Zenei visszatekintő #9: Még egy kis 2006!
Barthezz | 2009.03.20. 15:50 | kategória: zene
Hamarosan éppen 1 éve, hogy útjára indítottam Zenei visszatekintő sorozatomat, mely végül 8 részt élt meg, s igyekeztem bennük azokat az elektronikus zenei korszakokat átölelni, melyeknek én magam is részese lehettem. Most egy rész erejéig újra feléleszteném ezeket a zenei visszatekintőket, az ötletet pedig a március 13-án a budapesti Sensation-ben megrendezett Chris Lake party adta (VÁÁÁ mekkora buli volt:-P), mely ezt a bejegyzést, s a néhány hónap múlva esedékes Some Kind Of Music vol.2-t is megihlette. ^^
Nos, miután az említett buliban Chris Lake lejátszotta a Changes-t és élőben hallhattam tőle hajdani egyik kedvenc zenémet, eszembe ötlött, hogy még jópár 2006-os hatalmasra sikeredett felvétel nem szerepelt zenei visszatekintőim között, s ezek számára is dukálna egy bejegyzés.
2006-ot a kedvenc évemnek tartom elektronikus zenei téren, hiszen ekkor jelent meg még teljesen letisztult, el nem kommerszesedett formájában az electro, valamint soha annyi buliban nem voltam életemben, mint 2006 során, így számtalan olyan zene akad ebből a korszakból, amiket még most is előszeretettel hallgatok. Nem véletlenül foglalkoztam tehát ezen évvel tavaly 3 blogbejegyzésemben is! Volt ugyebár - ha emlékeztek - a Zenei visszatekintő #5, mely 2006 elejét, az electro indulását mutatta be, aztán a Zenei visszatekintő #1, mely a 2006 nyarán tetőző slágereket fogta át és egy Zenei visszatekintő #2 is, mely 2006 végét, 2007 elejét mutatta be zenei téren. A 2006 augusztusi és őszi slágerekről azonban hanyag módon elfeledkeztem akkor, így hát ezen időszaknak szentelném most eme bejegyzést, s állítottam össze ismét egy válogatást.
Az összeállítást szokás szerint kissé populárisabb, könnyedebb electro zenékkel indítottam, majd következnek a 90 perc legnagyobb részét kitevő keményebb electro-trackek, végül pedig egy rövidebb akkoriban igencsak népszerűnek számító tech-trance levezetés zárja a válogatást.
A zenék között megtalálható többek között a már említett Changes című sláger Chris Lake-től, a szintén általa jegyzett, már jóval progisabb hangzást képviselő Shake című felvétel, s még szintén Chris Lake-től a Noir My MTV-jének hatalmasra sikeredett remixe! Találkozhatunk aztán Nelly Furtado Maneater-ével annak a Jelonak a remixelésében, akivel Deadmau5 a tavalyi év során a The Reward Is Cheese és a Reward Is More Cheese című progressive electro slágereket elkövette! Nem maradhatott ki Sander Kleinenberg This Is Miami című felvétele sem, mely 2006 őszén szinte minden electro partyban tarolt. Aztán hallható a Wamdue Project 1999-es klasszikusának, a King Of My Castle-nek a 2006-os újradolgozása, vagy pl. a partyk végi kőkemény zúzdák részét előszeretettel képező Mousse T. Right About Now című electro-techno slágere. Zárásként pedig találkozhatunk Tiesto és a Faithless frontemberének közös dalával, vagy Gabriel & Dresden Tracking Treasure Down című felvételével, mellyel véleményem szerint legalább akkorát alkotott a DJ-páros, mint az 1 évvel azelőtt elkövetett Andain Beautiful Things remixükkel.
Hát elöljáróban ennyit, aztán tessék szépen tölteni és hallgatni a válogatást! :-)
A 2006 őszének zenéit átölelő összeállítás tehát a következő linken tölthető le:
Some More 2006 (edited by DJ Gaaboor)
Tracklist:
1 - Nelly Furtado - Maneater (Jelo's Toronto Club Mix) 4:06
2 - Syke'n'Sugarstarr feat. Alexandra Prince - Are You
(Watching Me, Watching You) 4:03
3 - Freemasons feat. Amanda Wilson - Watchin' (Motivo Hi-lectro Edit) 3:18
4 - Flat Pack - Sweet Child Of Mine (Minimal Chic Shining Edit) 3:34
5 - Chris Lake feat. Laura V. - Changes (Dirty South Remix) 6:27
6 - Tom Snare - Philosophy (Steve Watt Radio Mix) 3:21
7 - Pattern Mode - Citybeat (Club Edit) 3:22
8 - Yanou feat. Liz - King Of My Castle (Mondo Remix) 4:33
9 - Sander Kleinenberg - This Is Miami (Original Mix) 6:00
10 - MYNC Project feat. Abigail Bailey - Something On Your Mind
(TV Rock Radio Edit) 4:57
11 - Michael Gray feat. Shelly Poole - Borderline (Ian Carey Dub) 5:31
12 - Noir - My MTV (Chris Lake Remix) 5:30
13 - Deux - Xpand (Original Mix) 5:53
14 - Chris Lake & Micky Slim - Shake (Original Mix) 5:39
15 - Heiko and Maiko - Techno Rock 3:22
16 - Mousse T. feat. Emma Lanford - Right About Now
(Fuzzy Hair Vocal Mix) 5:13
17 - Tom Snare - Waterfalls 3:09
18 - Tiesto feat. Maxi Jazz - Dance 4 Life (Radio Edit) 3:30
19 - Gabriel & Dresden feat. Molly Bancroft - Tracking Treasure Down 4:04
20 - Tiesto - He's A Pirate 4:08
Mindenkinek kellemes szórakozást hozzá!
