Egy olyan új űrstratégiai játék jelenik meg 2000 őszén, amelynek már három része jelent meg folyamatosan 1993 óta. Biztos vagyok abban, hogy szinte senki sem hallott még az előző három részről, bár a stratégiai játékokkal foglalkozó internetes és nyomtatott folyóiratok csak szuperlatívuszokkal illették az eddigi részeket is. Mi ennek az ellentmondásnak az oka? Elsősorban az, hogy a játék készítője a Malfador Machinations független fejlesztő és kiadó "cég", ami valójában egy fejlesztő, tervező és programozó szakembert jelent (Aaron Hall), aki néhány lelkes segítővel, és az idők során néhány főre gyarapodó létszámmal készíti a játék egyre fejlettebb verzióit. A cég folyamatosan keresett kiadót a játékaira, de a kiadók csak olyan (ún. AAA) játékok iránt érdeklődnek, amelyeknél a grafikai és látvány elemeket a legfejlettebb számítógépes technológiák felhasználásával, és így több millió dolláros költségvetéssel készítik el, ezekkel egy bármilyen jól sikerült, okos, de egyszerűbb kinézetű játék nem mérkőzhet meg a siker reményében. Az eddigi verziókat ezért shareware-ként árulták, de az ebből befolyó bevétel nem volt elegendő arra, hogy drága reklámkampánnyal a játékot szélesebb körben ismerté tegye.
Maga a játék is sokat változott az évek során. A kezdeti puritán, adatbáziskezelő jellegű interfészt mára felváltotta egy sötét (kék és fekete) tónusú, az űrjátékok világába tökéletesen illő 24 bites 3D-s renderelt, de statikus grafika. A jó hír pedig az, hogy talán a jelenlegi verzió, köszönhetően Shrapnel Games-szel kötött kiadói szerződésnek, kitörhet ebből az ördögi körből, és szélesebb rétegekhez juthat el végre. Amikor elolvastam a játék lehetőségeit taglaló adatlapot, majd játszottam néhányszor a demó verzióval, egyszerűen nem tudtam olyan lehetőséget kitalálni, amelyik még nincs beleépítve, vagy nem lehetne beleszerkeszteni már most a játékba. Először talán a játék hivatalos adatlapjával kezdeném:
Általános jellemzők: