26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Grand Prix World

Írta: Dino

A MicroProse korábbi Grand Prix Manager játékaihoz hasonló új Forma 1-es menedzserprogramot készít, melyben minden korábbinál összetettebb szimulációra számíthatunk. A játékban az 1998-as szezontól kezdődően tíz évet játszhatunk végig, mely során egy F1 csapat vezetése a feladatunk. Ránk vár többek között a versenyzőkkel való szerződéskötés, megállapodás a szponzorokkal, a versenytaktika meghatározása és a szervizcsapat összeállítása is. A versenyzőket és szerelőket persze a konkurens csapatoktól is elcsábíthatjuk, de nem árt vigyázni, hogy versenyzőinknek jó fizetést adjunk, nehogy mások csábítsák el tőlünk Hakkinent vagy Schumachert.

A feladatunk tehát elég összetett lesz, hiszen nemcsak a versenyekkel kapcsolatban lesz feladatunk, hanem felügyelnünk kell a csapat pénzügyeit is, foglalkoznunk a részvényekkel, a hirdetőkkel és egyéb befektetőkkel is.

A játékosokról a program mesterséges intelligenciája gondoskodik majd, így azok nagyjából úgy fognak viselkedni, mintha élő személyek lennének. Mindegyikük a számukra legjobb ajánlatra fog hajtani, nem fog egy kedvezőtlen fizetési ajánlatot, de akkor se fogja aláírni a szerződést, ha nem szimpatikus számára csapatunk többi tagja. Az autók tervezését is felügyelhetjük, megvizsgálhatjuk például azok viselkedését a szélcsatornában.

Minden verseny előtt nagy szerepe lesz az autók beállításának, a hőmérsékletnek, az időjárásnak, valamint a pálya sajátosságainak megfelelően. Sőt, akár illegális eszközökhöz is folyamodhatunk, de ebben az esetben vállalnunk kell az esetleges lebukással járó következményeket is.

A játékhoz a készítők megszerezték a FIA licencet, így a játékban az 1998-as év versenyzői valódi néven, fényképekkel szerepelnek, és a pályák, csapatok, szponzorok is mind a valóságnak megfelelően kerülnek a programba. A Grand Prix Worldre 2000. februárig kell még várnunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Grand Prix World
  • Grand Prix World
  • Grand Prix World
  • Grand Prix World
  • Grand Prix World
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!