedig megkapjuk a teljes csomagot: az alapjáték mellé minden megjelenés utáni kiegészítés bekerül, a New Game+ móddal, valamint a roguelite-inspirálta Valhalla DLC-vel egyetemben.

Cikkajánló
God of War: Ragnarök teszt – Sorsdöntő apa-fia kaland

God of War: Ragnarök teszt – Sorsdöntő apa-fia kaland

Ragnarök: az istenek hajnala, a végső csata, amelynek során a világ elpusztul.

Megkezdődött az előrendelés is: aki előre befizet a játékra, az kozmetikai kiegészítőkre számíthat: Kratos egy Risen Snow Armort, Atreus pedig egy Risen Snow Tunicot kap. A Digital Deluxe Edition tartalma pedig az alapjátékon felül a játék zenéje digitális formában, egy digitális mini artbook, valamint pár játékon belüli cucc (Kratos Darkdale Armor, Atreus Darkdale Attire, Darkdale Blades Handles a Blades of Chaoshoz, Darkdale Axe Grip a Leviathan Axe-hez).

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

God of War: Ragnarök

Platform:

Fejlesztő: SCE Santa Monica Studio

Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe

Megjelenés:
2022. november 9. PS4, PS5
2024. szeptember 19. PC

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!