Miután a Felkelők megsemmisítették az első halálcsillagot, nyilvánvalóvá vált, hogy nem kis veszélyt jelent a Lázadók maréknyi csapata a Birodalomra. Ezért Vader nagyúr, aki mindenáron a Lázadók eltiprására törekedett, számos kutatást indított be, s ennek egyik eredménye egy álcázó berendezéssel felszerelt vadászgép prototípus. Ha rendszeresítésre kerülhet ez a szuperfegyver, semmi és senki sem állíthatja meg a Birodalmat. Itt lépünk be mi a játékba. A játék stílusa szinte teljesen megegyezik a nagy sikerű első rész stílusával. Alapvetően 4 kategóriába sorolhatók a ránk váró feladatok.
- Repülés pilótafülkében: a vezérlő eszköz mozgatásával az űrhajó célkeresztjét irányítunk, ezzel kell kilőnünk az ellenünk küldött népes, ámde kevésbé barátságos fogadóbizottságot. A célkereszt mozgásával az űrhajó is mozdul egy keveset - ez néhol hanyagolható, viszont egyes helyeken mégis fontos a manőverezéskor. (I.)
- Földi csata: a vezérlő eszközzel a kezünkben levő lézerfegyver célkeresztjét irányítjuk, és általában rohamosztagosokat kell elintéznünk. A második tüzelő gombbal pedig behúzódhatunk a fedezékünk mögé, ami néha nagyon jól jöhet. (II.)
- Repülés az űrhajó mögött: Itt gyakorlatilag magunk előtt látjuk azt a járgányt, amit vezetnünk kell. Ilyenkor persze a leglehetetlenebb alagutakon, szurdokon, vagy éppen az erdőn kell keresztülevickélni, általában mindenféle lövöldözés nélkül (így is van mire figyelni). (III.)
- Saját nézőpontú csata: Nagyon hasonlít a második pontban leírtakhoz, csak itt a főhős szemén keresztül látjuk az eseményeket. Szintén egy célkereszt reprezentálja a lézerfegyverünk célkeresztjét. (IV.)
A pályák és a sztori
- THE DREIGHTON TRIANGLE
Éppen az egyik szektorban őrjáratozunk B-Wingünkkel, amikor a Corellian Star nevű teherhajó egy nem tökéletesen kivehető segélykérő üzenetben elmondja, hogy ő is a szektorunkban van, persze éppen birodalmi támadás alatt, ugyanis a Felkelés számára nagyon fontos információhoz jutott. Csak annyit lehet kivenni az üzenetből, hogy egy titkos támaszponton történik valami, és hogy a birodalom leverheti a lázadást, aztán megszakad az üzenet. Nemsokára feltűnnek az ellenünk küldött TIE-Fighterek is. (I.) - THE CORELLIA STAR
Tovább repülve éppen azt ecseteljük szárnysegédünknek, hogy nem érezzünk magunkat biztonságban ebben a szektorban, mert legutóbb is itt tűnt el egy őrjárat, mire ő lehurrog minket, hogy ne dőljünk mér be mindenféle fantom gépekről szóló meséknek. Ekkor érkezik egy civil csatornán egy jelzés az alattunk levő bolygóról. Ez csak a Corellian Star lehet! Cselekedni azonban nincs idő, mert bár senkit sem jelez a szenzor a környéken, mégis támadás ér minket. Gépünk sérülve a bolygóra zuhan, szárnysegédünket kilövik. A bolygón találunk egy birodalmi támaszpontot, mire mi lézerfegyverünkkel a kezünkben természetesen bemegyünk, és a pálya végén meg is találjuk a Corellian Start. (II.) - MINING TUNNELS
Újonnan szerzett űrhajónk előtt éppen lezárják a kijáratot, így kénytelenek vagyunk a másik irányban távozni, vagyis a bányaalagutakon keresztül. (III.,I.) - THE ASTEROID FIELD
Miután Vader nagyúr konstatálja az egyik Super Star Destroyer fedélzetén, hogy a legjobb úton vannak a Lázadás megsemmisítése felé, kiadja a parancsot az indulásra Imdaar Alpha felé. A Felkelőknél egy eligazításon bemutatják a Corellian Star teljes üzenetét. Ezek szerint a Birodalom egy titkos bányában az Arah övezetben egy új szuperfegyverhez termel nyersanyagot. Így Ackbar admirális azonnal kiadja a parancsot a bánya megsemmisítésére. Ehhez először X-Wingünkkel végig kell repülni egy aszteroidamezőn, és közben ki is kell lőni annyi termelő egységet, amennyit csak lehet. (I.) - INTERCEPTOR ATTACK
A következőkben TIE-Interceptorok nehezítik meg utunkat. (I.) - THE MINING FACILITY
