25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

RACE - The WTCC Game

A SimBin csapat a tőle megszokott színvonalon ezúttal egy túraautó-versennyel állt elő.

Írta: Toya

A 2006-os esztendőben a SimBin csapata igazán elkápráztatta az autóverseny játékokat szerető tömegeket. Elsőnek a GTR2-vel rukkoltak elő, amelyben a FIA GT bajnokság 2003-as és 2004-es szezonjának küzdelmeibe vethettük bele magunkat. A GTR2 megjelenése előtt azonban már be is jelentették a következő játékukat, amely az utóbbi években hatalmas népszerűségre szert tett FIA World Touring Car bajnokság versenyeibe kóstolhatunk bele.

RACE - The WTCC Game

De pontosan mi is az a WTCC? Az Európai Túrakocsi Bajnokság sikereit látva a FIA úgy döntött, hogy ezt a sorozatot világbajnoksággá fejleszti és így született meg a WTCC versenysorozat. A szériaautókhoz külsőleg hasonlító autókkal a versenyzők két rövid sprint futamon indulnak egy hétvége során. A szabályok elsőre kicsit bonyolultnak tűnnek (a második futamra jellemző rajtfelállást vagy a gyors autók súlyokkal való büntetését meg sem próbálom elmagyarázni), de mind azt biztosítja, hogy közel azonos teljesítményre képes autók küzdjenek egymással. Lökdösődések, ütközések, szoros csaták, élményszámba menő előzések – ez a WTCC. Ebbe a világba kalauzol el bennünket a SimBin új játéka, de nézzük is, milyen lett a svéd csapat új játéka!

Általában nem szoktam szót vesztegetni a telepítésre, de itt ez fontos része a játéknak. A programnak szerves részét képezi ugyanis a Steam, így a játékhoz rendelkeznünk kell élő internetes kapcsolattal is. Ennek hatalmas előnye, hogy szinte észrevétlenül kapjuk meg a javításokat, mivel ezeket a Steam magától letölti és telepíti is kedvenc programunkra. Így történik ez a Race esetében is, amelyhez a telepítést követően automatikusan letöltődnek az eddig készült patchek. Hátránya persze, hogy internetkapcsolat nélkül nem fogjuk tudni elindítani a játékot...

A Race a World Touring Car Championship 2006-os szezonjára épül, így a pályák és az autók kínálata is megegyezik a valóságossal. Lehetőségünk nyílik versenyezni Monzában, Magny Coursban, Brand Hatchben, Oscherslebenben, Curitibában, Pueblában, Brnoban, Isztanbulban, Valenciában vagy akár Macauban is. Az autók kínálata hasonlóan bőséges, így olyan autók kormánya mögött tehetjük próbára magunkat mint a BMW 320i és 320si, Alfa Romeo 156 és 156GTA, Seat Leon és Toledo Cupra, Chevrolet Lacetti, Honda Accord EuroR vagy a Peugeot 407. Néhány extra autót is kipróbálhatunk, így a Mini Challenge 2006-os autóit vagy az 1987-es Alfa Romeo 75 Turbot és BMW M3 E30-at.

RACE - The WTCC Game

A játékmódok kínálata az autóverseny programokban megszokottak, így játszhatunk egyszerű versenyt, egy egész versenyhétvégét vagy bekapcsolódhatunk a világbajnokság küzdelmeibe is. Gyakorlásra és az óra elleni küzdelemre is nyílik lehetőségünk, de a SimBin ismét egy különlegeséggel kedveskedett a játékosoknak, amikor a Drive Duel módot beépítette a játékba. A Drive Duel nem más, mint hogy a valódi életben elért pályarekordokat próbálhatjuk megdönteni. Ha akarjuk, kipróbálhatjuk magunkat multiplayer módban helyi hálózaton vagy a számtalan interneten található szerver valamelyikén is. A SimBin tehát az eddigi játékaihoz hasonlóan nagyszerű tartalommal, érdekes játékmódokkal töltötte meg a Race-t is.

