goodboy007 blogja

ZTE Blade, a kínai csoda

goodboy007 | 2011.06.08. 17:07 | kategória: hardverteszt

Előzmények, a beszerzési fázis

2010. augusztusában új telefont, név szerint a Samsung Omnia II GT-i8000 (a továbbiakban O2) boldog tulajdonosa lettem. Eleinte nagy volt a boldogság, a gyönyörű kijelző és kamera, a fülhallgatóból kitóduló, csodaszépen szóló zene és lévén az volt az első érintőképernyős ÉS OKOS telefonom, az újdonság ereje elég voltak, hogy fülig érő szájjal nyomkodjam napokig.
Aztán, ahogy elmúlt az újdonság varázsa, kezdtek feltűnni a nem is olyan apró problémák, a lassú és furcsán működő böngésző, a 800MHz-es processzor ellenére szaggató menük, a multitouch hiánya és legfőképp magának az operációs rendszernek, a Windows Mobile 6.5-nek a hiányosságai, hogy szinte vadászni kellett az interneten az alkalmazások után sokszor kevés sikerrel.
Nővérem élettársa szinte havonta váltogatja telefonját, mert egyrészt szereti próbálgatni őket, másrészt mindig sikerül kifognia valamelyik ismerőse révén, hogy azonos tudású vagy jobb telefonra cserélje készülékét.
Ennek folyományaként januárban jutott a jelenleg általam használt ZTE Blade-hez. Mivel engem is érdekelnek a technika víványai, érdeklődéssel szoktam megvizslatni szerzeményeit, nem volt ez másképp akkoriban sem, bár ekkor még csak abból fakadt kíváncsiságom, hogy milyen lehet egy Androidos rendszerrel felvértezett telefon.
Aztán történt, hogy ettől függetlenül, március végén, eladási szándékkal meghirdettem telefonomat, azonban érdeklődő nem igen érkezett rá. Április közepén, mikor nővéreméknél töltöttem pár napot, barátja jobban megnézegette az én okostelefonomat és említette, hogy szívesen kipróbálná, Windows Mobile-os telefonja még úgysem volt. A kamerája finoman fogalmazva sem túl színvonalas képeket csinál a Blade-nek (erről majd később), úgyhogy eleinte hezitáltam, de végül belementem a cserébe, úgy gondoltam, hogy mivel elég népszerű telefon, ráadásul a piaci értéke kisebb, mint az O2-nek, akkor is könnyebben túl tudok adni rajta, ha nem nyeri el a tetszésemet.


Az első benyomások

Ami pár perc után kiderül, hogy az Android gyorsabb, méghozzá nem is kicsivel a Windows Mobile-nál. A 2.1-es, a köznyelvben Eclairként ismert verzióban még volt némi lassulás tapasztalható a programmenüben, de a jelenleg általam is használt 2.2-es Froyo változatban ez már szinte teljesen folyamatos, a legújabb 2.3.4-esben pedig teljesen folyamatos a fel-le görgetés.
A másik változás, ami rögtön szembetűnik, az a hihetetlen szabadságérzet, amit az Android nyújt. Mindent oda pakolunk a kezdőképernyőn, ahová akarunk, bármelyik programról kirakhatunk ikont és ez még csak a kezdet. Számtalan alkalmazás segítségével szabhatjuk testre nemcsak az „asztalt”, de az alsó és felső menüsort is. Én személy szerint a LauncherPro-t ajánlom, millió skin tölthető le hozzá, de az alapértelmezett lehetőségekkel is biztosan elégedettek lehetünk.
Hab a tortán, hogy kismillió élő háttérképet is beállíthatunk (a marketen mindenféle van), ami nagyon látványos, de cserébe mily meglepő, az amúgy sem túl izmos akkumulátor is jobban fogy.


A külsőségek minden irányból

Kívülről egyébként teljesen rendben van a készülék, a 3,5”-es kapacitív TFT-kijelző felett egy ZTE felirat díszeleg szolidan, alatta pedig az Androidos készülékek 99%-ára jellemző home, menü és vissza gombok kaptak helyet. Ezek szerintem kicsit nehezen benyomhatók, bár ezt mára már megszoktam, 1-2mm-el szélesebbre tervezhették volna őket a dizájnerek. A hátlapon felül a 3,2 megapixeles kamera, alul pedig szintén egy ZTE felirat díszeleg. No meg az ujjlenyomataink, bár azért piros pontot érdemelnek a tervezők, hogy utóbbiak szinte épphogy meglátszanak és akkor is nagyon könnyen letörölhetők. Oldalt ezüst színű, fémes hatású, valójában azonban műanyag csíkok húzódnak meg szolidan. Bal oldalra a micro-USB, jobb oldalt a hangerőszabályozógombok és a hangszóró, felülre pedig a 3,5-es jack-csatlakozó került. Fényképezőgomb tehát ezúttal nincs, bár nincs is miért, a kamera vacak képeket csinált, nem ezért fogja szeretni a vásárló a telefont. Nappal, nagyobb dolgok fotózására még elmegy, de szöveg vagy éjszakai kép fotózására alkalmatlan.
Ami picit fura volt, hogy nincs külön fizikai hívásfelvevő,- és letevő gomb sem, amit én előnyben részesítettem az O2-n a kijelzőn megjelenőkhöz képest. Negatívumnak viszont nem nevezném, ma már nekem sem hiányoznak és már tavaly is ritkaságszámba mentek ezzel az ezzel a két gombbal is felvértezett okostelefonok.
Az összeszerelés minősége amúgy jó, nem recseg sehol és a szét,- és összeszerelés is gyorsan megy, ami jó pont lehet azoknak, akik gyakran cserélnek memóriakártyát (a művelethez nem szükséges kikapcsolni a készüléket).
A kijelzőre visszatérve, a rengeteget reklámozott Samsung-féle AMOLED-hez képest itt „csak” sima TFT-t kapunk, ami viszont meglepetésre Vagy mégsem ? az előbbivel szemben is simán megállja a helyét. A színek szép teltek, oldalirányból nézve is olvasható marad minden, szóval nem minden a marketing, jó lesz nekünk ez is. Az O2 3,7”-eséhez képest itt 3,5”-es kijelzőt kapunk a pénzünkért, amit maximum fél percig fogunk sajnálni, utána már nem hiszem, hogy fel fog tűnni, főleg annak, aki nem nagyobb kijelzőről vált a pengére a felbontás ugyanis 480x800, ami ezelőtt a csúcskategória kiváltsága volt. Cserébe kapacitív technológiájú és támogatja a multitouchot, ami ebben az árkategóriában ritkaságszámba megy, olyannyira, hogy tudtommal máig nem létezik másik olyan készülék, ami értelmezni a tudná a több ujjal történő kezelést.


