26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Shadow Man

Írta: Đuke

Manapság úgy tűnik, hogy nem telik úgy el egy hét, sőt talán egy nap sem szinte, hogy meg ne jelenjen valami third personos akciójáték. Ez a stílus úgy tűnik nagyon bejön a cégeknek, mert már szinte egy olyan sincs közülük, aki legalább egy ilyen stílusú programot ki ne adott volna. Hogy ennek a stílusnak vajon mi lehet az éltető sikere, annak megítélése nem az én dolgom, de az tény, hogy a prototípusnak számító Lara Croft megjelenése után a Doom-szerű first personos játékok a háttérbe szorultak. Még akkor is ez a helyzet, ha a kevéske first personos játékok közül sok a kvalitásos munka (Sin, Half-Life, Unreal, stb.). Úgy tűnik, a third person-szerű játékok ámokfutása tovább tart. Ebben a nagy dömpingben igencsak nehéz feladat olyan programot írni, mely színvonalával kiemelkedik a többitől.

Ezt a kis bevezetőt csak azért írtam, mert a most ismertetésre kerülő Shadow Man is a már említett külső nézetből irányítható emberszimulátorok (third person) népes családjába tartozik. Ami a kerettörténetet illeti, röviden: Mike LeRoi szerepét fogjuk eljátszani a játék során, aki egy New Orleansban élő fiatalember. Különleges képessége, hogy képes átváltozni Shadow Manné, a Holtak Világabeli alteregójává. Ebben a minőségében pedig halhatatlan. LeRoi különös képessége tehát e világok közti átjárás, és transzfiguráció mely a beleültetett voodoo maszk segítségével válik számára lehetségessé. E maszkot egy voodoo varázslónő egy bizonyos Nettie ültette bele (aki egyben a maszk készítője is), mert rosszat álmodott :). Álmában gyötrelmes pusztulás és világvége víziója jelent meg neki, s hogy e látomás beteljesülését megakadályozza, megfabrikálta az Árnyékmaszkot azért, hogy az ezt viselője képes legyen a Holtak Világába lemenni és segíteni neki. Hogy miért nem jómaga ment le, arról a fáma nem szól, ellenben a mi emberünket - LeRoi-t - szemelte ki erre a feladatra legalkalmasabbnak. Úgy gondolja, hogy mi a maszkkal eredményes fogunk küzdeni a sötétség erői ellen.

Nos a történet röviden ennyi. A két szereplőnk természetesen különféle képességeket rejt magában és mind a kettőnek más-más a fegyverarzenálja (ezek természetesen majd begyűjtendő dolgok). Lássuk először a főszereplőket:

Mike LeRoi
Ő - mint már szó volt róla - Shadow Man evilági megfelelője. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint alteregója (főbb különbségeket lásd lejjebb), de Mike pl. nem képes a víz alatt maradni túl sokáig. Mágia szempontjából Mike egyetlen "mágikus" tárgya a játékmedvéje, amit eredetileg a már meghalt bátyjáé Luke-é volt, de neki Nettie adományozta. E macika két dologra képes: először is a világok közti átjárásra (bár ha meghalunk, akkor is a túlvilágra kerülünk), másfelől egyfajta teleportként is funkcionál. A teleportálásnak azonban ára van: sötét lelkeket kell a használatához összegyűjtögetnünk (az Alvilágban) ráadásul minden helyszíneknek más-más mennyiségű sötétlélek az "ára" (kezdetben csak a templomba Nettie-hez tudjuk visszateleportálni magunkat). Mike természetesen nem halhatatlan, hisz ha nagyot esik, megsérül, ha tűz éri megég, ha túl sok ideig van a víz alatt, megfulladhat. Ha meghal - mint már írtam - lekerül a túlvilágra Shadow Manként, ahonnét azonban képes visszatéri. Mike fegyverzete más, mint Shadow Mané. Ezek a fegyverek a handgun (ez a legalapvetőbb, pisztoly), shotgun (sörétes puska), MP-909 (gépfegyver), 0. 9-SMG (gépkarabély, de erőteljesebb, mint a MP-909). Bizonyos fegyverek lehetővé teszik, hogy mindkét kezünkben más-más fegyvert használjunk.