De nézzük inkább azt, ami alapján mindenki megítéli a játékokat, ezeken a területeken hogyan is teljesít az új játék! Grafikailag nem lehet okunk panaszra. A Race gyönyörűen sikerült, persze ennek az árát meg kell fizetnünk a gépigénynél. A gyengébb videókártyákkal rendelkező játékosoknak kompromisszumokat kell kötniük, és menthetetlenül csúnyává kell butítaniuk a programot. Ennek oka, hogy a Race ezúttal csak DirectX 9 módban készült el, így hiába is keressük a DirectX 7-8 támogatást a grafika beállításánál. Aki viszont rendelkezik a megfelelő videókártyával, az olyan dolgokkal találkozhat a SimBin új programjában amelyeket már régóta hiányolunk. A gyönyörűen kidolgozott és a legapróbb részletekig egyező pályákon hatalmas élmény autózni. Az autók kidolgozására és a cockpit nézetre sem lehet egy rossz szavunk sem, mert itt is a megszokott már-már védjeggyé váló SimBin minőséget kapjuk. Szerencsére a játékban olyan apróságokra is sikerült figyelmet fordítani mint az üzemelő ablaktörlő vagy éppen a szélvédőre koszolódása és a felpattanó kavicsok nyoma. Talán csak egy-két terület van, ahol grafikailag nem kapjuk a várt színvonalat. Sajnos a törések látványosságban messze elmaradnak a GTR2-ben tapasztaltaktól, egy-egy hatalmas baleset esetén is csak néhány horpadással tudjuk gazdagítani az autónkat. A GTR2-ben megismert és az autónk körül serénykedő szerelők látványát is nélkülöznünk kell a Race-ben.

A hangok területén is a jól megszokott SimBin minőséggel találkozhatunk. A zene ismét telitalálat. A motor hangjánál persze senki ne számítson a GTR2-ben megismert karakteres hangokra, de ha figyelemmel követitek a WTCC közvetítéseket a televízióban, akkor ott is hasonló hangokat hallhattok a belső kamerás felvételeknél. A motorhangokon kívül a többi hang területén is kitett magáért a svéd csapat. A fékek csikorgása, a kavicságyon való áthajtásnál hallható hangok, az előttünk haladó autóról felpattanó kavicsok zaja mind-mind tökéletesen kidolgozásra kerültek.

RACE - The WTCC Game

A legfontosabb terület – mint minden autóverseny programnál – a fizika. Talán elsőre kicsit furcsa lesz az autók irányítása, és a BMW autókban érezzük majd magunkat a legjobban – ez a hátsókerék hajtásnak köszönhető. Azonban az első kerék hajtású autók vezetésébe is érdemes beletanulni, mert ezeknek az autóknak is megvannak a maguk előnyei. A beállításokra érdemes különösen sok figyelmet fordítani és a stílusunknak megfelelően beállítani az autókat, mert ez a kiegyenlített mezőnyben könnyen győzelemhez segíthet bennünket. A SimBin fejlesztői még olyan dolgokra is figyeltek a fizika kidolgozásánál, mint a pályák minősége és a jellemző tapadási értékek. Teljesen másképp viselkedik az autó a Forma 1-es versenyeket is rendező monzai pályán, és teljesen másképp a kicsit elhanyagolt és csúszós aszfalttal fedett Pueblán.

A gépi ellenfelek viselkedésére már a GTR2-ben sem lehetett panaszunk, szerencsére ezen a területen semmi nem változott. A Race-ben szinte mindent nyújtanak a gépi ellenfelek, amelyek erre a sorozatra jellemzőek. Gyakori jelenség, hogy hátulról a kanyaron szinte átlökdösnek bennünket, ezzel kényszerítve ki a hibát belőlünk, vagy szélárnyékból kilépve beszúrnak mellénk. Természetesen a gép által irányított autók is rontanak, így felkészülhetünk balesetekre vagy a kavicságyból éppen elénk poroszkáló autókra is.

Az irányításnál ajánlott a kormány használata, de azoknak sincs okuk kétségbeesni, akik nem rendelkeznek ilyen hardverrel otthon. A Race lehetőséget biztosít a billentyűzetről való irányításra is, de akár az egeret is igénybe vehetjük az autónk kormányzására. A kezdő autóversenyzőknek a program különböző vezetést könnyítő segítségekkel teszi egyszerűbbé az irányítást.

RACE - The WTCC Game

Összességében a Race egy nagyszerű autóverseny program, a már megszokott és sokak által megszeretett SimBin minőségben. Kellemes kikapcsolódást nyújt azoknak is, akik komolyabban szeretnének elmerülni a World Touring Car Championship világában, de nem okoz csalódást azoknak sem akik csak egy-egy izgalmas verseny kedvéért ülnek le egy szimulátor elé.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

80%
grafika
9
hangok
8
játszhatóság
8
hangulat
8
Pozitívumok
  • Hivatalos WTCC 2006-os licenc
  • Érdekes játékmódok
  • Eddig szimulátorokban nem látható pályák
  • Steam automatikus frissítés
Negatívumok
  • Gyengén kidolgozott törések

További képek

  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game
  • RACE - The WTCC Game

RACE - The WTCC Game

Platform:

Fejlesztő: SimBin

Kiadó: Eidos Interactive

Forgalmazó: Automex Számítástechnika

Minimális rendszerigény: Windows XP, Pentium 4 1,7 GHz, 512 MB RAM, 128 MB-os DirectX 9 kompatibilis videokártya, 2,5 GB HDD

Ajánlott konfiguráció: Pentium 4 3 GHz, 1 GB RAM, 256 MB-os videokártya

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!