Overlord

Több mint tíz évvel ezelőtt, 1997 júliusában adta ki a Bullfrog Productions (a játékipar félistenével, Peter Molyneux-vel az élen) a Dungeon Keeper nevű játékot, ami anno történelmet írt szokatlan ötlete miatt. Ahelyett ugyanis, hogy a megszokott módon bátor hősként lementünk volna a gonosz birodalmába szörnyeket kardélre hányni és bezsebelni a kincset, most a gonosz bőrébe bújva mi építhettük fel a sötét birodalmat, szörnyeket béreltünk fel, csapdákat állítottunk és visszavertük az időnként arra kószáló hősöket, akiknek a kincsünkre fájt a foguk. A Theme Hospitalhez hasonló velős, sötét és szarkasztikus humorral bőven nyakon öntött játék anno hatalmas népszerűségre tett szert. Azóta persze készültek játékok, amelyekben mi is lehettünk rosszfiúk és rosszlányok, vagy eldönthettük, hogy a jó vagy a gonosz oldalára állunk-e, de mégis a Dungeon Keeper volt az, ahol vigyorogva kimondhattuk, hogy ”jó rossznak lenni!”. Na most, mi lenne, ha a Dungeon Keepert átalakítanánk TPS-be, raknánk bele egy kis RPG-t, egy frankó történetet, gyönyörű grafikát és egy jó adag sötét humort? Nos, ez az Overlord.

A Triumph Studios által fejlesztett és a Codemasters zászlaja alatt kiadott játék immár hozzánk is elérkezett. Sokat hallottam és olvastam a játékról korábban, így már nagyon vártam, hogy végre a kezembe vehessem az Overlord dobozát. A konzolos háttér (Xbox 360) rögtön a telepítés után feltűnik, ugyanis a grafikát és az irányítást csak játékon kívülről tudjuk beállítani, de ezek csak kozmetikai formaságok.

Az intróban arra ”ébredünk”, hogy ronda manószerű lények (akik nagyon is hasonlítanak a Dungeon Keeperből ismert impekre) élesztgetnek minket, kiszednek a koporsóból, durva páncélzatba öltöztetnek, és mindeközben mesternek, gazdának és overlordnak szólítanak. Gnarl, a tanácsadó, aki a későbbiekben is segítségünkre lesz, elmondja, hogy az elődünk sajnálatos módon eltávozott az örök aknamezőkre, így most rajtunk a sor, hogy folytassuk a tradíciót, magyarán a környék könyörtelen leigázását. Első dolgunk a tréningküldetés, melynek keretében a szemtelen udvari bolondot kell némi nyers erővel jó modorra tanítanunk, eközben pedig elsajátíthatjuk az irányítást. Ezután irány a trónterem. Csúfságos tornyunkat teljesen kifosztották, és jelenleg csak a vakolat tartja össze – nem túl szép látvány. Ezt nem hagyhatjuk annyiban, így az első éles küldetésünkben vissza kell szereznünk a Torony Szívét, ami az egész gonosz birodalmunk alapja. Ez a rész is ismerős lehet a DK sorozatból.

A portálon átlépve a romos toronyból máris az első pályán, egy szépen zöldellő réten találjuk magunkat. Kék az ég, csiripelnek a madarak, a birkák vidáman legelésznek... ”Pfujj, undorító!” – jegyzi meg erre Gnarl, aki ezek után rögtön hű szolgáink, a minionök avagy kegyencek irányítását magyarázza el. A kis kegyenceinkre nagy szükségünk is lesz, ugyanis mindent ők csinálnak helyettünk, a harc, a cipekedés, a lövedékek homlokkal elkapása, mind az ő feladatuk, és az egész játék során – karakterünkön keresztül – őket irányítjuk majd. Négy fajta létezik belőlük, de a játék elején csak a barnákat irányíthatjuk. A barnák egyébként a legerősebb harcosaink, viszont mást nem tudnak. A pirosak tűzállóak és tűzlabdákat dobálnak, a kékek tudnak úszni és halott bajtársakat feltámasztani, a zöldek pedig méregállóak, ezen kívül a rejtőzködés és a hátbatámadás mesterei. Miután visszaszereztük egy adott kegyencfaj fészkét és visszavittük a tornyunkba, onnantól azokat a kegyenceket is megidézhetjük. De nem ám csak úgy a levegőből teremtjük kis kedvenceinket. A pályán elszórva találunk idézőkapukat, minden kegyencfajnak külön, ahonnan előugraszthatjuk, vagy ha elértük a maximális kapacitást, akkor visszaküldhetjük őket anélkül, hogy meghalnának, és idézhetünk más fajtájúkat helyettük. Gyakran viszont nem egy kupacban vannak az idézőkapuk, sőt néha nagyon idióta helyen vannak (például barna kapu víz alatt – a barnák nem tudnak úszni), ami szükségessé teszi a taktikázást és a gondolkodást. Na de, menjünk tovább.

