25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Warrior Kings: Battles

Remek újdonságokkal folytatódik a Black Cactus RTS játéka.

Írta: Blade Runner

Az eredeti Warrior Kings játék meglepően jól sikerült az újonc Black Cactus fejlesztő csapatnak. Sajnos az utóbbi időkben oly gyakori „Kiadjuk tele hibával, majd kijavítjuk később!” hozzáállás ennél a játéknál fokozottan jelentkezett, így akik a játékot rögtön a kiadás időpontjában vásárolták meg, kissé keserű szájízzel játszották végig, hiszen a hibák ellenére annyira azért játszható volt, hogy egy kiváló játék potenciálját a játékosok megérezzék benne. Szerencsére a folyamatos javítások következtében mára a játék kinőtte gyermekbetegségeit, és elmondhatjuk, hogy a Warrior Kings kifejezetten élvezetes valós idejű stratégiai játékká vált. Ezen túlmenően másik két problémaként a szabad stílusú csata (skirmish) hiányát, és az itt-ott kissé gyengécske mesterséges intelligenciát is megemlíthettük. Most többek között erre a két hiányosságra is gyógyírt ígér a folytatás, mely előreláthatólag a jövő év elején jelenik meg Warrior Kings: Battles néven.

A történet egy évszázaddal az eredeti időpont után játszódik, Orbis földjén. A játék 20 különböző országot tartalmaz majd, amelyeket a játékos saját döntése alapján hódíthat meg tetszés szerinti sorrendben. Ahogyan haladunk előre a hódításban, úgy jelenik meg előttünk lépésről-lépésre a háttértörténet, melyet az első részben már bemutatkozott jó tollú szerző írt a fejlesztők számára. A játék ellenfeleit nem kevesebb, mint 50 különböző, mesterséges intelligenciával vezérelt generális irányítja majd, akik taktikai stílusban mind különbözőek.

A fejlesztők ígérete szerint a gépi ellenfél nem egyszerűen ránk ront, hanem felderítőkkel kipuhatolja a bázisunk vagy a seregünk felállításának gyengéit, és ott és akkor támad, ahol a legnagyobb kárt képes okozni. Ennek fényében különösen jónak tűnik a szabad csata lehetősége, amely az új játékban bizonyosan benne lesz.

A fejlesztők annyira biztosak a játék mesterséges intelligenciájában, hogy állítják, a legtöbb játékos nem tudja majd megkülönböztetni egymástól a gépi és emberi ellenfeleket. Nemcsak rengeteg előre elkészített térképet kapunk majd a Warrior Kings: Battles-ben, hanem egy könnyen kezelhető térképszerkesztőt is, így hosszú távon biztosan nem fogunk térképhiányban szenvedni. Megjelenik egy új játékmód is, amely főleg a karosszék-generálisok szívét dobogtatja meg. A klasszikus bázisépítés, erőforrás-termelés, egységgyártás helyett egyszerűen minden játékos kap egy összeget, amelyet tetszése szerint költhet el egységekre, és így pillanatok alatt megkezdhető a csata.

Aki játszott az eredeti játékkal, azt hiszem éppen elég újdonságot talál majd a folytatásban is, hogy ezt is beszerezze. Ha a csapatnak valóban sikerül minden ígéretüket teljesíteniük, akkor akár egy újabb klasszikussal is bővülhet a valós idejű játékok sora.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Warrior Kings: Battles

Platform:

Fejlesztő: Black Cactus

Kiadó: Empire Interactive

Megjelenés: 2003. március

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!