Magyarország egyik legnagyobb múltjával rendelkező, s immár hosszú évek óta tízezreket vonzó rendezvényét, a Hegyalja Fesztivált idén július 15-19. között rendezik meg – természetesen most is a Tokaji borvidék közvetlen közelében. És míg máshol sajnos tanúi lehetünk a rockzene folyamatos leépítésének, vagy épp a hazai fellépők kizárólagosságának (ami nem baj, csak picit tömény), addig Tokaj környékén idén is számíthatunk külföldi sztárokra. A Bandland színpad (ami a helyi nagyszínpad) persze keverve tárja elénk majd a nyalánkságokat, és bizony lesz itt minden, amit egy-egy elvarázsolt fesztiváli éjszaka megkívánhat.
A fémzene megrögzött hívei az első nap egyből egy kis nosztalgikus derékmozgatásba merülhetnek, hisz Nagy Feró még mindig rock & roll király a Beatrice élén. Csak maradjon egy kis energiánk is, mert utána jöhet minden hazai rendezvények sztárja, a Kispál és a Borz, majd egy végső pogóban egyesülhetünk a Tankcsapda alatt. Rutinos fesztiválozók általában be-beiktatnak egy "keményebb" nap után némi pihenőt – de erről most tegyen le mindenki, hisz a második nap érkezik az amerikai kult metálzenekar, a Machine Head. Az 1992 óta nyomuló kőkemény rockot játszó együttes ugyan csak fél 11-kor kezd, de előtte a Depresszió is megpróbálja megtornáztatni a közönséget.
És még mindig sehol a pihenő, hisz a következő nap egy kis ungarische különlegességgel ismerkedhetünk, azaz a The Idoru csapatával, hogy aztán egy újabb fesztiválkedvenc, a Quimby érkezzen, akik a most megjelent maxilemezüket is bemutathatják.
Még a cikk elején beszéltünk arról, hogy Hegyalján nem feledkeztek meg a rockról, ám ez korántsem jelenti azt, hogy más stílusok legjobbjai ne szerepelhetnének a felhozatalban. Így hát nagy örömmel üdvözölhetjük ismét hazánkban a Faithlesst, igaz ezúttal "DJ set" kiszerelésben. És hogy az electro zene kedvelőit még jobban elkényeztessék, az utolsó napon csápolhatunk a brit Basement Jaxx-nek is.
Természetesen nem minden a nagyszínpad, hiszen a többi helyszín is rengeteg meglepetést tartogat, elég csak a Finntrollra, Roni Size-ra, vagy épp a magyar-amerikai Ignite-ra gondolni. De megtalálhatunk majd minden valamit is érő hazai zenekart a különböző sátrakban: 30y, Vad Fruttik, Pál utcai fiúk, Isten háta mögött, Neo, Zagar, Bëlga és... Covboyok :-) – persze mindez csak csepp a tengerben.
Ahogy azt egy fesztiváltól elvárhatjuk, nemcsak zenei, hanem civil programokkal, érdekességekkel is várják a látogatókat: lesz itt India és Lipton sátor, bungee jumping, környezetvédelem, és még rengeteg program. No persze végezetül hozzátenném, hogy a Hegyalja Fesztivál sikeréhez az is hozzájárul, hogy hazánk legnívósabb borvidékére utazunk miatta, így persze vétek lenne kihagyni a hangulatos tokaji borozópincéket. Meg a borkocsonyát, de azt csak saját felelősségre.
A július közepén startoló Hegyalja Fesztivál zenei felhozatala tehát igen nívósnak ígérkezik, ráadásul rengeteg egyéb program és maga a város is izgatottan vár mindenkit – úgyhogy irány a Tisza. Mégpedig – a fesztiválnak köszönhetően – 50 százalékos MÁV kedvezménnyel.