Nagy várakozás előzte meg a Pyro Studios legújabb, Praetorians című játékát, amellyel a nagysikerű Age of Empires babérjaira kívánnak törni. Mindezt úgy szeretnék elérni, hogy szakítanak a hagyományos nyersanyag-gyűjtögetős stílussal, és teljes mértékben a harcra illetve a stratégiára koncentrálnak. A helyszín pedig az ókor Európája, ahol csöppet sem unalmas az élet, éppen a szemtelen gall törzseket próbálják fegyelmezni a római légiók, a „túlvégen” pedig az egyiptomiak kívánják kihasználni a zűrös helyzetet.
Meg kell hagyni, a Pyro tényleg ügyesen küszöbölte ki a nyersanyag-gyűjtögetős játékformát. Itt most csak egy „nyersanyag” létezik, az ember. Őket pedig a falvakban lehet toborozni illetve kiképezni, a továbbiakban már a hadműveleteké a főszerep. Utóbbi terén pedig teljesen szabad kezet kapunk, a lehetőségek még tágabbak, mint az Age of Empires-ben!
Szóval, mint már említettem, három népcsoport lesz a főszereplője ennek a kis ókori hatalmi harcnak: a rómaiak, a gallok, és az egyiptomiak. A sikerhez más-más taktika szükséges a különböző népekhez, mert a fegyelmezett római legionáriusok például könnyedén leverik nyílt terepen a barbár hordákat, de becsalva őket a „málnásba” (azaz az erdőbe) már kellemetlen meglepetésekben lehet részük (mint azt a remekbeszabott kezdő videó is bemutatja. A videók egyébként simán elmennének filmjelenetnek is, mert tényleg fantasztikus jól meg vannak komponálva.)
Azt hiszem, elsőként a kezelőfelületet kell megdicsérnem, mert nagyon könnyen átlátható és kezelhető, a legfontosabb adatok mindig szem előtt vannak. Az egyes egységek speciális képességeit még akkor is használhatjuk, ha más típusú egységek is ki vannak jelölve. Végre-végre! Így már nem probléma akár az egész hadsereget együtt mozgatni. A parancs-ikonokra nem is nagyon lesz szükségünk, egy idő múlva már úgyis megtanuljuk a fontosabb formációk, utasítások hotkey parancsát. Azt hiszem, kezelhetőség szempontjából a Praetorians simán veri az Age of Empires-t (pedig az sem volt azért követhetetlen).
A játékmenet központi témája természetesen ismét a gaz ellenség likvidálása. Ezt aztán lehet különféle kerettörténetekkel megbolondítani, de az tény, hogy egy (vagy több) ütőképes hadseregre mindenképp szükségünk lesz. Katonákat kiképezni a falvakban lehet, nyilvánvalóan csak azokban, amelyek a fennhatóságunk alá tartoznak :-). Ehhez le kell rombolnunk az ellenfél garizonját, ill. a helyére fel kell húznunk a sajátunkat. Építeni, ill. javítani csak a fapados gyalogsági egységek tudnak, ezért jól vigyázzunk rájuk, mert ha elpusztulnak, és nem tudunk újakat kiképezni, könnyen lehetetlen helyzetbe hozhatjuk magunkat! Amint megvan a garizonunk, már csak egy parancsnokot kell vezényelnünk a faluba, és máris onthatjuk a katonákat. Ennyi a „nyersanyag” a játékban. Azt persze ne képzeljük, hogy a kiképzést a végtelenségig lehet folytatni, ill. addig, amíg be nem telik a térkép a katonáinkkal. A létszámot limitálja a falu lakosságának száma, ill. a vezérünk képessége (Honor Point). A lakosság lassanként magától is növekszik (elég szaporák a falubeliek :-), a vezér „Honor Point”-jait viszont csak győztes csatákkal növelhetjük.
Nagyon lényeges, hogy hogyan állítjuk fel a seregünket. A terepviszonyok kiemelt jelentőséget kaptak, talán még fontosabbak, mint bármely más játékban. A magaslati helyekről az íjászok jóval nagyobb területet lőhetnek be, és nem kell félniük az ellenség lövészeitől. Éppen ezért kulcsfontosságú mind védekezésben, mind támadásban, hogy az íjászaink uralják a magaslatokat. Ha viszont ezek az ellenség kezében vannak, ajánlatos sürgősen lezavarni a fickókat onnan, különben szívás lesz a vége. A másik stratégiai fontosságú helyszín a sűrű erdő. Ebben a játékban lehetőség van arra, hogy csapatainkat beküldjük a sűrűbe (nem minden egység képes behatolni az erdőbe!), és ők így rejtve lesznek a felvonuló ellenség szeme elől. Ajánlatos főleg íjászokat elbújtatni a dzsindzsásban, mert ők szépen üdvözlik az erdő környékén bóklászó ellenséges egységeket. A kis cseleseket csak akkor veszik észre, ha legalább egy ellenséges katona behatolt az erdőbe. Ajánlatos persze némi közelharcban jártas egységet is elbújtatni délceg íjászaink mellé, nehogy aztán őket tréfálják meg. A magas fűben hasonlóképpen lehet elrejteni gyalogsági egységeket, de vigyázat, mert a fű könnyen lángra lobbantható, ami nem jó hír a rejtőzködőknek!