A kezdésnek kapott öt barna minion társaságában el is indulhatunk a pályán. Először egy birkákkal teli rétre érkezünk, ahol Gnarl tanácsa alapján annak rendje és módja szerint hatalmas vérfürdő keretében kegyetlenül lemészároljuk a békés és szelíd állatkákat, majd az általuk hátrahagyott fényes pöttyöket – az életerőket – begyűjtjük. Az életerő pontok gyűjtése fontos feladatunk lesz a későbbiek során, ugyanis kegyenceink felélesztéséhez is ez a fizetőeszköz többek között. Életerőkből is négyfajta van, kegyencfajtánkként egy (piros, kék, barna és zöld), amit meghatározott lények dobnak a játékban. Továbbmenve a réten néhány hordót találunk, amelyeket összetörve minionjaink új cuccokat vehetnek magukhoz. Rengeteg tereptárgy törhető a pályákon, amikből pénz vagy egyéb felszerelés pereghet ki. A pénzt Őkegyetlensége, azaz mi kapjuk, de az esetlegesen eső fegyverek, páncélok, vagy annak látszó tárgyak a minionöket illetik, akik magukra aggatva ezeket erősebbek lesznek és jobban támadnak majd. Azt viszont vegyük figyelembe, hogy kegyenceink nagyon együgyűek, és kicsit sem finnyásak, így igen meglepő és mulatságos dolgokat képesek kis szolgáink páncélzatként vagy fegyverként használni. Úgyhogy ne lepődjünk meg, ha némelyikük sodrófával, zombi-kézzel, séfsapkában vagy esetleg egy termetes tökkel a fején rohangál. Itt a cél szentesíti az eszközt. Annyi még, hogy ha egy minionünk meghal, vele hal a felszerelése is, így érdemes vigyázni az erősebbekre, mert sokszor nagyon is fontos a jól felszerelt hadsereg, leginkább a pályákon található főellenségeknél. Minden pálya végén meg kell küzdenünk a hely aktuális hősével, összesen héttel. Mindegyiküknek megvan a saját története (a legyőzéséhez szükséges saját taktikája), érdemes figyelni, mert a játék végén összerakva a kis puzzle-darabokat nagyot fogunk nézni.

Szóval, némi rosszalkodás és kegyetlenkedés után végre megszerezzük a Torony Szívét, amit visszajuttatva megfelelő helyére végre elkezdhetjük újjáépíteni romba dőlt tornyunkat. A játék haladtával, a törmelék eltakarítása után egyre több helyiség válik elérhetővé. Kezdetnek az aréna, ahol már a játékban korábban legyőzött lényeket kaszabolhatjuk halomra újra meg újra, és ehhez még frankó szurkolótábort is kapunk kegyenceink személyében. Remek időtöltés életerő pontok gyűjtéséhez. Később, az első kohó visszaszerzésével elérhetővé válik az udvari öntöde és kovácsműhely is. Hátborzongató Őgonoszságának, némi pénzmag és egy jó adag életerő felhasználásával, itt készíthetünk új páncélzatot és fegyvereket. Szükségünk is lesz az új cuccokra, sokat számítanak harc közben, ugyanis egyes képességeinket erősítik. A sisakunk fejlesztésével például több miniont irányíthatunk, páncélzatunk fejlesztésével kaphatunk regenerálódát, gyorsabb mana termelést és extra védelmet. Fegyverünkbe életlopást és tűzsebzést kovácsolhatunk, stb. Életerő felhasználása nem kötelező a kovácsoláshoz, viszont nagyon ajánlott, ugyanis az elköltött életerőpontok mennyisége és fajtája adja a különböző jótékony hatásokat. A piros például tűzsebzést ad a fegyverekhez, plusz életerőt a páncélzatban, a barna több sebzést illetve védelmet. Hatalmas mennyiségekre lesz szükségünk ezekből, ha tényleg jó cuccokat akarunk magunknak, ezért időnkét nem árt kimenni ”farmolni”, azaz visszamenni a már felfedezett területekre és újra leölni a lényeket az életerejükért. Fegyverekből is három fajtát tudunk kovácsolni: kardot, baltát és buzogányt. Mindegyiknek megvannak a saját tulajdonságai, a kard a leggyorsabb, a buzogány a legerősebb. Kohóból is három fajta van, amit játék közben vissza kell szereznünk: vas, acél és adamantin, mind más kinézetet és tulajdonságokat kölcsönöz nekünk. Az utolsó helyiség a toronyszoba, azaz a mi lakhelyünk, bár nem sokáig. Előbb utóbb egy úrnőt is kell szereznünk a tornyunkba, csaj nélkül nem élet az élet ugye :-). Itt fent találjuk a hálót, a vallatószobát, a kincstárat és a tervezőszobánkat is, ahol pénzért különböző extrákat és díszítőelemeket vásárolhatunk tornyunk kidekorálására, melyektől a játék végére nagyon durván fog kinézni sátáni felhőkarcolónk.