A népszerűség gyönyörködtet

Talán ezért is vált napjaink egyik legnépszerűbb középkategóriás okostelefonjává. Mindhárom szolgáltató színeiben megvásárolható, kártyás csomagban 40000Ft, előfizetéses kiszerelésben pedig 25000Ft körül a magunkénak tudhatjuk (halkan jegyzem meg, hogy kéz alól lehet venni 33000-34000Ft környékén is újat, illetve 30000Ft-ért használtat is).
Ennyiért pedig, aki Androidos telefont szeretne, keresve sem találhat jobb vételt.
Az olcsóbb telefonok mind alacsonyabb felbontású, multitouch-t nem támogató kijelzővel felszerelt készülékek, a GPS is hiányzik belőlük. Tudásához mérhető ellenfelei inkább a 70000Ft-os kategóriába tartoznak (pl.: Samsung Galaxy Ace S5830), ami nem kis teljesítmény.
Rendelkezik viszont egy hatalmas előnnyel a zárójelben említett típushoz képest.
Olcsóságához képesti hatalmas tudása miatt hatalmas felhasználói bázisa alakult ki Magyarországon is, így biztosítva van a folyamatos szoftveres támogatás a hozzáértők oldaláról. A hozzáértőkhöz sajnos nem tartozik hozzá azonban a három nagy szolgáltató. Szorgos kezek által már januártól elérhető a 2.2-es Android a készülékre, a szolgáltatók ellenben csak mostanában tették elérhetővé a hivatalos frissítést, pedig már a 2.3-as verzió is létezik nem hivatalos változatban egy ideje.
Aggodalomra semmi ok, szorgos kezek megcsinálják azt, amit másoknak kéne. A svédek által fejlesztett, 2.3-as alapokon nyugvó Cyanogenmod-ból például szinte naponta érkezik új változat, magyar részről pedig Kelzsoca készít profi módon ROM-okat.
A Cyanogenmod áprilisi kiadása nálam fagyogatott, de manapság már azok alapján, amit olvastam, tökéletesen működik. Utána a Kelzsoca-féle 2.2-es ROM-mal kötöttem barátságot, ami profi munka, egy fagyással vagy egyéb hibával sem találkoztam azóta.
ROM-ot frissíteni egyébként nagyon egyszerű művelet, rengeteg, akár magyar leírás létezik, amely részletesen leírja, hogy mit kell csinálni, ha véghez akarjuk vinni. DE VIGYÁZAT! Jó szolgáltatói szokáshoz híven ezzel ugrik a garancia….legalábbis egy időre. Ha garanciáztatásra szorulna készülékünk, van arra is módszer, hogy visszaállítsuk a gyári szoftvert.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a felhasználók által készített ROM-ok alapból root-jogot adnak a tulajdonosnak, ami lehetővé teszi olyan programok futtatását, ami a szolgáltatói szoftverekkel alapesetben nem lehetséges (persze utólag is lehet rootolni, ha kell).
Ennek megértéséhez léteznek nagyon jó leírások a neten, én ezt ajánlom annak, akit bővebben érdekel:
Android - Mire jó a rootolás?


Kell ez nekem ?

Tegyük fel, hogy nem érdekel a különböző felhasználói ROM-ok nyújtotta optimalizáció és naprakészség, egyszerűen csak egy használható telefont szeretnénk jó szoftverellátottsággal. Akinek ilyen céljai vannak, az valószínű az iPhone-ok és az Androidos telefonok környékén nézelődik, mivel más operációs rendszer esetén nem hinném, hogy lehetne gazdag szoftverellátottságról beszélni.
Az iPhone pedig nem túl olcsó mulattság, hiába testesíti meg sokak szemében „Az amerikai álmot”, korábban pedig taglaltam, hogy mi a helyzet Android fronton. A „mindent tudó” okostelefonok (pl.: Motorola Defy, Samsung Galaxy S, HTC HD2) 70000-90000Ft környékén tanyáznak, ami nem nevezhető népkategóriának.
A Market révén viszont a Blade is egy kis mindenes lehet, ha szeretnénk. Millió alkalmazással szabhatjuk nekünk tetszőre a kezelőfelületet vagy tehetünk rá játékokat az unalmas utazások előadások, munkahelyen eltöltött órák elütésére.