Felfedezünk egy hatalmas aszteroida köré épült feldolgozóüzemet. A cél, hogy kilőjük a hűtőberendezést, akkor felrobban az állomás. Tehát - akárcsak a második Halálcsillag esetében - be kell repülni az állomásba, és az alagutakon keresztül el kell jutni a megfelelő helyre, és máris megsemmisült a feldolgozó. (I.) - THE TRAINING
Egy újabb eligazításon közlik velünk, hogy a Dreighton háromszögben elsőként eltűnt őrjárat felvételeiből sikerült beazonosítani az ismeretlen birodalmi gépeket, mint módosított V38-asok. A Lázadók hírszerzése az utóbbi időben szokatlanul magas birodalmi aktivitást jelzett az Imdaar szektorból, ahol most a Terror nevű Szuper Csillagromboló tartózkodik, ezért feltételezhetően ott folyik az új gépek előállítása. Egy lázadó ügynök már az adott bolygón várakozik, hogy egy másik felkelő eljusson hozzá, majd együtt bejussanak a csillagrombolóba, és elköthessenek egy példányt a V38-asból, hogy a felkelők technikusai valami védekező eszközt szerkeszthessenek ellene. Ackbar admirális természetesen minket szemelt ki erre a feladatra. Mivel azonban mi még csak kezdők vagyunk, át kell esni egy kis tréningen. Először is Krane admirális mellett kell elsajátítanunk a standard TIE-Fighter vezetését egy meglehetősen változatos kanyonban. (III.) - FLIGHT TO IMDAAR
Az előkészítés után elindulhatunk küldetésünkre. Az oda vezető utat először TIE- Interceptorok nehezítik meg. (I.) - THE MINE FIELD
Miután átverekedtük magunkat az Interceptorokon, jöhet a hipertér. Amint sebességünket fénysebesség alá csökkentjük, egy aszteroidamező közepén találjuk magunkat. Persze ezen át kell evickélni, és lehetőleg az utunkba kerülő bányászegységeket és pajzsgenerátorokat is meg kell semmisíteni. (I.) - SPEEDER BIKES
Leszállva célbolygónkra Ru Murleen üdvözöl minket, ő lesz segítségünkre a elkövetkezőkben. Elmondja, hogy a yavini csata után őt helyezték ki ide, hogy figyelje a birodalmi tevékenységeket, és így lett figyelmes az új birodalmi vadászok előállítására. Ismer egy leszállóhelyet is a bolygón, csak ahhoz előbb át kell jutni Speeder Bike-unkkal egy erdőn. A leszállóhelyen jelenleg egy birodalmi Lambda osztályú Shuttle várakozik, ezt kell elcsípni, hiszen a segítségével juthatunk be a birodalmi bázisba - lehetőleg még mielőtt Vader rendszeresítené az új csodagépeket. (III.) - ABOARD THE TERROR
Az újonnan szerzett Shuttleban már a birodalmi rohamosztagosok páncélzatát viseljük - őket bízhatták meg a járgány őrzésével. A fedélzeti számítógép koordinátái tehát 100% helyesek, azonban az állomást sehol sem látjuk. Ru azért engedélyt kér a leszállásra, és elküldi az azonosítót is, aminek hatására egyszer csak előtűnik szinte az orrunk előtt az álcázó pajzs mögül a hatalmas Csillagromboló. Miután dokkoltunk, sajnos pont egy tiltott zónában mászkálva állít meg minket egy tiszt, és mivel nem tudjuk magunkat azonosítani, rögtön aktiválja a riadót. Így ezen a pályán az ellenünk kivezényelt rohamosztagosokat kell levadászni. (II.) - THE SEWER
Vader tudomást szerez a behatolásról, ezért megkettőzteti az őrséget. Mi üldözőink elől az egyik szervizalagútban rejtőzünk el, és utunk hátralevő részét ezen keresztül kell megtenni a hangárig. A nagy sötétség miatt csak a rohamosztagos sisak infraszemén keresztül látunk valamit, ezét így kell folytatnunk a rohamosztagosok elleni küzdelmet. (IV.) - ESCAPING THE STAR DESTROYER
Kikecmeregve a sötét alagútból éppen a hangár kellős közepén találjuk magunkat. Itt szerencsére az őr nekünk háttal éppen arról számol be az ügyeletes tisztnek, hogy nem tapasztalt semmi rendellenességet. Ezt az időt felhasználva éppen el tudunk kötni egy V38-ast. Feladatunk tehát már csak annyi, hogy kijussunk a csillagrombolóból. Útközben ráadásul éppen a főreaktor mellett fogunk elhaladni, tehát ha már ott vagyunk, akkor ki is kell lőni azt. (I.) - TIE ATTACK
Miután sikeresen kijutottunk, a Csillagromboló meglehetősen instabil állapotba kerül, már csak pár perc kell a robbanáshoz. Mi eközben akarnánk meglépni a hypertérbe, de ekkor tűnnek fel a semmiből az ellenünk kivezényelt V38-asok, először tehát őket kell legyőzni. (I.) - IMDAAR ALPHA
