26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Hired Guns

Írta: Delta

Villódzó neonfény szóródik szét a város utcáin, valahol a Luyten bolygórendszer egyik planétáján. A Föld már túlnépesedett, s ez a rendszer alkalmasnak tűnt, hogy egy új generáció új otthonra találjon benne. A háttérben azonban alantas érdekeknek szolgáló erők irányítottak: a kolonizálást vezető három nagyvállalat, a Tesseract, a Betelov és a Grenworld a rájuk ruházott hatalomtól és az emberiség megmentéséért rájuk szakadt pénztől vérszemet kapva egyeduralomra tör. Hogy pozíciójukat megtartsák, nem riadnak vissza attól sem, hogy zsoldosok csapatait béreljék fel, s velük fojtsák el a fel-fellángoló ellenállási törekvéseket. Mégis akadnak kisebb szövetségek, melyeket a hatalom nem ér utol.

Ilyen szövetséget alapított hősünk, Kircher is, felbérelve három zsoldost, hogy szembeszálljanak az elnyomó uralommal. Az így kialakult négy fős csapatot (Kircher, Osverger, Rorian Deevergh és Myriel) kell a játék során irányítanunk, hogy legyőzzük az elnyomást.

Az elvadult, már-már cyberpunk világban nincs könnyű dolgunk a csapat vezénylésével. Ráadásul karaktereink - munkájuk jellegéből fakadóan - rengeteg rossz tulajdonságot hordoznak, s így a köztük lezajló párbeszédek is "szórakoztatóak".

A játék alapvető újítása a "four-screen" jellegében rejlik, a négy karakter párhuzamos irányításával nagyon jól szórakozhatunk, ráadásul lehetőségünk nyílik logikai feladatmegoldó képességünk és stratégiai vénánk próbára tételére is. Említésre méltó az is, hogy a Hired Guns az Unreal 3D engine-jével és az Epic pályaszerkesztő programjával készül, így biztosak lehetünk, hogy nem csalódunk a közel fotó minőségű, valós időben számított környezetben, valamint a tágas, de minden szegletében veszélyt és izgalmat rejtő pályákban sem.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!