A feketeleves

Természetesen a tökéletes telefon nem létezik Dehogynem! Samsung Galaxy S II a becsületes neve :), úgyhogy negatívumokról is említést kell tennem a Blade esetében is. Bár ennyi pénzért nem várhat többet az ember, a kamera akkoris tragédia. Bár a többséget ez valószínű nem érinti/nem érdekli, legalább egy villanó jól esett volna, hogy ha nem is túl jó minőségű, de legalább létező éjszakai partyfotók készítésére is alkalmas legyen. Ez a lehetőség így meg sincs, már lámpafény mellett, egy sötétebb szobában is nézhetetlenek az ott lekapott jelenetek.
Mivel a kütyüben 600MHz-es processzor dolgozik, néhány erőforrásigényesebb játék képes szaggatni, bár ez nem túl jellemző, ezenkívül egyetlen esetben érzékelhető a kraft hiánya, ha rengeteg fájlt/almappát tartalmazó mappában böngészünk, pár másodpercnyi szaggatás tapasztalható belépés után, amint betöltődött a tartalom, már minden folyamatos.
Nagyobb problémának tartom, hogy a mai „trendet” követve nem túl izmos akkumulátor került a hátlap alá, az 1250mA nagyon kevés, még nekem is, pedig nem használok mobilnetet és folyamatosan lövöm ki a nem használt appokat.
Folyamatos netezéssel, játékkal, frissülő időjáráswidgettel egy napos használat garantált, nálam 3-4 napot elmegy, ha zenét is hallgatok, akkor kettőt. Hosszabb és ismeretlen terepen átvezető útra tehát érdemes autós töltőt beszerezni hozzá, különben GPS-használattal együtt gyanítom, hogy pár óra alatt lemerül és kellemetlen meglepetés érheti a térkép nélküli sofőrt. Bár ez már valószínűleg a „nagyoknál” is így van, ez jelenleg talán a mobilüzletág legnagyobb rákfenéje, hogy aktív használattal és a rohamtempóban terjedő mobilnettel együtt 1-2 napot bírnak az okostelefonok. Az O2 mindenesetre jobban bírta a maga 1550mA-ével.
Viszont a pótakkumulátor a T-Mobilenál is kemény 3000Ft, úgyhogy itt legalább anélkül bespájzolhatunk belőle, hogy tízezreket kéne ráköltenünk.
Számomra a legfájóbb pont a zenelejátszási képességeket érinti, a telefon ugyanis rettentő halk fülhallgatóval használva. Oké, hogy a gyári füles ipari hulladék, de másikat használva ugyan jobb lesz a hangzás, a hangerőt nem tolhatjuk az egekbe. Meg lehet szokni, de különösen halkabb számoknál zavaró és az O2 brutálisan tiszta hangzása és dübörgő mélyei után csalódás. Lehet kapni ugyan különféle eszközöket, amik javítanak a hangerőn, ez valószínűleg némi torzulással jár, valami olyasmi lehet, mint a mostanában sokat reklámozott fullHD-ra való felkonvertálás.


Végszó, ítélet

Egyéb hibát nem tudtam felfedezni, aki le tud mondani a telefonnal való minőségi fényképezés igényéről, tehát tükörben pózolni szeretők kerüljék de amúgy felsőkategóriás készülék után áhítozik, anyagi lehetőségei azonban korlátozottak, az remek társra lelhet a ZTE Blade személyében.
Hamarosan pedig érkezik az utód a ZTE Skate formájában, erősebb processzorral és jobb, villanóval ellátott kamerával, ha kedvező áron kínálják, elkezdhet félni a Samsung/Nokia/HTC trió, mert a kínaiak úgy látszik tudnak, ha akarnak és ha akarnak, annak az utóbbi hármas láthatja kárát.
Mi viszont csak jól járhatunk, ha újabb piaci szereplő kerül a mókuskerékbe, a gyártóknak muszáj lesz teletömni mindenféle jóval, amit kínálnak, mert a 23. Nokia replikát már nem fogják annyian megvenni, ha ugyanannyiért jobbat is lehet venni.

Végezetül adnék pár hasznos linket azoknak, akiknek megtetszett az írásom alapján a készülék és vásárlásra vagy tanácsra van szükségük:

CyanogenMod ROM-ok
ZTE Blade portál (hivatalos rajongói honlap)
A „hivatalos” fórum

Pozitívumok:
-Kapacitív, multitouch kijelző
-Android operációs rendszer
-Ebből következően nagyfokú testreszabhatóság és gyorsaság
-Nagy felhasználói bázis, akik naprakészen tartják a rendszert
-Az egyik legjobb ár/érték arány a piacon


Negatívumok:
-Nem túl izmos akkumulátor
-Gyenge kamera
-Halk működés füllhallgatóval

Értékelés: VEDD MEG




Megjegyzés:
A jövőben még várhatók tőlem telefonról, harverről vagy játékról szóló leírások, ahol nem százalékos értékelést alkalmazok, hanem megjegyzem, hogy szerintem érdemes-e pénzt áldozni az adott termékre. A következő jelöléseket fogom alkalmazni:


KERÜLD EL - Ha meglátod semmisítsd meg, ha ez nem lehetséges, fuss minél messzebbre. A sátán masinái ezek.

RÓKABŐR – Láttunk már ilyet. Minimális újdonsággal, ellenben aránytalan többletkiadással jár, esetleg rossz a megvalósítás (8800GTS G92 ala 9800GTX/9800GTX+ ala GTS250)

ÁTLAGOS – Már tetten érhető az újító szándék, a hasznosságra, használhatóságra való törekvés, de valami hiányzik a megváltáshoz

AJÁNLOTT VÉTEL – Vannak hiányosságai, de megéri a pénzét. Apró bakik rontják az összképet, amikért szidod a felelősök felmenőit.

VEDD MEG – Kategóriájában a legjobbak között van, hibáit nagyítóval kell keresgélni vagy eltörpülnek pozitívumai mellett. Ha meg van rá a keret, nem kell tovább keresgélned.

