Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Getno – Nincs új világ (hazai bemutató: március 4.) Las Vegasban forgató stábja sok kalandon ment keresztül: a sivatagi munka, az amerikai stáb és persze Las Vegas hozott néhány tanulságos és néhány minél hamarabb elfelejtendő meglepetést. Bánfalvy Ágnes-nek, a film egyik fontos szereplőjének azonban a kinn töltött két hónap alatt egészen sajátos kalandjai voltak – macskákkal.
A stáb szállodájának kertjében ugyanis jó néhány kóbor macska éldegélt, Bánfaly Ágnes a forgatási szünetekben velük kezdett barátkozni. Két hét múlva már négy állandó lakója volt a szobája ajtaja előtti folyosórésznek, nemsokkal később pedig a cicák azt is kikövetelték, hogy a forgatásra is új gazdájukkal mehessenek. Mindebből csak akkor lett baj, amikor a művésznőnek egy kutyával volt közös jelenete: az egyébként sem túl engedelmes – bár filmszínészetre idomított – eb fellázadt, és nem volt hajlandó együtt kamera elé lépni partnernőjével. Bánfalvy az idomár kérésére végül ruhát váltott, és így sikerült leforgatni a kutyás epizódot.
Amikor pedig a forgatás véget ért, Bánfalvy spanyol származású sminkese fogadta örökbe a cicákat. Akikre így aztán igazi karrier vár Hollywoodban...
