Az orosz Nival Interactive második világháborús valós idejű stratégiai játékáról már olvashattatok egy részletes előzetest a béta állapotban lévő verzió alapján, az idő azonban rohan tovább, így végre elkészült a játék végleges verziója is. Mivel az említett cikkben a nagy riválissal, a Sudden Strike-kal történő összehasonlítás kapta a fő szerepet, jelen ismertetőben egy általánosabb leírást olvashattok a játékról. Annyit azonban már most szeretnék előre bocsátani, hogy a végleges verzióval nem sokat változtak a Blitzkriegről kialakult benyomásaim.
Talán nem vagyok egyedül a véleménnyel, hogy a játék legnagyobb erénye az erőforrás-menedzsment és a bázisépítés elmaradása. Hiszen lassacskán már egy százlábúnak is nehéz lenne megszámlálni a végtagjain azokat a játékokat, amelyekben ki kell termelni egy vagy több nyersanyagot, majd azokból felépíteni egy hadsereget, és ha már nem férnek el egy képernyőn a katonák, akkor frontálisan le lehet rohanni az ellenfelet. Nos, a Blitzkriegben ezzel szemben sokkal nagyobb stratégiai érzékre lesz szükség, ugyanis meghatározott számú egységgel kell végrehajtanunk a feladatot, és ha rossz döntéseket hozunk, a megsemmisült egységeket nem fogjuk tudni pótolni. Természetesen nem mindig egyszerre kapunk meg minden egységet, erősítés érkezhet bizonyos köztes célok elérésekor is, a lényeg azonban a következő: sosem vagyunk elsöprő túlerőben az ellenséggel szemben.
A Blitzkriegben madártávlatból szemlélhetjük a tájat és az egységeinket: gyalogosokat, páncélosokat, tüzérségi ütegeket, szállító járműveket és repülőgépeket – a közel 200 különböző egység modellezése természetesen megpróbálja teljesen hűen visszaadni a valóságot. A gyalogosok közt találhatjuk az egyszerű lövészeket, tiszteket, orvlövészeket, a tüzérség egységei közt a légvédelmi egységektől kezdve a nehéztüzérségen át a tankgyilkos ágyúkig. A páncélozott egységek közt pedig megtalálhatjuk a 30-as évek egyszerűbb felépítésű tankjaitól a háború végéig megjelenő fontosabb bestiák mindegyikét.
Légitámogatásként segítségül hívhatunk vadászgépeket az ellenséges repülők eltakarítására, bombázókat a földi objektumok legyalulására, deszantosokat az ellenséges vonalak mögötti hadműveletekre, vagy csak egyszerű felderítőgépeket az ellenséges egységek feltérképezésére. A kiválasztott légi egységeket a levegőben már nem irányíthatjuk, és újabbakat is csak egy bizonyos idő eltelte múlva hívhatunk. Ha pedig rosszra fordul az idő a küldetés alatt, pl. elkezd esni az eső, akkor ne is számítsunk arra, hogy a pilóták felszálljanak a kedvünkért.
A küldetések során az egységeket kezelhetjük csoportokba rendezve is, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor egyenként. A csoportba foglalt egységek esetében, például egy gyalogos szakasznál megadhatjuk a formációt, amely kihatással van a vonulási sebességükre, a védelmükre vagy a támadás agresszivitására. Az egységek fontos jellemzői a látó- és lőtávolságuk: előbbi azért, mert csak ezen belül észleljük az ellenséget, utóbbi pedig talán nem érdemel különösebb magyarázatot. További lényeges paraméterek az életerő és a muníció, amelyek elfogyása nem sok jót ígér az érintett egységnek. Leghatékonyabban úgy támadhatunk, ha a gyalogos és páncélos egységeinket egyszerre küldjük csatába, védekezéskor pedig érdemes beásni a páncélosokat, a gyalogosokat pedig beküldeni a plusz védelmet jelentő épületekbe vagy árkokba. Persze az sem mindegy, hogy melyik egységgel mit szeretnénk támadni. Szegény gyalogosok a legsebezhetőbbek, őket egy egyszerű gépágyúval le lehet tarolni, ugyanakkor egy puskával hiába is próbálnának leteríteni egy páncélozott tankot. Ez utóbbiak ellen kimondottan hatásosak a tankgyilkos ágyúk vagy tankok, főleg, ha sikerül a tankot a gyengébben páncélozott hátulsó rész felől támadni. Az egyes küldetéseket túlélő egységeket igencsak meg kell becsülni, ugyanis összegyűjtött tapasztalati pontjaik sokat számítanak: gyorsabban újratöltik a fegyvereket, pontosabban céloznak. Hamar megtapasztalhatja az ember, hogy a veteránok sokkal hatékonyabban képesek végrehajtani a feladatokat. A küldetések előrehaladtával aztán újabb és jobb egységekkel bővíthetjük a hadseregünket, és ha a küldetés végén kiderül, hogy különlegesen jól végeztük a dolgunkat, a felső vezetés plecsnivel jutalmazza cselekedeteinket.