Utolsó módosítás: 2011.06.08. 18:17

Egy ember őszinte vallomása I. rész

goodboy007 | 2011.03.09. 21:24 | kategória: lelkizés

Vannak pillanatok, mikor az ember úgy érzi kirohanna a világból, mert elege van belőle. Ilyenkor sokan, talán a többség káros szenvedélyeihez fordul, van azonban, aki úgy érzi ilyenkor, hogy írnia kell, mint én most, s bár nem tudva pontosan miről, de azt tudva, hogy miért. Mert olyan impulzus éri, melyen nem segít semmi csak az, ha kiadja magából érzéseit.
Igazából engem szinte napi rendszerességgel érnek ilyen impulzusok, mégis bírtam, tűrtem, ahogy életem során mindig.
Egyszer mindennek vége szakad, ahogy szokták mondani, nálam most került bele az utolsó csepp, abba a bizonyos pohárba. Ahogy végignézek magamon és a múltamon, valóságos csoda, hogy eddig bírtam.

Próbáltam tagolni a szöveget és címet adni az egyes bekezdéseknek, de nem ment. Inkább leírom úgy a gondolataimat, ahogy jöttek. Kezdem az elejéről, hogy értsétek:


Gyerekkorom minden bizonnyal rányomta bélyegét egész életemre, ahogy féltem iskolába menni a cigánygyerekek miatt, akik ugyan nem voltak erősek, de bátorságukat megmutatva mindig többedmagukkal kezdtek ki velem, ahogy az manapság is szokás. Okuk pedig nem volt rá.
Kövér voltam és szinte kitűnő tanuló, tele versenyeredménnyel és oklevéllel, emiatt talán irigyek voltak. Szóval nem kellett nekik ok, találtak ők maguknak minden napra valamit, hogy miért kezdjenek ki a gyengébbel. Bár fura mód egy másik srác, akit szekáltak még nálam is nagyobb darab volt. Úgy tűnik előítéleteik voltak a kövérekkel szemben, mivel egyikünk sem cigányozott. Miért én vagyok mindig az áldozat, miért engem, a tisztességes, de lelkileg gyenge embert ver a sors? Én mindig ezt kérdeztem, mert ez tűnt a legésszerűbbnek, persze választ sosem kaptam. Illetve az erősebbet, mivel nem kis erő kellett ahhoz, hogy ne üssek vissza, de azért nem tettem, mert...
Tulajdonképp miért nem tettem? Emlékeim szerint azért nem, mert féltem a következményektől. Már ekkoriban is intelligensnek számítottam korosztályomhoz képest, tudtam, hogy a jövőmet nem úgy szeretném leélni, hogy az alapszükségleteim kielégítéséhez szükséges pénzen kívül nem keresek többet és talán ezért féltem. Az esetleges iskolából való kicsapástól és hogy azáltal szertefoszlik minden álmom, minden tervem.
Most már tudom, hogy tanköteles korú diákot csak úgy bocsáthat el az iskola, ha keresnek neki befogadó intézményt, de ha ezt akkoriban tudom, talán akkor se ütök vissza, talán igen. Ezen már nem tudok változtatni.
Talán a sors pikantériája, hogy mai napig egyik legjobb barátom az általános iskola második osztályában ismertem meg, aki történetesen cigány. Vagyis roma, aki erős, küzdd és meg akarja mutatni, hogy nem mindig van alapja a sztereotípiáknak, fura mód talán ő adott erőt, hogy átvészelhessem azt a nyolc évet, bár akkoriban még nem igen beszélgettünk komoly dolgokról, de a hülyéskedés az órákon és a szünetekben legtöbbször segített lenyugodni.
Mégis ott volt az állandó feszültség, ami miatt kb. ötödik osztálytól kezdve arra vágytam, hogy otthagyhassam szülőfalumat és középiskolába mehessek, ahol megszűnnek az atrocitások, ahol máshogy, talán barátként tudok nézni az emberekre és ahova nem csak a kényszer miatt, hanem a barátaim miatt is járok.
Mivel már akkoriban is érdekeltek a technika vívmányai, bevallom vágytam arra is, hogy kitárgyalhassam valakivel a tapasztalataimat, kulturáltan vitázhassak valakivel ha nem értünk egyet, szóval vágytam a tájékozott és a nem 60-as IQ-jú emberek társaságára.
Bár szüleim pár hónappal azelőtti válása csöppet rányomta bélyegét a dologra, de már izgatottan vártam az új közeget és persze a lányok milyensége is érdekelt már 14 éves koromban, ezért ballagásomkor valóságos extázisban voltam.
Az a nyár valahogy más volt, mint a többi, vártam az őszt, a tanévkezdést, de ez a nyár sem telt el gondtalanul.
(folyt. köv.)

A szingularitás csapdájában – Singularity kritika

goodboy007 | 2010.08.31. 16:13 | kategória: játékelemzés

A kritika spoilermentes, egyedül a második bekezdésban van egy minimális, de a biztonság kedvéért ezt oda is leírtam!

Eredet

Az jó öreg Raven Software, az ID-tech motorok mestere még 2007-ben jelentette be, hogy valami újat, valami egyedit szeretnének alkotni, így hát egy alternatív hidegháborús korszakban találja magát az, aki belecsöppen a Singularity világába. A fejlesztők megteremtették a saját kis világukat, Katorga-12 szigetét, ezzel szabad kezet adva saját fantáziájuknak és képességeiknek. Már a bejelentéskor bizonyossá vált, hogy itt időmanipulációval fűszerezett lövöldözésekben veszünk majd részt.

Rejtélyek szigete (minimális SPOILER a játék elejéről!)

