28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Ütközések és színészek

Írta: Dino

Az Ütközések (Crash, hazai bemutató: november 10.) misztikus film. Csodák veszik körül. Nemcsak azért, mert Hollywood legnagyobb színészei megértették, ezúttal a közös munka fontosabb, mint az egyéni teljesítmény, és egészen kis szerepeket is elvállaltak benne, hanem azért is, mert a filmben szereplő kisebbek is csodás szerződéseket kaptak szinte rögtön az Ütközések után.
- Ebben a filmben egyáltalán nincsenek terjedelmes szerepek – magyarázta egy újságírónak Paul Haggis rendező – és nagyon örülök, hogy végül is mindenki, híresek és kevésbé híresek úgy érezhetik utólag, megérte igent mondaniuk.
Az Ütközések óta az első vonalbelieknek (többek közt: Sandra Bullock, Matt Dillon, Don Cheadle, Brendan Fraser és Ryan Phillippe) sikerült korábbi skatulyájától különböző felkérést (és ezúttal már igazi főszerepet) kapnia. De a második vonal színészei sem unatkoznak azóta: Jennifer Esposito a WB egyik legnépszerűbb tévésorozatának lett a főszereplője, Michael Pena megkapta Oliver Stone következő – a szeptember 11-i terrortámadásokról szóló – filmjének főszerepét, a gyönyörű iráni színésznő, Bahar Soomekh pedig Tom Cruise partnere lesz a Mission: Impossible harmadik részében.
- Lehet, hogy csak véletlen, lehet, hogy tényleg van benne valami – mosolyog a rendező. – Annyi bizonyos, hogy a színészek babonásak, és egyre többen hisznek abban, hogy aki az én filmemben szerepel, karriert csinál. Azóta olyan színésszel is találkoztam, aki fizetni is hajlandó lett volna, ha legközelebb szerződtetem.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!