Manchester United 3-0 Liverpool
LiT | 2008.03.24. 21:31 | kategória: manchester united
Manchester United 3-0 Liverpool
Vasárnap rendezték meg az angol Premier League két szuperrangadóját, a Manchester United Liverpool, valamint a Chelsea Arsenal összecsapásokat. A Grand Slam Sunday-ként is nevezett nap tökéletesen végződött a United szurkolók számára. A Vörös Ördögök ugyanis simán 3-0-ra győzték le a nagy riválist az Old Traffordon kitűnő játékkal, míg az Arsenal 2-1-es vereséget szenvedett a Stamford Bridge-en, visszaszorulva a harmadik helyre a táblázaton. Nagyon úgy néz ki, hogy immáron nem az Ágyúsok, hanem a Kékek leginkább Sir Alexék vetélytársai a bajnoki címért
A Manchester kapujába visszatért Edwin Van der Sar kisebb sérülése után, a védelmet a megszokott Brown, Ferdinand, Vidic, Evra négyes alkotta. Ha úgy vesszük, a United öt középpályással állt fel és egy csatárral, Rooneyval. De a két szélső, Ronaldo és Giggs feladata természetesen Rooney támmogatása is volt egyben. A középpálya belsejét Anderson, Scholes és Carrick alkotta. Utóbbi nagy megelepetés(em)re nem került be Fabio Capello angol válogatottjába. Egyszerűen nem értem.
A várva várt rangadón eseményekből nem volt hiány. Azonnal egymásnak estek a csapatok, de inkább a United irányított. Az áttörésig 34 percet kellett várni, amikor Scholes hosszan sikerült indítását Rooney gyűjtötte be a szélen, majd tekerte be középre, ahol meglepő módon Wes Brownt találta meg a labda, Reinát megelőzve fejelte be pályafutása második manchesteri gólját a kapuba.
A gólszerzés után jött Javier Mascherano kiállítása még a félidő előtt. Az argentin játékos saját csapata alatt vágta a fejszét, mikor úgy döntött, hogy egy sárgával odamegy reklamálni a bírónak. Ennek meg is lett az eredménye, a Poolnak 10 emberrel kellett folytatnia, kevés eséllyel.
A második félidőben érdekes módon többet próbálkozott Rafa Benitez csapata 10 emberrel, mint az első félidőben 11 játékossal a pályán. De ez mind hiába, hiszen a Manchester két portugálja, Ronaldo és Nani is betalált. Ronaldo a 79. percben Nani szögletét követően fejjel, míg Nani két percre rá nagyszerűen alakított ki magának lövőhelyzetet, majd tette be a jobb sarokba a labdát gyönyörűen.
Remekül zárult a hétvége, a United 5 pontos előnyt szerzett, ezennel a Chelsea előtt. Izgalmas mérkőzések elé nézünk még a szezon hátralevő részében
GLORY GLORY MAN UNITED!
Manchester United 3-0 Liverpool (1-0)
Barclays Premier League, 31. forduló
2008.03.23.
Old Trafford
Manchester United: Van der Sar; Brown, Vidic, Ferdinand, Evra; Carrick, Anderson (Tevez, 73), Scholes; Ronaldo, Giggs (Nani, 73); Rooney.
Cserék (nem használt): Kuszczak, OShea, Hargreaves.
Sárga lap: Ferdinand.
Liverpool: Reina; Arbeloa, Carragher, Skrtel, Aurelio; Kuyt, Mascherano, Alonso, Babel (Benayoun, 66); Gerrard; Torres (Riise, 83).
Cserék (nem használt): Itandje, Hyypia, Crouch.
Sárga lap: Torres, Arbeloa.
Piros lap: Mascherano.
Nézőszám: 76,000
Gólszerzők: Brown (34), Ronaldo (79), Nani (81).
Brown 1-0
Ronaldo 2-0
Nani 3-0
A gólok letöltése:
Brown 1-0
http://www.mediafire.com/?1kgmhqmsnm3
Ronaldo 2-0
http://www.mediafire.com/?mvyyxxozdnt
Nani 3-0
http://www.mediafire.com/?s2sknzezgis
Hozzászólások
Megérdemeltétek. Kurva Maschcerano-t pedig meg kéne rugdosni... Már addig is necces volt a meccs, na de miután ez a vadbarom is kiállíttatta magát teljesen reménytelenné vált a helyzetünk. Én a piroslapig néztem majd düghöngve kikapcsoltam. Ezt a meccset a Pool vesztette el.
Ó, milyen szimtaptikus komment az ellentábortól;-) Több ilyet.
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