A terep felderítését érdemes a Scout-okra bízni. Ők házi kedvenceikkel, a sólyommal és a farkassal lesznek a segítségünkre. A sólyom könnyedén felderítheti a távoli terepet, míg a farkast az erdőbe küldve kiszimatolja nekünk az esetlegesen ott rejtőzködő ellenséges csapat helyzetét. Meg kell hagyni, a Praetorians egy állatbarát játék, ugyanis állati segítőinket nem öli meg az ellenség, maximum elijeszti.
A játékban sor kerülhet várostromra, ill. -védelemre (a vár címszó alatt most palánk-erődökre tessék gondolni). Itt már tényleg össze kell szednünk az összes stratégiai érzékünket, mert a fal egyik oldaláról sem lesz könnyű dolgunk. Alapból a védők vannak helyzeti előnyben, hiszen a falakra ill. a tornyokba pakolt íjászok tömegével szinte lehetetlenné teszi az erőd megközelítését. A támadók elsődleges feladata, hogy valamilyen módon bejussanak az erődbe, és ott közelharcban őröljék fel a védelmet. Ekkor juthatnak főszerephez a gyalogság által készített eszközök, mint a rohamlétra, katapult, faltörő kos, vagy az ostromgép. Az ostromlétrák nagyon sérülékenyek, így a gyengébben védett helyeken, vagy nagy tömegben alkalmazhatók hatékonyan. Ha sikerült a falhoz támasztanunk egy lajtorját, igyekezzünk a gyalogságunkat minél hamarabb felzavarni rajta, hogy biztosítsák a feljárást rajta, mielőtt az ellen dárdásai letaszítják a létrákat. A faltörő kos feladata a kapu betörése, ami után már csak seregeink létszámán és erején múlik a győzelmünk. A fal túloldalán harcolva pedig nyilvánvalóan ezek az eszközök legyenek a kiemelt célpontok, nélkülük az ellenség maximum a hullarakást növelheti a falak előtt.
Szerencsére a harc kellős közepén nem nagyon kell az egységeink speciális képességeivel bajlódnunk, a legfontosabbakat automatikusan használják maguktól is (pl. lándzsadobás, gyógyítás, stb.). Mindössze a formációra és a hadrendre ügyeljünk, mert jól jöhet a dárdások és az íjászok térdelő pozíciója, a legionáriusok „teknősbéka” formációja, stb.
Jó pár órányi játék után úgy vélem, hogy a Praetorians kenterbe veri az Age of Empires-t. Grafikai téren legalábbis mindenképp. Ennek a játéknak ugyanis olyan szinten kidolgozott grafikája van, amilyet még nem láttam! Kezdődik azzal, hogy a kamera nézőpontja dinamikusan változik, egy magaslat fölé érve például kissé megemelkedik, míg egy erdei ösvény felé érve lejjebb ereszkedik, hogy bekukkanthassunk az egyébként nehezen látható területekre is. A pálya eleji animációknál sokszor szinte a talaj szintjéig lemegy a kameranézet. Egységeink és a terep kidolgozottsága sem hagy kívánnivalót maga után. Csodálatos például a víz effektje, ahogy a lovasok átgázolnak rajta. Vagy említhetjük az erdőben haladó embereink elől megriadt felszálló madárrajokat (amelyek, ha odafigyelünk, sokszor leleplezhetik az erdőben megbúvó „haramiákat”). Külön kiemelném a várostromok profi megvalósítását, ahogy a katonák rohannak fel a létrákon, vagy zuhannak le a várfalon. Az is poén, ahogy a dárdások lelökik a falakra támasztott létrát.
A zenéről és a hangokról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! A zene stílusa mindig tükrözi az aktuális eseményeket. Ez kifejezetten hasznos volt, mert a minimap nem mindig áll a helyzete magaslatán, sokszor volt olyan, hogy csak a pörgős zenéből tudtam leszűrni, hogy valahol csata van… Azt hiszem kár több szót vesztegetni az audio hatásokra: szuper és kész!
A kezelhetőségről már írtam, hogy még az Age-nél is jobb, azt gondolom a hangulatról is elmondhatom ugyanezt. A pályák általában ötletesen lettek megalkotva, szükségünk van a szürkeállományunk megmozgatására is, ha nagy győzelmet akarunk aratni. Néha érdekes fordulatok is bekövetkeznek játék közben, szóval nem fogunk unatkozni.
Az én szememben a Praetorians leelőzi az Age of Empires-t, szerintem egyetlen Age rajongó sem fog csalódni benne. Ave Caesar!