A toronyhoz tartoznak még a különböző torony-objektumok. Ezek ilyen totemszerű kőoszlopok, amelyeket ha a pályákról visszaviszünk a toronyba, különböző új képességeket kapunk (na és díszítőelemként sem rosszak). Ilyenek a maximális HP és mananövelő, a maximális kegyencek számát növelő totemek, és a különböző varázslatok szobrai. Igen, ha az eddig elhangzott rengeteg játékelem nem lett volna elég, ennek tetejébe még varázsolni is tudunk. Alapvetően négyfajta varázslatunk van: tűz-, védelem-, uralom-, és kegyencvarázslat. Ezekből sem egy-egy van, hanem a játék során folyamatosan szedhetjük össze a fejlettebb változatokat, minden fajtából hármat. Használatuk sokszor elengedhetetlen és/vagy nagyban megkönnyíti gonosz karrierünket, csak a manára kell figyelni. Tovább is van, mondjam még? :-)

Az egyik legmeghatározóbb RPG elem a játékban a korrupciószintünk. Ezt százalékos formában megtaláljuk az adatlapunkon. Minél több kegyetlen és ördögi dolgot művelünk a játékban, annál korruptabbak, tehát gonoszabbak leszünk. Ha jót teszünk a játékban, például ételt adunk a parasztoknak vagy megmentjük őket, akkor csökken a korrupció. A küldetések nagy részét többféleképpen végezhetjük, nem csak taktikai szempontból, hanem gyakran jó vagy gonosz végkifejletekkel, ami a játék történetére is nagy hatással van, így juthatunk el a különböző befejezések valamelyikéhez. Igen, több vége van történetünknek, amit a játékbeli cselekedeteink és korrupciószintünk határoz meg. Prózai szempontból ”jó” vége nincs a játéknak, csak gonosz és nagyon gonosz. Hogy mi a különbség a kettő között, nos azt nem mondom el, csak annyit, hogy hatalmas csattanó van a játék végén, amiért nagyon is érdemes végigtolni.

De a Nagyúr élete nem csak játék és mese (azaz fosztogatás és mészárlás). Sok helyen, a gyilok mellett logikai és taktikai feladványokat is meg kell oldanunk a továbbjutáshoz, amelyeket ha rosszul csinálunk, gyakran elég sok újratöltögetésbe és életerőbe kerülnek majd, így érdemes gondolkodni. Főleg kegyenchadseregünk összetétele lesz a lényeg, és hogy hogyan használjuk különleges képességeiket vagy hátrányaikat, csakúgy, mint saját képességeinket és varázslatainkat. Nagyon jól kiegészítik a játékmenetet ezek a részek, és egy kis színt visznek az öldöklésbe.