A story napjainkban kezdődik. A rég elfeledett Katorga-12 sziget fölött magas sugárzást mértek és mivel magasan képzett Black Ops katonaként épp kéznél vagyunk, a hadsereg minket küld csapatunkkal a helyszínre, hogy derítsük ki az események hátterét. Érkezésünk után rögtön egyedül maradunk, ráadásul fegyvertelenül, de mint tudjuk az amerikai polgár sosem hátrál meg, úgyhogy elindulunk a sziget belseje felé. Hamarosan megismerjük az egyszerűen csak E99-nek nevezett titkos kísérleti anyagot mellyel orosz barátaink bizony csúnya dolgokat műveltek 1955 tájékán.
A semmiből ránk tör egy furcsa látomás és a múltban találjuk magunkat, ahol segítenünk kell egy égő épületben bennrekedt emberen.
Ezután megkapjuk első fegyverünket, majd pár szörny kinyírása után már társaságot is kapunk.
Társunk jól harcol és bár természetesen ránk marad a munka oroszlánrésze, ő is hidegre tesz pár rosszarcot. Sőt, egyes részeken ha hagyjuk, hogy letámadjanak minket és csendesen félrevonulunk, akkor kényelmesen végignézhetjük, amint leteríti a ránk jutó szörnyűségeket is.
Társaságát azonban nem sokáig élvezhetjük, ugyanis hamarosan szemtől-szemben megismerhetjük a játék főgonoszát, Dr. Nikolai Demichev-et.
Itt jegyezném meg, hogy a történet során többször is kapunk majd bajtársat, úgyhogy nem kell végig egyedül tevékenykednünk. Az MI nem kiemelkedő, ha ránk rontanak nem segít és szokás szerint vezet minket, nem képes egyedül továbbmenni a scripteknél, de teszi a dolgát.
Ugyanez elmondható az ellenfeleinkről is. Ha észrevesznek, mindenki felénk rohan mindenféle taktikázást nélkülözve. A szörnyek követnek és megpróbálnak belénk marni, az emberszabásúak pedig ólmot próbálnak a torkunkon lenyomni közepes változatosságot felmutató fegyverarzenál segítségével.

Játékszereink

Szerencsére azonban mi is fel leszünk szerelkezve a történet során. Nem sok féle fegyver van a játékban, de ami van, az legalább használható. Ahogy említettem a játék elején pisztollyal indítunk, később pedig kapunk gépfegyvert, shotgunt, minigunt, távcsöves puskát, valamint egy nyílpuskaszerű valamit, ami nekem úgy tűnt, hogy a Half-Life-hoz hasonlóan izzó vasrudat lő ki, de kinézetre máshogy néz ki, úgyhogy nem biztos, hogy konkrét koppintásról van szó. Ennek másodlagos lövése egy irányítható, guruló golyót lő ki, amit felrobbanthatunk. Nekem személy szerint nem jött be, kétszer használtam, amikor először találkoztam vele és amikor muszáj volt. Utána maradtam a gépfegyver/shotgun kombónál, illetve a játék utolsó harmadában a gépfegyver/minigun párosnál. A szokásos csúzlikon kívül van még a Seeker, amit ha kezünkbe veszünk, akkor lassabban mozgunk és nem válthatunk át vele másik fegyverre, mert akkor eldobjuk. Ó, a csodálatos Seeker! Ez mindenképpen egy olyan elem, ami miatt érdemes végigvinni a játékot vagy legalábbis eljutni a fegyver első kipróbálásáig, eddigi „pályafutásom” során ugyanis nem találkoztam még ennyire egyedi, hagyományosnak mondhat –tehát golyót kilövő- fegyverrel. A működését nem írnám most le, ez legyen meglepetés, de elsőre biztos poén lesz.
Van itt még az a bizonyos Time Manipulation Device (TMD), magyarul Idő Manipuláló Eszköz, amit a játék elkezdése után úgy háromnegyed-egy órával kapunk meg. Innentől kezdve izgalmasabb lesz a dolog, ugyanis elővéve képesek vagyunk tárgyak korát váltogatni két állapot, a jelenlegi és az ötvenes-évekbeli között. Például leomlott hidakat vagy hordókat varázsolhatunk újjá, hogy aztán átmehessünk rajtuk/felrobbanthassuk őket. Vagy ugyanezt megfordítva ellenfeleink fedezékét porlaszthatjuk szét vagy kiszedhetjük a lábuk alól a talajt. Ezt a feature-t logikai feladványok megoldására is használnunk kell legtöbbször úgy, hogy ajtók alá teszünk egy öreg dobozt, majd újjá varázsolva már át tudunk bújni alatta, de később bonyolódnak a dolgok és lesz egy pálya, amikor mindezt időre kell csinálni, addigra már biztosan mesterévé válunk a műveletnek, úgyhogy ezek az ügyességi részek nem nyújtanak akkora változatosságot, mint a már említett Half-Life 2 logikai kihívásai, de jó, hogy nem csak rohanni kell és irtani.
Bizonyos időközönként találhatunk fejlesztési pontokat –ha jól emlékszem, az egész játék során négyet-, amik újabb képességekkel ruháznak fel minket. Képesek leszünk tárgyak mozgatására és majd kilőhetünk egy egyébként nagyon látványos gömböt is, amelynek burkán átlépve lelassulnak ellenfeleink és így könnyebben eliminálhatjuk őket. Lesz olyan rész, ahol ezt használva kell legyőznünk egyébként iszonyú gyors szörnyeket. A TMD szinte minden képessége energiába kerül, az a szinte is csak a tárgyak korának megváltoztatása miatt kerül ide, a két állapot közötti váltás nem fogyaszt „manát”. Ellenfeleinket is pár évtizeddel megöregbíthetjük, ami sem a bőrre sem a szervezet belső felépítésére nincs túl jó hatással, úgyhogy egy kupac hamu fog gőzölögni a használata után ellenfeleink helyén. Persze ez már energiát fogyaszt, úgyhogy sajnos nem vigéckedhetünk vele kedvünkre, pedig jó móka.
Fegyvereinket folyamatosan fejleszteni tudjuk a talált fizetőeszközként funkcionáló E99 és technológiai pont mennyiségétől függően is. Előbbit a TMD-hez használhatjuk fel, utóbbit a hagyományos fegyverekhez. Van belőlük bőven, én a játék végére egyedül a pisztolyt nem tudtam kimaxolni, bár azt nem is használtam, csak amíg muszáj volt.
Fejleszthető az erősség a tárkapacitás és az újratöltés sebessége, mindegyik két szinten, ami először egy, majd két pontba kerül.
A TMD már izgalmasabb, itt elég táp dolgok vannak. Ez a szekció három részre van bontva, az elsőben a TMD-n lévő –egy, majd egy fejlesztést megvéve később kettő- slotba vehetünk dolgokat, például, hogy lövés hatására töltődjön az energiánk vagy több technológiai pontot találjunk, esetleg több lőszert. Ezen fejlesztések is hasznosak, de már a játék első felében is elérhetők olyan fejlesztések, amiket ha beszerelünk, többé nem kell foglalkoznunk ezzel az opcióval, mert a játék végéig is elég hasznosak tudnak lenni, hogy ne cseréljük le őket.
A második és harmadik fülön lévő dolgok már izgalmasabbak. Rengeteg upgrade van, megnövelhetjük például a gömb hatóidejét és méretét, a magunknál tartható életcsomagok és energiatöltők mennyiségét és hatásfokát, páncélunk erősségét. Ezek megszerzése sem fog gondot okozni, ha minden zugba benézünk, a játék végére mindet megszerezhetjük.
Ide kapcsolódik még, hogy a fejlesztési pontoknál újratölthetjük tölténykészletünket, bár ellenfeleink is annyira bőkezűek, hogy erre nem feltétlenül kell pénzt áldoznunk. A lehetőség azonban meg van.




