Cris Johnson (Nicolas Cage) nem egy hétköznapi ember. Las Vegasban, a showbusiness részeként dolgozik, műsorában Frank Cadillac álnéven egyfajta gondolatolvasóként ténykedik. Különleges képessége pedig valódi: ugyan nem mások fejébe lát bele, de pár percet a jövőbe lát, és ezt kihasználva ámítja el közönségét. Pénztárcáját is hasonló módon tölti fel, a kártyaasztalhoz ülve ugyanis szintén jó hasznát veszi tudásának. Felfigyel rá az FBI is, elsősorban Callie Ferris nyomozónő (Julianne Moore), aki arra szeretné rávenni, hogy segítse munkájukat terroristák leleplezésével. Mindeközben pedig Cris arra vár, hogy titkos szerelme, Liz Cooper is észrevegye (Jessica Biel), és persze e célra is jó szolgálatot tesz a jövőbelátás. És hogy még bonyolultabb legyen az egész, az FBI ellenében dolgoznak a terroristák is: hogy el ne veszítsék lépéselőnyüket, ők likvidálni szeretnék Crist.

A Next egy érdekesnek induló film. Úgy gondolom, az alapötletével nincs semmi gond, az enyhe fantasztikumot néhol humorral is ötvözi (a legjobb ilyen jelenet, amikor Cris meg akar ismerkedni Lizzel a kávézóban), kis akció is van, teljesen jó. Aztán nagyjából a felénél túladagolják az akciójeleneteket, és átmegy egy inkább B-kategóriás Dolph Lundgren akciófilmnek tekinthető valamibe az egész. Mindezen pedig nem segít az se, hogy egy Philip K. Dick novella szolgált az egész alapjául, az agyatlan akció megöli az egészet.
Az eredeti 5.1-es angol hang mellett 5.1-es és 2.0 keverésű magyar szinkront találunk a DVD kiadáson, melyhez magyar és angol feliratok közül választhatunk, tetszés szerint. Az extrák között negyedórás werkfilmben a filmrészletek feliratosak, míg az interjúk hangalámondásosak (pontosabban "fölémondásos", mert csak nagyon halkan hallható az eredeti hang). Amennyire ilyen hosszúságban átfogó lehet valami, elég változatos összeállítás, színfalak mögötti felvételeket is felvonultatva – kár, hogy a magyar hangok negatív beleélése kicsit lerontja az összképet. Három további kisfilmet is találunk az általános célú werkfilm mellett. Az egyik az ún. "B-roll", a forgatásról készült felvételek kb. negyed órában (ezekből látható néhány jelenet a már említett összeállításban is). Egy 7 perces filmecskét láthatunk a speciális effektek témaköréről, végül pedig Jessica Biellel is készült egy 2 perces külön interjú. Ja, és persze a film előzetesét is megkapjuk.

Bár a Next jó is lehetett volna, sajnos a második felének túlzott akció-orientáltságával gyakorlatilag élvezhetetlenné tették az egészet. És sajnos ezen az se segít, hogy megfelelő mennyiségű extra került a DVD kiadásra. Kár érte.