Szeretem a Warcraft III-at. Tudom, ez meglehetősen érdekes kijelentés egy olyan játék cikkjének kezdetén, mely az előbb említett opusz babérjaira tör, sőt, tovább is megy: bemutatja, hogy milyen lehetett volna a WC3, ha a Blizzard az eredeti koncepciót követi a fejlesztés során, azaz egy RPG-RTS keveréket alkot. De nem tette. Nem, mert a Blizzard fejesei úgy érezték, hogy túlságosan nagy kockázatot jelentene egy új stílus megteremtése, így maradt minden a régi pici-puha köntösében – tetszik vagy sem, de a játékipar szinte kizárólag a pénzről szól: ha az egyik serpenyőbe az innovációk, a másikba pedig a pénz kerül, akkor nem kétséges, hogy a financiális szempontok kiütéses győzelmet aratnak... Azonban a nem túl messzi némethonban a korábban egyes Settlers játékokon ügyködő Phenomic jó munkásemberei úgy döntöttek, hogy belevágnak abba a fába, amihez végül a mégoly hatalmas Blizzard sem mert hozzányúlni, azaz összeboronálják az RPG és az RTS műfajt.
A koncepció tehát a következő: adott egy tisztességes, bár nem túlzottan szofisztikált RPG rész, ahol a játékos hősével kedvére kalandozhat, elmélyülhet a töméntelen mennyiségű mellékküldetésben, és mindeközben természetesen a fő történeti szálon is ügyködne kell, mely igen meglepő módon most is a világ megmentése. A másik rész kemény RTS részek formájában materializálódik, melyekben a már bevált kliséket követve felhúzhatjuk bázisunkat, gyűjtögethetünk, és nem utolsó sorban seregeinkkel porba döngölhetjük az ellent. Mindezen elemeket oly mesterien elegyítették a fejlesztők, hogy a Spellforce az elmúlt időszak egyik nagy meglepetéseként abszolválódott, mely új színt visz a már-már meglehetősen ötlettelenné vált játékiparba.
Ügyeletes világmegmentő héroszunk generálásakor meglehetősen puritán opciókkal találkozhatunk, melyek értelmében a szokásos erő-inteligencia-ügyesség-stb. tulajdonságokat állíthatjuk be, és szakosodhatunk valamely fegyvernemre (távolsági, nehéz, könnyű), avagy mágiafajtára (fekete, fehér, elemi, mentális). Hősünk fokozatosan jut hozzá az egyre jobb rúnakövekhez, melyek segítségével csapattársakat, illetve munkásokat és épületeket idézhetünk meg, a fejlesztők így ügyesen elérték, azt az igen üdvözítő állapotot, melyben a szerepjáték és a stratégiai részek szinte mindig a kellő változatosságban realizálódnak. További piros pont jár az okos germánoknak azért, mert egyszerre több népet is kommandírozhatunk, nem vagyunk beskatulyázva, kedvünk szerint gyártogathatjuk a különféle fajok – emberek, elfek, törpék, sötét elfek, trollok, orkok – egységeit, feltéve ha rendelkezünk a megfelelő rúnakövekkel.
Sajnos azonban semmi sem, tökéletes, melyre jó példa a cikk alanya is, hiszen a Spellforce számos – szerencsére nem oly vészes – hibával rendelkezik. Először is, az RTS részek meglehetősen monotonra sikeredtek, semmi váratlan esemény, változatos célok, csupán egészen egyszerűen le kell dózerolnunk az ellent, és készen is vagyunk. Kétségtelen, hogy ez párszor élvezetes tud lenni, azonban hosszú távon nagyon monotonná, és unalmassá válik az egész – nem értem, hogy legalább a szokásos kliséket (kommandós-akció, túszmentés, likvidálás időre, stb.) miért nem építették bele ebbe a részbe, sokat dobott volna rajta. A második fájó momentum a fajok közti igazi változatosság hiánya: dacára az elvárható audiovizuális különbségeknek és pár speciális monsztának, a fajok radikálisan nem különülnek el egymástól, nem igényelnek különféle stratégákat. A harmadik és egyben utolsó nagyobb hiányosság az irányítást érinti: nagyobb csatákban sokszor képtelenek vagyunk érdemben beleszólni a történésekbe, s csak reménykedhetünk, hogy egységeink MI-je továbbra is jól fog funkcionálni...
Az Order of Dawn alatt az AquaNox sorozatból ismert Krass motor teljesít, meglehetősen szépen. A textúrák kifejezetten szépek, a karakterek megjelenítése és a mozgásanimációk elsőrangúak, a környezet megjelenítése aprólékos. Mindennek megvan az ára is, főként azért, mert a motor skálázhatósága és optimalizációja hagy némi kívánnivalót maga után: a minimumként megjelölt 1 gigahertzes, 256 MB RAM-mal és 32 MB videokártya memóriával rendelkező konfigurációt a program megeszi reggelire, a nagyobb részletesség mellett is élvezhető framerate-et akarunk elérni, ahhoz nem árt egy 2 GHz fölötti proci valamilyen ütősebb videokártyával. A hangok és a dialógusok megvalósítása jónak mondható, a zene pedig igazán elsőrangú, ezt a tényt csak a dallamok igen szerény mennyisége csorbítja némileg.
Kisebb-nagyobb hibái ellenére a Spellforce egy igazán élvezetes alkotás lett. Innovációi, játékmenete, grafikája igazán élvezetes programmá teszik a Phenomic újabb alkotását. Ritka az ilyen program, mely új vizekre merészkedik el, ritka, mert a kiadók némileg jogosan jobban félnek az új, ezáltal kockázatos ötletektől, mint a vámpírok a napfénytől. Szerencsére a JoWooD ezúttal vevőnek bizonyult a Spellforce innovációira, így egy remek programmal gazdagodhattunk, melynek reményeim szerint lesz folytatása is.