Mint arról mostanában oly sok szó esik, a Blitzkiegben is nagy szerepet kap az utánpótlás. Legfontosabb képviselői az utánpótlást szállító kocsik, amelyek feladatai közé tartozik az elfogyott lőszer pótlása, a lerobbant egységek megjavítása, hidak rendbetétele valamint aknák telepítése és felszedése. Persze az utánpótlási kocsikról is kifogyhat előbb-utóbb a sok portéka, ilyenkor a kiindulási pontnál, vagy az útközben elfoglalt utánpótlási kupacokból tölthetjük fel őket ismét.
Különösképpen érdemes ügyelni a távolsági ágyúkra, azok ugyanis nagy ütőkártyának számítanak: egy nagy látótávolságú egységgel és a nehéztüzérséggel anélkül ki tudunk lapítani egy ellenséges egységet, hogy az látna minket. Persze azért az élet nem ilyen könnyű, hiszen a röppálya alapján az ellenség meg tudja határozni az ágyúk helyzetét, és egy távolsági ágyús zárótűzzel hamar oda is tud pörkölni – a játékosnál zöld körök jelzik a röppálya alapján becsült ellenséges távolsági ágyúk helyzetét. Ezen ágyúkra már csak azért is érdemes figyelni, mert gyakran egy teherautó által hurcolászva a főerőtől külön helyezkednek el, és ha az ellenfél egy váratlan támadással a közelükbe kerül, egyszerűen kilőheti az ágyút kezelő katonákat, és sajátjaival elfoglalhatja azt.
A játékban fontos szerepet kap a terep: a házak védelmet adnak, takarásukban is elbújtathatunk egységeket; a dombok lassítják a haladást; csak a gyalogos egységek evickélhetnek át könnyedén egy erdős területen; a kerékkel rendelkező járművek pedig felgyorsulnak az aszfaltozott utakon.
A béta verzió óta végre minden egység a saját nyelvén szólal meg, ami ugyan emeli a hangulatot, de amint meghalljuk a gyalogosok elhalálozását, bizony lebiggyed az ember ajka: gyakran és túlságosan hangosan, sőt teljesen természetellenes módon felordítanak életerejük fogytakor. Véleményem szerint még a robbanások is túlságosan mű hangzásúak és látványúak. A dinamikusan változó zene viszont egész hangulatosra sikerült, bár tudom, hogy sokak számára ez az első, amit kikapcsolnak.
Ami a grafikát illeti, továbbra is megmaradt a mű érzésem, mind a tájat és az egyes objektumokat, mind az egyes egységeket illetően. További apró bosszúság, hogy az egységek olykor keresztülmennek a másikon. Bár azt el kell ismerni, hogy a táj nem mondható egyhangúnak, még a nagyobb füves mezők is különböző árnyalatokban díszelegnek.
Az egyszemélyes játék három hadjáratot és jópár különálló küldetést takar. A hadjáratokat a három nemzet katonáival: a németekkel, szovjetekkel vagy az amerikaiakkal vívhatjuk meg. A Blitzkrieg egy pozitív jellemvonása, hogy a hadjáratok egyes küldetésit olyan részletes és pontos történelmi ismertetők övezik, hogy a játék végére gyakorlatilag teljes áttekintést nyerhetünk a második világháború fontosabb ütközeteiről. A hadjáratok ezen nagyobb ütközetek mentén kerültek felosztásra kisebb fejezetekre: az egyes fejezetek középpontjában ezek az ütközetek állnak, amelyek előkészítésére több kisebb küldetés szolgál, ezeket azonban ki is hagyhatjuk. A nagyobb játékélmény és az egységek tapasztalati pontjainak növelése érdekében azonban érdemes minden pályán végigmenni.
A többszemélyes játékban kétféle játékmód közül válogathatunk: az egyik a „flag control”, amely esetében a pályán megjelölt helyek birtoklásáért pontokat kapunk, és bizonyos pontszám elérése után érkezik az erősítésünk; a másik mód pedig az „assault”, melyben a támadóknak a pályán megjelölt helyek bármelyikét kell elfoglalni, a védőknek pedig megvédeni a kezdetben kapott egységekkel (tehát itt utánpótlás nincs).
Összefoglalásul a következőt tudnám elmondani: annak idején Harkovval leültünk a Sudden Strike elé, és azóta sem tudjuk abbahagyni egymás fasírozását a multiplayer pályákon, ugyanis már az első pillanattól megfogott a játék hangulata. Megörülve annak, hogy végre egy alternatívát jelent a Blitzkrieg, természetesen első dolgunk volt, hogy nekiessünk ennek a játéknak is. Egy-két pálya végigjátszása után azonban kis csalódottsággal álltunk fel a székből: ez mind szép és jó, de valahogy nem az igazi: talán túlságosan is mű összhatású a játék...