A rondaság és a szörnyeteg

Ahogy a kulcsnak sincs értelme a hozzávaló zár nélkül, mit érnénk ennyi halálosztóval, ha nem lenne hozzá tesztalany?
Szerencsére van belőlük bőven.
Elsősorban –mivel orosz területről van szó- öreg kommunista barátainkat kell szétlőni, de folyamatosan kapunk majd a kísérletek és a sugárzás következtében létrehozott szörnyeket is. Először az egyszerűbb karmolászós fajtából, majd megjelennek a hypergyors és teleportálgató, láthatatlan típusúak és a „Sok lúd disznó győz.” elven munkálkodóak is. Persze mindegyiknek megvan a hathatós ellenszere, hol a lassító gömb, hol a sima TMD lövés segíthet, de a legtöbb ellen a hagyományos fegyverek is megteszik a kívánt hatást.
Főellenfeleink robosztusak, ordítozósak, de nem jelentenek túl nagy kihívást és túl sokan sincsenek. A bogaras rész viszont kifejezetten ötletes, na nem maga a főellenfél, hanem az a környezet ahol harcolunk ellene. Az is jó, hogy nincs jelen a máig töretlen népszerűségnek örvendő, de 2010-ben már nem kifejezetten előnyös „újratermelődő ellenség effektus”. Ha egy pálya adott szakaszán mindenkit hidegre teszünk, akár teázni is leülhetünk vagy megnézhetjük a Dr. House régi megfelelőjét az egyik ötvenes-évekbeli TV-n. Mást ugyanis nem nagyon tudunk tenni.

Az egyszerűség gyönyörködtet. Vagy mégsem?

El is érkeztünk az alkotás legfájóbb pontjához. A játékmenet olyan egyszerű. akár egy százas szög. Eltévedni lehetetlen, egy-két szoba lett csak plusszban tervezve, ahova betévedve extra lőszert vagy E99-et találhatunk, de választási lehetőségünk nem lesz a játék során. A „legjobb”, hogy sokszor dobozokra kell felugrálni, hogy felmásszunk valahova, de sajnos kiképzésünk során kimaradt a kapaszkodás megtanulása, ezért kerülővel tudunk csak továbbhaladni. A meglévő játéktér is nagyon behatárolt, nem mehetünk arra, amerre akarunk, a sziget részletesebb megcsodálására esélyünk sincs. Azért így 2010 közepén elvárhatnánk némi szabadságot. Nem kell S.T.A.L.K.E.R. vagy Crysis méretű szigetre gondolni, de egy-két épület belefért volna, ha már egyszer az Unreal Engine 3 szolgál talpalávalóként. Aki a régebbi FPS-ek stílusát kedveli és nem a Free Roam híve, az ezzel is elégedett lesz.