Utolsó módosítás: 2009.03.20. 16:06
Hozzászólások
"...hatalmasra felvétel..." Kimaradt valami szerintem :-)
Amúgy szedem le, régen hallgattam ilyenféle zenét, lehet, kicsit visszaszokok.
Kimaradt egy szó, javítottam, köszi. ;-)
Igazából csak elbfztem a blogolós időt. :P
És lám, így nem tiéd lehetett az "első :-P". :-D
Ez jó ötlet, nekem is kedvem támadt a blogbejegyzésed elolvasása után hallgatni kicsit a régebbi slágereket. Már töltöm is, köszi!
Na, háromszor kellett leszednem, hogy lejöjjön egészében, és ne szakadjon meg 69 Mb-nál valamiért...
Kicsit érezni hogy úgymond ma már nem ez a zene, de még mindig élvezhető szinten mennek a zenék, jó!
Ja igen, a reklám helye:
Hallgassa ön is DJ Gaaboort! A fodrásza már ezt teszi!
(viccen kívül, fodrászom tesóm volt oszt. társa, szóval elég jóban vagyunk, vittem neki Barthezz mixet-válogatást, azóta azt hallgatja néha még munka közben, rádió helyett is :D)
LM: Nah örülök neki! ^^ :P
Viszont a második mondatodat cáfolnám. Ha ilyen zenék lennének ma is egy átlagbuliban, akkor tök szívesen eljárnék még mostanában is rendszeresen bulizni. Ezeket a zenéket 2006-ban végigtomboltam, s akkor tökéletesen megvolt bennük az újdonság varázsa. Ma meg már csak a rádiókban agyonjátszott kommersz electrokat hallani a legtöbb helyen, s a manapság jófélének számító minimal és progis zenéket pedig csak 1-2 DJ-től hallani, pl. Sterbinszky, Budai, Tommyboy, Andrewboy. De 2006-ban még nem így volt, s egy jóféle irányban nyitott az összes club. Csak ahogy az várható volt, az electro teljesen elkommerszesedett az elmúlt 2 évben...
Immár többször meghallgattam, és 1-2 szám kivételével mindegyik tetszik. Remek a mix! A korábbi lightosabb mixszekkel ellentétben ez igazi ütős, zúzós lett!
Köszönöm, mester! ^^
Örülök, hogy tetszik! Amúgy sztem a Mousse T. - Right About Now-nál nagyobb zúzda nem nagyon létezett akkoriban! ^^ Érdemes teljesen feltekerni a hangerőt, mert még erősítő nélkül is vmi kegyetlen erős basszus van alatta. :-)
Letöltve, el is kezdem, véleményem gondolom tudod előre, a Te ajánlásaidban eddig sem csalódtam! ;-)
(És ha 1x összefutunk msnen, akkor jöhet az a bizonyos 7 órás is.^^)
Köszi, sejtettem, hogy örülni fogsz ennek a bejegyzésnek. ^^ ;-)
http://www.clubatlantis.eu/multimedia.htm
Innen le tudod szedni a 7 órásat (Danny|Jankec|Köry|CHRISS|DANDY), kicsit elvontabb, lassabb, lightosabb hangvételű ugyan a legtöbb helyen, néhány pörgős résszel felvértezve természetesen, de jó kis mix, otthoni háttérzenének is tökéletes pl. tanulás mellé. :-)
Illetve a Budai vs. Tommyboy - Legend's Tour mixet is érdemes leszedned, ez már elég zúzós, bár itt meg 1-2 kommerszebb zene is belefért még, főleg az elején, de összességében ez is egy jó kis mix lett, meg ezen a bulin élőben is ott voltam és a pörgősebb zenékre, pl. a Grindhouse-ra és társaira óriásit tomboltunk. ^^
Oks, már töltöm is őket, köszi!:-)
Jól nyomod, jó lett ismét. Még :-]
Köszi neked is! ^^ És természetesen lesz még ilyen zenei bejegyzésem a közeljövőben, csak ismét aktuális zenékkel foglalkozva. :-)
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