Shadow Man
Eredetileg ősi afrikai törzsi harcosok voltak, akik az istenek ajándékaként természetfeletti erőket birtokoltak. Ezek a harcosok majdnem kihaltak, mígnem a VIII. században Nettie Mama (ez a teljes neve) megalkotta a Shadow Maszkot, így sikerült e különös "faj" folytatásáról gondoskodni. Korábban három viselője volt a maszknak (a nevek felsorolásától most eltekintenék) akiknek e tárgyat csak az arcukra kellett tenniük, azonban Mike LeRoi-nak a maszk a mellkasába lett "beleoperálva" így engedelmeskedve annak. Éjszaka a Deadside-on a szemei és a Maszk elkezdenek világítani így változtatván Mike-ot Shadow Mané, a halhatatlan voodoo harcossá, a világok közti vándorrá, stb. Shadow Man képességeit nézve, nemcsak, hogy nem tud megfulladni (hisz halott), nemcsak, hogy a falakon is tud kapaszkodni, bármilyen magasságokból leesni, és tud immúnis lenni a tűzre, de halhatatlan, ami a program szempontjából annyit jelent, hogy az aktuális pályát előröl kell kezdenünk. Fegyverzetét illetően mindösszesen egy állandó "pisztolya" van a Shadowgun, de ezeket majd kiegészítik a voodoo fegyverek is. A Shadowgun külsejében teljesen úgy néz ki, mint Mike pisztolya, de teljesen más a hatása, hisz a halottakat golyóval lelőni nem túl hatásos dolog. Ez a fegyver nemcsak, hogy semlegesíti a (élő)halottakat, de lelküket is meghagyja, így ezeket felvéve az életerőnket növeli. E pisztolyon kívül hősünk képes számos voodoomágia használatára a Maszk erejétől függően. A játék során a sötétlelketeket szedegetve Shadow Man egyre erősebb lesz. Ez azt jelenti, hogy fegyvere, egyre hatásosabbá válik (hogy ezt ki is használjuk a tűzgombot folyamatosan kell nyomva tartanunk) és számos más (voodoo) képessége is előjön. Ja a sötétlelkek ezek a "nyársra" fűzött hatalmas dobogó szívek melyeket lelőve jutunk hozzá tartalmukhoz.

Nettie
Nettie egy voodoo papnő, aki a Shadow Maszkot készítette és kontrollálja (így bizonyos értelemben Mike-ot is). Annak ellenére, hogy Nettie a húszas évei közepében járó fiatal lánynak néz ki, tulajdonképpen több száz éves (majd elkérem tőle a receptet) - lelkét mindig szerencsétlen fiatal lányok testébe ülteti át. Annak ellenére, hogy Nettie nagyon erős, nem tud átutazni a Deadside világába, ezért van szüksége az "asszisztensére" Jaunty-ra. A küldetésen kívül van még egy együttműködés Nettie és Shadow Man között: amikor Nettie alszik, akkor Shadow Man átadja ereje egy részét, így a papnő képes magát jó formában tartani (micsoda női hiúság!:)). Nettie majdnem az egyetlen karakter, akivel Mike vagy Shadow Man tud beszélni (a másik ilyen "beszélgetős" szereplő Jaunty). A papnő végigkísér bennünket természetesen, és gyakran ellátja Mike-ot tanácsaival és néha tárgyival. Ezek a tanácsok általában a voodoo próféciákon alapulnak, amit a Shadow Mannek be kell teljesítenie, ezért ne nagyon várjunk tőle szószerinti útmutatást és parancsokat.

Jaunty
Ez a figura nem más, mint Nettie "asszisztense" a Deadside világában. Jaunty igazán mókás "alak", hisz nemcsak, hogy dől belőle a rizsa, de ehhez még társul egy elég érdekes külső: nem elég, hogy valami kígyóféle teste van és egy koponya feje, de ezt még fedi egy jókora csinos kalap is. Ezt a kellemes külsőt Nettie adta neki, hisz Jaunty is ember volt valaha... és szeretne még az lenni. Vele majd a játék elején a Marrow Gates-nél fogunk találkozni (ő az őrzője), ami nem más, mint a halottak világának bejárata.

A játék során mindkét karakterünknek külön kis kijelzője van a képernyő alján. Mike-én a középső rész a levegőmennyiségünket mutatja (érdemes a víz alatt figyelni), a következő íven nincs különösebb jelentősége, mondhatnók dísz, a legkülső cikkelyes ív az életerőnket mutatja (ami csak az ív feléig mehet fel maximum). Shadow Mané egy kicsit bonyolultabb: a legbelsőbb a voodooszintünket mutatja (a voodoo fegyverek és tárgyak használatához szükséges), a következő ív a Shadow Levelt (Árnyékszintünket) mutatja (sok mindenre jó de maximum10-ig mehet fel), a következő mutatja a Shadow Powert (Árnyékerőt), amely befolyásolja "emberünk" mozgását és fegyverének erejét. Már írtam, hogy a tűzgombot folyamatosan kell nyomva tartani, közben figyelve e csík növekedését (minél több Dark Soul-t (Sötét lelket) szedünk fel a csíkot, annál följebb tölthetjük, ezáltal fegyverünk ereje is nagyobb lesz). Végül a legkülső cikkelyes rész (mint Mike-nál) az életerőnket mutatja (itt is csak a feléig mehet fel).

