25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

DVD

Mission: Impossible III DVD

Írta: InterCom 2 hozzászólás

Gyorsabban lő, mint Lucky Luke, ha kell, ejtőernyő nélkül ugrik a semmibe, vagy éppen mérföldes magasságokba nyújtózó toronyépületeken szalad le, ha a küldetése azt kívánja. A neve nem Bond, és McGyver csak szeretne lenni. Ő Ethan Hunt, aki immáron harmadszor mutatja meg a világnak, hogy a gonoszoknak semmi esélyük ellene. A DVD-n most megjelent Mission: Impossible III minden tekintetben túlszárnyalja az előző részeket. Hajmeresztő, meredek és pengeéles akciószekvencia 120 percen keresztül.

Sokáig kétséges volt azonban, hogy elkészül-e egyáltalán a tévésorozatból, szélesvásznú mozivá dagasztott sikerfilm harmadik felvonása. Kreatív különbségek és alkotói ellentétek miatt egymás után hullottak ki az esélyes rendezők és résztvevő színészek a sorból. Carrie Ann Moss, Scarlett Johannson, Kenneth Branagh, illetve a felkért direktorok közül David Fincher és Joe Carnahan angolosan kihátrált a projektből. Ezután jutott lehetőséghez az Alias és a Lost – Eltűntek szériák megalkotója, J. J Abrams. Tom Cruise bizalmat szavazott neki, és 2005 nyarán beindulhatott a verkli. A 150 milliós büdzséből készült moziban a veszélyt, egy rejtélyes és rendkívüli gonosztevő (az Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman) jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban, hanem Hunt frissen eljegyzett, elragadóan bájos menyasszonyát. Owen Daviant végül sikerül becserkészni és elfogni. Nem sokkal később egy egész arzenál érkezik a bandavezér kiszabadítására, és Hunt üldözőből üldözötté válik. A küldetés tehát ezúttal nem csak lehetetlen, de személyes is. A feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál.

A Mission: Impossible III kétlemezes extra változatban jelent meg idehaza DVD-n, amelyen - Rékasi Károly mély magyar baritonján megszólaló - Tom Cruise és társai akcióit, kiváló 5.1-es szinkronban élvezhetjük végig. Emellett egy teljes lemeznyi magyar feliratos extratartalommal is bővíthetjük a Mission érzéshez, világhoz, alkotókhoz kapcsolódó ismereteinket. Az első korongon, a film után egyből a kulisszák mögé tekinthetünk az „Így készült a legújabb küldetés” című werkfilmmel. A kamerák elvisznek minket az olaszországi, kínai illetve amerikai forgatási helyszínekre. Cruise eredetileg a német parlament, a Bundestag oromzatán akart akciókat felvenni, azonban ehhez nem járult hozzá a házelnök. Emiatt az itáliai városok ódon hangulatú épületei lettek az európai cselekmények díszletei. Kiderül az is, hogy a főszereplő vakmerően kockáztatott és minden nyaktörő mutatványt bevállalt a forgatáson. A Casertában rögzített jelenetek során majdnem a földbe fúródott akrobatikázás közben. A hídon játszódó támadás során pedig akkora erővel vágódott egy autóhoz, hogy majdnem ott maradt. A „Törölt jelenetek” között öt kimaradt részt nézhetünk végig. Láthatjuk Huntot bunyó közben, egy temetői beszélgetésben és a kémközpont szentélyeiben. Továbbá bővítve tekinthető meg Zhen érkezése a Vatikánba illetve az egyik jól sikerült lövöldözése. A lemez zárásaként végigpörgethetjük Tom Cruise pályájának legemlékezetesebb állomásait egy róla készült montázsban, amelyet az MTV készített 2005-ben.

A második korong az „IMF belülről” extrával indul, amely további adalékkal szolgál az akciók forgatásáról, az új csapat összeállításáról és természetesen a főgonosz karakterének kitalálásáról. A „Mission: Felvétel” kisfilmben közelebbről is szemügyre vehetjük azt az eszközt, amely kaszkadőrök tucatjainak menti meg nap, mint nap az életét. A technikai Oscar díjjal jutalmazott lassító berendezést a nagy magasságból való leugrásoknál használják. A dublőrök ezt a rájuk erősített tartó kábelek végére helyezik. Ez a szerkezet fokozatosan fékezi, illetve megvédi őket attól, hogy belecsapódjanak a talajba. A „Mission: Metamórfózis” extra a speciális álarcok megalkotását követi végig. Megnézhetjük, hogy rakták össze a hordozható maszkgyártó készüléket az alkotók. A „Küldetés megjelenítés” kisfilm a previzualizáció kifejezést ismerteti meg nézőkkel. Az elnevezés egy számítógépes eljárást takar, amely során élethű grafikával, előre elkészítik a film akciójeleneteinek látványtervét. Folyamatos, mozgó storyboard, amely már a forgatáskor használható legjobb kameraállásokat is rögzíti. A „Zeneszerzés küldetés” kisfilmben megismerhetjük Tom Cruise-t a karmestert. „A Moviefone.com interaktív interjú” extrában a rendező J. JAbrams és Tom Cruise beszélgetnek egymással a filmről és mindenről, ami eszükbe jut. Kristálytisztán kiderül, hogy a két férfi nagyon tiszteli egymást és mindketten a másikat tartják a legtehetségesebbnek ezen a bolygón. Ezután következik a DVD egyik csúcs extrája. „A Küldetés indítása” kisfilm, amolyan utazási összefoglaló. A főszereplő öt világvárost – Róma, New York, Párizs, Tokió és London - érintő promóciós látogatásainak pillanatait idézi fel a kisfilm. A sztár földön, égen, levegőben és föld alatt is jár – kel díszbemutatóról – díszbemutatóra. Helikopterről metróra, majd tűzoltóautóról az osakai szuperexresszre száll, hogy végül a rajongók ovációjától megrészegülve lépdeljen végig a vörös szőnyegen. Tanulságos mix egy filmcsillag mindennapi valóságáról. Aki tovább kutakodik a lemezen rejtett extrára lel, amelyben a vatikáni apácák és papok kerülnek félreérthetetlen helyzetbe. Tévedés ne essék, csupán tőlük szokatlan lazaságot láthatunk a pergő képsorokon, ami azért jólesően meglepő.

A Mission: Impossibe harmadik része új lendületet adott a szériának, amely vélhetően már nem Cruise-zal, de bizton folytatódik a jövőben, még magasabb fordulatszámon!

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Mission: Impossible III DVD
  • Mission: Impossible III DVD
  • Mission: Impossible III DVD

HOZZÁSZÓLÁSOK

krisz012
krisz012 [1]
a film meg van és k...va jó:-D:-D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)