Na igen, a híres U3 engine. A Gears of War a Rainbow Six Vegas vagy a nagy Unreal Tournament III idején még szépnek számított ez a motor, de a hibái már akkor is szemet szúrtak. Legalábbis nekem. Úgy, mint alacsony felbontású textúrák, kevés mozdítható tereptárgy.
Már a 2004-es Far Cry-ban is szinte minden mozdítható volt, de egy három évvel későbbi motorban be kell érnünk pár hordóval és dobozzal. A textúrák pedig olyanok….amilyenek. Fogadjuk el, hogy a technika még nem tart azon a szinten, hogy az egyes felületeket életszerűen jelenítse meg, valóban padlónak, talajnak vagy kőzetnek hasson. Az agyonajnározott Crysis is tele van a 2000-es éveket idéző modellekkel, de bármilyen játékot is nézünk, a tűéles textúrák kora még nem jött el.
A fegyverek jól kidolgozottak, akárcsak ellenfeleink. Bár az oroszok közül valószínűleg mindegyiket Szásának hívják, ugyanis ugyanúgy néznek ki, mintha egy családból vagy egy gyártósorról jöttek volna, de cserébe szépen leszakadnak róluk az egyes testrészek, kellő ketchup mellett. Az effektek viszont szépre sikerültek, különösen gömbünk és a Seeker becsapódásának eredménye.
Összességében a grafika erős közepes. Nem állít fel új standardokat, de okádni sem fogunk tőle.
Cserébe a gépigény valószínűleg a szokásos, egy középkategóriás gépen maxon elszaladgál mindenféle röccenés nélkül.
A hangok rendben vannak, bár hanyatt esni ettől sem fogunk, egy FPS-ben talán nem is a lírai igényességű párbeszédek kivitelezése a lényeg.
A menü viszont minimalista, kicsivel több beállítási lehetőség nem ártott volna, mondjuk a feliratok terén. Azok ugyanis nincsenek a játékban, ami a gyengébb angoltudással rendelkező játékosok számára hátrány lehet, így ugyanis magyarítás sem készülhet a programhoz.


Az idő jó játékszer

A leírtak alapján talán egy középszerű, unalmas játékra asszociálnánk, de szerencsére itt tévednek megérzéseink. A játék hangulata a hiányosságok ellenére is nagyon ott van, a különböző elemeket jól vegyítik és a helyszínek is sokat nyomnak a latba. A linearitás ellenére ami van az jól megkomponált és élvezetes. Van itt unalmas házbelső, sötét alagútrendszer, kikötő öreg hajóval, katonai bázis (ezúttal nem hóeséses, de legalább orosz), labor. Velem elhitették, hogy egy kísérleti telepként funkcionáló sziget így kell, hogy kinézzen vagy legalábbis így épült fel ötven évvel ezelőtt. Ötletes húzás volt a fejlesztőktől, hogy különböző helyeken vetítőket és a pénzzel működő távcsövekre hasonlító „belekukkolós” videókat helyeztek el a játékban, melyek segítségével megismerhetjük az E99 és az időmanipulálás szépségeit egy jó barátunk prezentációjában.
A lezárás ugyan nem sikerült tökéletesre, a színjáték túl művi lett, de amúgy illik ehhez a történethez. A stáblista utáni videó viszont sokat sejtet, remélem egy esetleges folytatásban a megválaszolatlan kérdésekre is választ kaphatunk. A háromféle befejezést viszont legalább megnézhetjük anélkül, hogy újra kellene kezdeni a játékot egy esetleges rossz döntés miatt.
A Singularity egy elsőre középszerűnek tűnő, azonban az első egy óra után izgalmassá váló, ám a mostani „divatot” követve rövid játéknak sikeredett. A Jedi Knight vagy a Return to Castle Wolfenstein játékok hangulatát nem sikerült felülmúlni, de tisztességes iparosmunka lett. Egy próbát érdemes vele tenni, mert a kritikus idő után magával ragad.

előnyei:
-időmanipuláció
-helyszínek
-karakterek (minket kivéve)
-Seeker
-a bombás rész
-fejlesztések
-a minigunnal mindenkit lekaszálunk (muhahahaha)

hátrányai:
-linearitás
-végjáték
-rövidség
-karakterünk
-a minigunnal mindenkit lekaszálunk
-feliratok hiánya

7,5/10


Tudom, hogy múlt hétre ígértem, de a hétvégém sűrű volt, tegnap meg este jött vissza a net, úgyhogy elnézéseteket kérem a késésért!
gB

KÖSZÖNET, avagy a hűséges olvasó érdeme

goodboy007 | 2010.08.22. 20:22 | kategória: bréging nyúz

Köszönöm, amit értem tettetek!
Szavakkal leírhatatlan, az a hála, amit érzek, hogy segítettetek az egyik legismertebb hazai bloggerré válnom, hogy manapság premier előtti filmbemutatókon és E3-szintű rendezvényeken való részvételre kérnek fel.
Köszönöm nektek, hogy többé nem azon kell gondolkodnom, hogy megengedhetek-e magamnak egy nyaralást, hanem azon, hogy a sűrű időbeosztásom miatt mikor mehetek el nyaralni.

Hogy miért írom le mindezt?
Mert itt kezdődött az egész. Akkoriban még nem sejtettem (nem is sejthettem), hogy ennyire meg fogja változtatni az egész életemet ez a dolog, de most már egyértelmű, hogy anno jó döntést hoztam a blogom elindításával.
Rögös út vezetett idáig, úgyhogy még egyszer szeretném megköszönni, amit értem tettetek, végezetül pedig ezekkel a hihetetlen számokkal szeretném bemutatni, hogy miért is válhattam én a hazai bloggerközösség egyik kulcsfigurájává mindössze három rövid év alatt! Remélem ezután is engem választotok és olvasóim maradtok!

Mindenféle kommentár nélkül:
1 bejegyzés
765 látogató
6 hozzászólás
:O

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Remélem mostanra már világossá vált, de ha esetleg mégsem, akkor most lelövöm a poént, hogy ezt az egészet egyfajta bevezetőnek szántam a „nagy-nagy visszatérés” örömére és mivel semmi kedvem nem volt az ilyenkor szokásos „Szevasztok, visszajöttem!” mondattal élni, egy csak a semmiből bevágott bejegyzés meg hülyén jött volna ki, gondoltam, hogy kicsit viccesebbre veszem a figurát, remélem értette mindenki az iróniát.
Egyébként az tényleg poén, hogy egyetlen bejegyzéssel ennyi látogatót szereztem, úgy, hogy még az elmúlt egy évben is növekedett a nézettségem, de gondolom ez a Dome-ra látogató újoncok miatt történt így (mindenesetre engem azért megmosolyogtatott).