Kiderül, hogy Vader nem tudja megmenteni a hangárban levő új gépeket, és a kudarc Sarn admirálisnak, a project vezetőjének életébe kerül. Vader nagyúr éppen csak hogy el tudja hagyni a csillagrombolót kiszuperított TIE vadászgépén. Eközben előtűnik az eddig szintén álcázott további űrépítmény is, ahol a valódi összeszerelés történt. Mi természetesen nem megyünk el dolgavégezetlenül, inkább visszarepülünk a gyár közepe felé, megsemmisítő csapást mérve rá. Addig azonban át kell jutnunk egy túlzsúfolt alagútrendszeren. (I.) - FINALE
Hazatérve támaszpontunkra nagy az öröm: nekünk sikerült ismét életben tartani a felkelés tüzét. Mindenki gratulál nekünk, ráadásul Ru egy cuppanós csókkal is megajándékoz minket. Eközben Vader kénytelen beszámolni a császárnak az eseményekről. Egyetlen mentsége, hogy a Birodalmat azért még nem semmisítették meg, bár beismeri, hogy a felkelők meglepően ügyesek voltak. Majd még egyszer láthatjuk főhősünket és Rut beszélgetni, akik éppen azon viccelődnek, hogy most a felkelésnél van az ütőkártyát jelentő gép (az összes többi megsemmisült), és a technikusok majd átszerelhetik az összes többi gépbe is az álcázó berendezést - talán a Birodalom részéről is lesz majd egy ügynök, aki megpróbálja megakadályozni ezeket a terveket. Azonban arcukra fagy a mosoly, ugyanis valamiféle önmegsemmisítő lép működésbe az újonnan szerzett gépben, így az egyszerűen felrobban a háttérben. Rookie One és Ru elképedve néznek egymásra.
Rejtett kódok, és filmek
- Using the Force
A játék során - nem a Launchernél - nyomjuk le az ALT billentyűt és tartsuk nyomva, majd nyomjuk le a 'V' betűt. A megjelenő képernyőn egy további kódot kell beírni. Írjuk be: "letgo". Ezek után használhatjuk a következő kombinációkat:
ALT L : Örök élet ki/be
+ : Plusz sérüléseket adagolhatunk magunknak
- : Leszedi sérüléseinket - Yoda Power Mode
Lépjünk Using the Force módba (ld. fent), majd ismét ALT V, és írjuk be: "isnotry". Ekkor újabb kombinációk érhetők el:
ESC : Nemcsak az átvezető képek léphetők át, hanem maguk a pályák is
ALT J : Tetszés szerinti pályára ugorhatunk. A pályák kiválasztó billentyűi: '1'-'9','a'-'f'
ALT P : Autoplay Demo Mode ki/be - a gép lejátssza helyettünk a játékot
ALT M : Movie Mode ki/be - automatikusan átugorja a játszható részeket, és csak az átvezető képeket nézhetjük meg - Feel the Dark Side
Váltsunk Yoda Power Modeba, majd ALT V után írjuk be: "joinme". Használhatjuk:
ALT S : Az összes pálya elérhető lesz a pilótánkkal
ALT C : Elmenti az aktuális mozit egy LBM fájlba
ALT F : Elmenti az összes mozit LBM fájlokba - Alternative Opening #1
A kezdő képernyőn nyomjuk le egyszerre a 'B' 'O' 'T' billentyűket, majd válasszuk Continue Intro menüpontot. - Alternative Opening #2
A kezdő képernyőn nyomjuk le egyszerre az 'F' 'O' 'X' billentyűket, majd válasszuk Continue Intro menüpontot. - Theatre 1138 Mode
Aktiváljuk a kód bekérést (ALT V), majd "ovres" beírása után megjelenik 3 fej a képernyő alsó részén, és az átvezető képek szereplői az eredeti szöveg helyett teljesen más marhaságot hordanak össze. - Wile E. Stormtrooper
A 11. pálya 3. részénél, ahol egy nagy szakadék felett kell átlövöldözni, hogyha kilőjük a három hídtartóoszlopot, akkor a felettünk levő híd lezuhan, és magával sodor 2 rohamosztagost. Míg ez az animáció megy, nyomjuk le a 'W' és 'B' billentyűket az animáció végéig, hogy megnézhessünk egy rejtett animációt is! - Trooper Chorus Line
A 12. pálya végén, amikor becsukódik az ajtó, nyomjuk le az 'A' 'C' 'T' billentyűket. Amint lenyomjuk az 'A'-t, megjelenik az Abort Mission képernyő, ezt hagyjuk figyelmen kívül, és nyomjuk le a 'C' 'T' billentyűket, és tartsuk is nyomva, amíg el nem kezdődik a rejtett animáció! - Bakik az animációk felvétele közben
Készítsük el a következő nevű pilótákat, és indítsuk velük a játékot:
Gary Martinez
Jamison Jones
Julie Eccles