26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Grand Ages: Rome

Vadonatúj címmel jelent meg az Imperium Romanum folytatása.

Írta: Gerry 7 hozzászólás

Róma örök. Legalábbis a klasszika-filológusok, regényírók és filmkészítők szerint mindenképpen. De a sorba nyugodtan beszállhat a játékipar is, amely minden évben előáll egypár játékkal az Örök Városról. Legyen szó stratégiáról, stratégiáról, avagy éppen stratégiáról, Róma kifogyhatatlan ötletek egész tárházát nyújtja a lehető legkülönfélébb műfajok kedvelői számára, mint amilyen például a stratégia. Persze ez a leírás némileg torz, és merőben rosszindulatú, lévén a Rómát, mint témát felhasználó stratégiákat alapvetően két részre lehet bontani: léteznek az RTS-ek, illetve igen nagy hagyományai vannak a különféle városépítgetős stratégiáknak is, ahol grandiózus világhódítások helyett sokkal inkább azzal foglalkozhatunk, hogy minden egyes peonunk jókedvű-e, és nem érte el őket a hasmars. Sims nagyban, Sim City az ókorban, megfűszerezve azzal az utánozhatatlan érzéssel, mint amikor a fél város lángokban áll, kitör a pestis, és ráadásként még a polgároknak is okvetlenül elégedetlenkedniük kell amiatt, hogy a füsttől és oszló hulláktól kicsit büdi van a városban. De bármekkora veszély is leselkedik rá, egy római nem tágít. Maximum fogja magát és új játékot kezd.

Grand Ages: Rome

A fent említett városépítgetős játékok közül klasszikusként illik tekinteni a Caesar 3-ra, amely műfajának koronázatlan királya volt (még ha az egy évvel később érkező Pharaoh lényegesen jobbnak is bizonyult nála), és megadta azt az irányt, amit a hasonszőrű alkotások mind a mai napig szem előtt tartanak. Sőt, voltaképpen a Caesar 3 tizenegy évvel ezelőtti megjelenése óta a városépítgetős játékok vajmi keveset fejlődtek: a grafika pofásabb, de a játékmenet egyre laposabb.

Ebben a táborban versenyez tehát cikkünk alanya, a Grand Ages Rome, amelynek bolgár fejlesztői – a Haemimont Games – a témában letették már az asztalra a némileg kétes értékű, általunk is tesztelt Glory of the Roman Empire-t, illetve az Imperium Romanumot, mely játékoknak egyenes ági folytatása a Grand Ages Rome. Ennek következtében elviekben már hihetetlen mértékű tapasztalattal rendelkező szakik munkájának gyümölcsét élvezhetjük, amely szintén elviekben minimum a városépítős játékok alfája és omegája kéne, hogy legyen. A játékok legjobbika, melyet meglátván minden konkurens fejlesztő a reménytelen harcot feladván, csapot-papot otthagyván és DVD-t eldobván kivonul a sivatagba szerzetesnek. Nos, ez az, ami aligha fog bekövetkezni a Grand Ages Rome miatt; azonban ettől még jó néhány kellemes órát szerezhet az építő kedvű játékosoknak – magyar nyelven is. Ugyanis a játékot Magyarországon forgalmazó CD Projekt az igényes DVD-tokok és egyéb nyalánkságok mellett a magyarosítás élharcosa is, melynek értelmében a Grand Ages Rome-ot teljes mértékben magyar feliratokkal láttál el, pusztán a szinkron maradt meg eredeti angol nyelven. Ugyan egy városépítős játék általában nem a tonnányi szövegről szól, biztos mégis sokan vannak, akik örülnek a magyarítás tényének.

A Grand Ages Rome tehát egy, a világot megváltani nemigen akaró városépítgetős játék, amelyben célunk a Köztársaság védelme, melyet Sulla ballépései némileg megingattak, azonban dicső családunk természetesen ott terem, ahol baj van, és megküzd a gonosszal... vagy valami ilyesmi. A játék kategóriáját szem előtt tartva a történet kellőképpen érdektelen: a lényeg az, hogy éppen miért is helyezzük át székhelyünket újabb és újabb territóriumokra. Célunk kormányzóként magától értetődően az adott település felvirágoztatása, netán ellenségeink legyilkolászása. Gyakorlatilag különösebb innovációt nem mutat fel a Grand Ages Rome, hiszen ugyanazokkal a problémákkal szembesülhetünk, mint tettük volt tizenévekkel ezelőtt, a Caesar 3 idejében: lakosaink megfelelő közérzetének szinten tartása, élelem és nyersanyagellátás, tűzvészek, banditák és ragályok elleni fellépés, illetve néha a kellemetlenkedő szomszédok móresre tanítása. Ennek szellemében épületeink is a megszokott módon bomlanak gazdasági-, lakó-, avagy ellátóépületekre, amelyeken túl természetesen a plebst szórakoztatnunk is kell, és városunk csinosítására sem sajnálhatjuk a pénzt. Kompániánkat azonban nem csupán egyszerű polgárok, hanem fényes lovagok és szenátorok is adják, kiknek újfent eltérőek az igényei, mint a mocskos tömegeknek.