Most azonban essék néhány szó arról, hogy miről is fog szólni eme remek blog:

A három évvel ezelőtti, máig egyetlen bejegyzésem keletkezésekor egy nagy érzelmi vihar kellős közepén voltam és ami hírtelenjében jó ötletnek tűnt, azért nem folytatódott, mert egyrészt jobb szeretem magamban feldolgozni az efféle dolgokat, minthogy a világ elé tárjam, másrészt úgy lenne értelme egy ilyen blognak, ha folyamatosan, szinte napi rendszerességgel tartalommal töltődne fel és ehhez úgy érzem most sem időm, sem kedvem se lenne.
Ezen okok miatt úgy határoztam, ha már egyszer írhatnékom van, olyan témákról írok, melyeket szeretek, másoknak érdekes információ(ka)t, ne adj isten tanácsokat nyújthat.
Aki régebbi fórumtag az bizonyára sejti, hogy elsősorban itt hardveres és szoftveres leírásokról lesz szó, de már több, szerintem érdekes témaköröket boncolgató ötlet is összegyűlt egy txt-fájlban. a fejemben. Ezek majd úgy fognak felkerülni, ahogy megírásukhoz kedvem lesz és ahogyan a tanulmányaim (kemény év lesz) engedik.

A belátható időn belüli terveim pediglen a következők:
A jövő héten mindenképpen fel fog kerülni egy kritika, ha úgy tetszik kedvcsináló a Singularityről, mely valóban nem lett világmegváltó, de olyan szar sem, mint amilyennek egyesek leírják.
Utána valamikor egy leírást kaptok a három hete vásárolt Samsung Omnia II GT-i8000-es telefonról, ami lassan egy éves lesz, de mivel a Dome-ra járók szerintem nem olyan emberek, akik hetente cserélnének telefont/hardvert/autót/alsóneműt, ezért szerintem ez bocsánatos bűn, másrészt még mindig csúcskategóriás telefonnak számít, úgyhogy nincs szégyenkezni-valója.
Ősszel pedig tervezem SSD-meghajtó vételét (aki nem tudja mi az, az nyomban szégyellje el magát), úgyhogy az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, hogy mindenki megtudja, érdemes-e eme hardverbe beruházni.

Ennyit a terveimről, zárszóként pedig annyit, hogy szívesen fogadom majd mind az építő-jellegű, mind a földbe taposó kritikusabb véleményeket, legyen az komment vagy privát üzenet formájú!
Ha nem is teljesül a bevezető elején taglalt titulust elérni, remélem, hogy engem is szívesen fogtok olvasni és bekerülhetek a Dome-történelem szeretett bloggerei közé. Én ezzel már elégedett leszek.

gB


Ő is az oldal nagy rajongója:

Utolsó módosítás: 2010.08.22. 20:25

hazafelé

goodboy007 | 2007.09.03. 17:19 | kategória: vallomás

Hmm. LordMathaus blogjának az elolvasása után döntöttem úgy, hogy én is belekezdek, lesz, ami lesz. Első blogom, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Dícséreteket és kritikákat is várok ezerrel :). Nah, de térjünk a tárgyra. Ez lehet nyálasnak fog hangzani, de most jött el a pillanat, most érzem úgy, hogy ezt el kell mondanom, ki kell, hogy adjam magamból. Az az érzés, amit LordMathaus leírt, gyakran rámtör, pláne, mikor a szülőfalumban járok. Decsen éltem 15 évig, ott jártam 8 évet iskolába. Sajnos, szüleim elváltak és anyu a kb. 30km-re lévő Bonyhádon talált magának barátot. Mivel a távolság hatalmas volt, a mindennnapi buszozást nem engedhették meg maguknak, ezért elköltöztünk. Eleinte kínszenvedés volt, naponta többször is arra gondoltam, hogy de jó lenne otthon lenni, de jó lenne, ha bármikor átugorhatnék a barátaimhoz, de jó lenne ismét ismerős környéken mászkálni nap, mint nap. Immár 2 éve, hogy elköltöztünk és most már megszoktam az ittlétet, elfogadom, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretnénk. Szerencsére anyu barátja nagyon jó fej, talán még többet törődött velem ez alatt az idő alatt, mint az igazi apám, egész életem során. A régi házunkat elköltözésünk óta áruljuk, de főleg a 2 rossz szomszédnak köszönhetően (veszekedések, rendezetlen udvar, az egyiknek még kukájuk sincs és elégetik a szemetet) máig nem sikerült eladni. Egyrészt sajnálom, mivel jó lenne végre eladni, hisz a pénzen anyu tudna venni egy lakást, amelyet bérbe adhatna, másrészt örülök, hogy máig nem tudtuk eladni, hisz gondozni kell és 2-3 hetente el szoktunk menni. Ilyenkor el tudok menni a barátokhoz és ilyenkor törnek elő belőlem ugyanazok az érzések, mint LordMathaus-ból. Legalábbis nagyon hasonlóak. Mikor megpillantom a régi sulim, eszembe jutnak a régi évek, hogy fél 2-kor már vége volt a tanításnak, hogy mennyit ökörködtünk a padtársammal (ami most is meg van :) ), hogy napi max 15 perc \"tanulással\" szinte végig kitűnő voltam, hogy reggelente ráértem 7-kor felkelni és az iskolába 7:45-kor elindulni (bicajjal kb. 7-8 perc). Most reggelente 6:10-kor kelek és 7-kor már a buszon vagyok, mely 2. otthonomba visz. Igen, 2. otthonom, szinte napjaim felét ott töltöm a mostanra szinte már családdá vált osztályommal és szeretek is odajárni, de hiányoznak a régi arcok, a régi sulim, a régi életem.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.