Nagy sikert aratott két évvel ezelőtt az Age of Empires, többek között több helyen is elnyerte az év játéka címet. Nem érdemtelenül, hiszen a készítők valóban igényesen kidolgozták a játékot mindenféle téren. Megkockáztatom, hogy a Microsoftnak eddig talán ez a legjobban sikerült játéka. Kicsit meg is lepődtem akkoriban, tekintve, hogy a real-time stratégiában igazából nem nagy múltra tekint vissza a cég. Ennek ellenére az AoE azok közé a játékok közé tartozik, amiket még most is szívesen veszek elő, és hogy mennyire odafigyeltek a részletekre készítéskor, jelzi az is, hogy például grafikailag még ma is a legjobbak között van ebben a kategóriában. Nemsokára itt a folytatás is, ami a Római Birodalom hanyatlásától egészen a középkorig terjedő időszakot dolgozza fel. A játék felépítése alapvetően nem változott az első részhez képest, viszont rengeteg újítással találkozhatunk majd. Ezekről röviden:
Csata
Az ütközetekben újabb lehetőség, hogy egységeinket hadrendbe állíthatjuk, ami nagy segítség a különböző taktikai előnyök kiaknázásában. Illetve figyelembe kell venni azt is, hogy merre néznek az egységek. Továbbfejlesztették a gép mesterséges intelligenciáját, ennek köszönhetően újabb parancsok lesznek az őrség, őrjárat, követés és az agresszivitás beállítása. Ezen kívül lesz lehetőség az ellenséges hajók elfoglalására is.
A fejlődés egyéb útjai
Birodalmunk erejét nem csak hódítások révén növelhetjük, hanem van lehetőség gazdaság fejlesztésére, és a diplomáciai érzékünkre is szükség van. A nyersanyagok begyűjtésén kívül kereskedhetünk saját piacainkon, vagy akár kereskedelmi útvonalakat is építhetünk ki más népekkel. Adás, vétel, spekuláció...
Kultúrák
A játékosok a 13 hatalmas civilizáció egyikét irányíthatják, ezek között megtalálható a frank, japán, viking, mongol, bizánci, kelta, stb. Mindegyiknek megvannak a különböző képességei, saját technológiája és épületei csakúgy, mint a történelmi hátterének megfelelően felszerelt katonai egységei.
Irányítás
A termelést ezentúl egy termelési sorrenddel szabályozhatjuk, és nem kell mindig figyelgetni, hogy hol mikor mi van kész. Nagy segítséget jelentenek a navigációs pontok és a testre szabható gyorsbillentyűk is. Ezen kívül a katonaság irányítását, a csaták megtervezését a térképen beállítható szerveződési pontok (pl. gyülekezési pont) teszik könnyűvé.
Győzelem
A győzelmet nem kizárólag más népek leigázásával szerezhetjük meg, hanem jóval békésebb úton is. Törhetünk gazdasági uralomra, de lehet cél egy világcsoda építése és megvédése is a játék folyamán.
Technológia
Van lehetőség a tudomány fejlődési irányának meghatározására is, így bizonyos területeken az ott elért eredményeink révén kiterjeszthetjük uralmunkat. Ha a földművelést és kézművességet helyezzük előtérbe, akkor gazdaságilag erősödünk meg, hasonlóan válhatunk tengeri nagyhatalommá, és így tovább.
Pályák
Számos híres történelmi személyiséghez kötődő hadjárat közül választhatunk (Dzsingisz kán, William Wallace, stb.). A pálya mérete jóval nagyobb, mint az első részben, így jobban meg kell fontolni földrajzi felfedezéseink irányát. Továbbá van egy új játékmód is, ahol meg kell védenünk a saját királynőnket ill. királyunkat, közben pedig meg kell próbálnunk az ellenség uralkodójának életére törni. A multiplayer üzemmód továbbra is nyolc játékosig áll rendelkezésünkre modemen vagy lokális hálózaton keresztül.
Záró gondolatként annyit mondanék, hogy ha nem lesz rosszabb az Age of Empires elődjénél - márpedig ez a képek alapján nem égy néz ki -, akkor ismét egy nagyon kiváló real-time stratégia programmal lesz dolgunk.