Grand Ages: Rome

Miközben karakterünket tápoljuk a néha felbukkanó opciók valamelyikével, és állítgatjuk a kereskedelem opcióit, vigyázó szemünket kissé kaotikus városunkra is vessük, ahol néhol egészen meglepő dolgok történnek. A tesztelés alatt a legbosszantóbbnak a tűzvészek bizonyultak, hiszen amikor józan paraszti ésszel mindent bebiztosítottunk, és tűzoltóság áll tűzoltóság hátán, akkor egyszer csak fogja magát a város, és jobban leég mint pornószínész Viagra nélkül. Hasonlóképpen számos esetben a lakossági reakciók is erőteljesen véletlenszerűen lettek belőve, aminek folyományaként néha ugyanabban a helyzetben, ugyanattól a lépéstől a lakosokat végtelen, mámoros boldogság tölti el, míg máskor elkezdik tervezgetni kormányzói főnk elválasztását a törzsünktől.

Az efféle játékokban kihagyhatatlan, ámde szinte teljesen felesleges katonaságot ezúttal is beleerőltették a játékba: vannak különféle egységeink, amelyek harcban szépen gyűjtik a tapasztalati pontokat és lépik a szinteket, azonban az összecsapásoktól a realizmus legcsekélyebb jele sem várható el. Azaz van harc, de minek, ha egyszer a Rome: Total War babérjaira aligha tör a program.

A grafika mezsgyéjére lépve némileg felemás, de alapvetően barátságos kép fogad minket. Egyrészt az építkezési folyamatok érzékeltetését a fejlesztők meglehetősen nagyvonalúan kezelték: ha valami viszonylag hamar felépül, minek ide külön animáció? Ennek jegyében sztahanovista munkásaink keze alatt olyannyira ég a munka, hogy egy icike-picike kis vázból nagy hírtelen kipattan egy ménkű nagy épület. Csuda nagy varázslat, annyi szent, azonban erőteljesen megkérdőjelezhető a létjogosultsága – pontosabban hiánya – egy olyan játékban, amely jelentős részben különféle épületek felhúzásáról szól. Ezzel szinkronban a grafika részletességétől sem fog senki szívszélhűdést kapni, lévén némileg szebb stratégiák tömkelegével találkozhattunk már a piacon – azonban azt el kell ismerni, hogy a napszakok változásai, és az ezt kísérő fény-árnyék játék, illetve a különféle fényeffektek igen pofásan néznek ki.

Grand Ages: Rome

Összességében, mint ez az ismertetőből sanda gyanúm szerint kiderül, nem rossz játék a Grand Ages Rome, csupán némileg sótlan. Nem oly veszélyes mértékben, mint amilyen három éve a Glory of the Roman Empire volt, hiszen végre akad értékelhető, innovatív ötlet is a játékban, továbbá az összkép is inkább a szolid "jó" minősítés felé billen, mintsem a "közepes" avagy az "elborzasztó" irányába. Azonban ettől még a fejlesztő Haemimont továbbra is igen messze áll a nagy áttöréstől – de legalábbis jó úton haladnak. Csak az a kérdés, mikor érnek oda.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

70%
grafika
7
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
6
Pozitívumok
  • Egyes elemeiben pofás grafika
  • Egyszerű, jól használható kezelőfelület
Negatívumok
  • Kissé sótlan, kissé unalmas
  • Néha teljesen érthetetlen játékmechanizmusok
  • Felesleges harci részek

További képek

  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome
  • Grand Ages: Rome

Grand Ages: Rome

Platform:

Fejlesztő: Haemimont Multimedia

Kiadó: Kalypso

Forgalmazó: CD Projekt

Megjelenés: 2009. május

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

mancitoo
mancitoo [62]
Senki? :-)
mancitoo
mancitoo [62]
Sziasztok!

Most vettem meg steam-en a játékot kemény 568 forintért.
Egy bajom van vele, nem beszél hungáriául a kis drága. Aki esetleg magyar nyelven játszik, át tudná küldeni a nyelvi filét?
Köszi.
Dario
Dario [14]
Sziasztok! Nekem is nagyon tetszik, legalábbis a képek alapján. Nem tudjátok, jól megy 1 gigás memóriával? Csak megkérdezem mielőtt beszerezném.
kiscsaj
kiscsaj [3]
Nekem is teccik. Nincs vele probléma! Tolom ezerrel!!!
sámat91
sámat91 [8]
Szerintem jó lett. Már vártam valami szebb RTS-t. Elég ritka ma amugy is a stratégia. MEg teccik a római stílus. A Caesart is imádtam annó. Még pár éve is elővettem, csak a fíling miatt.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)