Az egyetlen dolog, amit sérelmeztem, hogy (valószínűleg a konzolos háttér miatt) kint a pályákon nem lehet menteni, csak ha visszatérünk a toronyba. Ha az egyik pályán meghalunk, és időközben nem mentünk vissza a toronyba menteni, akkor kezdhetjük elölről az egészet, ami elég frusztráló tud lenni. Ezt valamivel megkönnyíti az, hogy a pályákon bizonyos helyeken találunk teleportkapukat, gyakran idézőkapukkal egy kupacban, így visszatérhetünk a toronyba menteni, aztán folytathatjuk a környék könyörtelen leigázását. A kapuk visszafelé is működnek, így a toronyból az összes felfedezett teleportkapuhoz eljuthatunk a világban. Nos egy-két apróságot leszámítva tulajdonképpen itt véget is ér a játékmenet, ami valljuk be nem kis teljesítmény.

A grafika egyszerűen csodálatos. A világ lenyűgöző, a változatos, frankón megszerkesztett pályák magukkal ragadnak, mindegyik külön éghajlattal, témával és környezettel rendelkezik. A játék folyamán tetteink nyomán folyamatosan változik a pályák kinézete és hangulata. Rengeteg lerombolható és átalakítható rész és tereptárgy van, ami hatalmasat dob a játékélményen, szinte minden sarokban és fűszál alatt találunk valami érdekeset. A világokban élő teremtmények hatalmas választékával találkozunk majd, a megszokott fantasy lényektől az egészen furcsa szerzetekig, sosem fogunk unatkozni. A kis kedvenceinktől elkezdve a parasztokon át egészen a saját karakterünkig mindennek külön személyisége van. Gnarl helyettünk is beszél sokszor, de a minionök, a parasztok és tulajdonképpen minden egyes lény a világban valamilyen módon hozzászól a dolgokhoz, kemény, szarkasztikus és koromsötét (néhol picit gyermeteg) humorral fűszerezve, és általában totál váratlanul, ami miatt nem egyszer kénytelen voltam megállítani a játékot, mert egyszerűen annyira röhögtem, hogy nem tudtam továbbmenni. Hatalmas! Amúgy nem kell félteni a gyengébb idegzetűeket sem a játéktól, ugyanis a nagy gonoszkodás és véget nem érő vérontás is inkább komikus, mint horrorisztikus, teletűzdelve grafikai poénokkal és röhejes ellenfelekkel, szóval nem igazán kell komolyan venni. Gnarl és a minionök hangja egyébként sokaknak ismerős lehet, ugyanis ő ugyanaz a Mark Silk, aki a Black & White sorozatban (és több más játékban) is a segítőink hangja volt, és azóta csak poénosabb lett.

A zenéről annyit, hogy csodálatos. A főcímzene, a világonként és helyzetenként változó dallamok hol kellemes, hol ördögi hangulatot teremtenek, hihetetlenül jól illeszkednek a játékmenetbe. Az irányítás kicsit konzolos, de meglepően egyszerű. A többi sincs túlbonyolítva, és a kameranézetet is tökéletesen eltalálták, ami ritkaság ebben a műfajban. Bugokból – főleg a patchek után – elég kevés akadt, de azért néhány fagyás, kilépés és grafikai anomália azért előfordult, ami valahogy szinte hiányzott, nehogy túl tökéletes legyen a játék. A magyar szöveg nekem nem igazán tetszett, talán azért, mert eredeti nyelven jobban szeretek játszani, de funkcióját tekintve jól sikerült, nincsenek nagy félrefordítások és értelmetlen szövegek.

Az Overlordról csak annyit tudok mondani, hogy nekem eddig ez az év játéka. Tudom, Crysis, MoH: A, BioShock, ProStreet meg a többiek, de számomra mégis az Overlord nyújtotta a legjobb játékélményt ebben az évben. Hihetetlenül összetett, mégis pofonegyszerű játékmenet, rengeteg lehetőség, kiváló történet, hosszú játékidő, többszöri újrajátszhatóság, változatosság, frankó irányítás, zene, magával ragadó hangulat és főleg a folyamatosan ömlő, sötét humor. Komolyan mondom, ha nagyon keresnék, biztos találnék több kivetnivalót a játékban, de őszintén szólva a pozitívumai messze elnyomják a rossz dolgokat. Aki anno szerette a Dungeon Keepert, annak kötelező darab, aki pedig nem, annak is nagyon ajánlom, mert tényleg frankó kis játék. Hazánkban pedig magyar felirattal jelent meg, így bárki számára érthető is az egész. További kellemes hóesést mindenkinek!