Most ejtsünk néhány szót néhány tárgyról és a voodoo fegyverekről:

Összegyűjtögethető tárgyak (Deadside):
Életerő energia (Lifeforce Energy) - ez akkor jelenik meg, ha a Shadowgunnal lepuffantunk valakit. Ezt felvéve növekszik életerőnk is (Shadow Man elégedetten nyugtázza: "Got it!"). A felvétellel nem árt sietni, mert pár másodperc múlva az életerő energia eltűnik.
Koponya (Skulls) - ez növeli Shadow Man voodoo energiáját.
Sötét Lelkek (Dark Souls) - már volt róla szó: felvételével mozgásunk és fegyverünk ereje fokozódik.
Cadeaux - ezek ilyen felszarvazott koponyafélék, használatunk rejtélyekbe burkolódzik...
Egy jó tanács: érdemes pl. a "köcsögöket" is szétlőni, gyakran bennük is el vannak rejtve különféle dolgok.

Voodoo fegyverek:
Asson - ez egy koponyával felszerelt bot, amely tüzet okád elég messzire.
Baton - rövidke lándzsaszerű dolog, mellyel elég kellemetlen sebeket lehet ejtenünk az ellenfeleken...ja és van egy második, jóval erősebb tulajdonsága is...
Lambeau - kicsit egy fáklyához hasonlít, ugyanis világít a sötétben...de azért lőni is lehet vele, nem is akármilyeneket.
Marteau - állkapocsból készült voodoo dobverő, mely a földre csapva egy "sokkhullámot" indít el a föld felszínén.
Calabash - ez egy kis tök (bár nagyon nem úgy néz ki) amit akár voodoo kézigránátnak is nevezhetünk.
Enseigne - kis pajzs, melyet ügyesen használva elég jó védelmet nyújt a Shadow Man számára.

Használati tárgyak a valós világból:
Zseblámpa (Flashlight) - na mire?
Börtön belépő kártya (Prison Key Card) - ez az a kártya, amely nagyon-nagy segítségünkre lesz majd a börtönben, ugyanis számos szigorúan őrzött helyre be fogunk tudni menni a segítségével.
Shotgun/Violator/9mm muníció (annunition) - ezek képezik a muníciót a sörtétes puskához (egy dobozba 6 db. és max. 50 darabot gyűjthetünk be (ha kettő van max. 99-et), a violatorhoz (ez egy éles pengékkel körülvett karra szerelhető rövid hatótávú fegyver, max. 999 töltettel), és a 9mm-es gépkarabélyhoz (max. 200 db.).

Összefoglalásként: nagyon nehéz ebben a third person-dömpingben nagyot alkotni, de úgy érzem, hogy a Shadow Man ha nem is rí ki közülük nagyon, de mégis egy az átlag fölé emelkedő, színvonalas, és hangulatos játék (azoknak elsősorban természetesen, akik szeretnek borzongani). Aki esetleg legyintene, hogy itt is csak öldökölni, kell, azoknak elárulom, hogy ez csak majdnem igaz, ugyanis a közel húsz pályán azért majd lesznek "pihentető" feladatok is, mint pl. különböző ősi nyelveken írt tekercsek üzenetének megfejtésén. No comment. A grafika nagyon szép, a fantáziadús és igen színes égbolt, a lens flare, a ködnélküli horizont, igen kiváló munka. A mozgásra sem lehet nagyon panasz, a játék 3D engine-je ugyanis az Iguana által fejlesztett VISTA (Virtually Integrated Scenic TerrAin), mely mellett a szereplők mozgásához pedig az Acclaim motion-capture technológiáját használták így ez elég közel került a tökéleteshez.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

84%
Pozitívumok
  • Szép grafika
  • Jó (néha humoros) hanghatások
  • Élethű mozgások és "borzalmas" hangulat
Negatívumok
  • Kissé sablonos és unalmas játékmenet

Shadow Man

Platform:

Fejlesztő: Acclaim Studios Teesside

Kiadó: Acclaim Entertainment

Minimális rendszerigény: Pentium 200, 32 MB RAM, 8xCD-ROM, 3D gyorsító

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!