Tom Clancy's HAWX

A HAWX-ra már az első képek, videók után felfigyeltem, mivel nagy rajongója vagyok a modern haditechnikának, kiváltképp a vadászgépeknek, pláne a ritkaságoknak és a prototípusoknak. Azonban meglehetős óvatossággal fogtam hozzá a teszteléshez, több okból is. Egyrészt nem vagyok a hardcore szimulátorok nagymestere, másrészt a Tom Clancy nevével fémjelzett játékok között volt már egy nagyon csúnya mellényúlás az FPS műfajon kívül, ráadásul nem is olyan régen. A hardcore rész felől akkor kezdtem megnyugodni, amikor láttam, hogy konzolokra is jön. Akkor már tudtam, hogy annyira lesz ez szimulátor, amennyire a közelmúltban bemutatott Plants vs. Zombies volt stratégia...

A közeljövőben játszódó sztori szerint a HAWX (High Altitude Warfare Experimental) repülőszázad egyik veterán pilótáját, David Crenshaw századost alakítjuk. De csak egy rövid ideig. Mivel a hadsereg gyengül, a mi századunkat is feloszlatják, azonban nem maradunk sokáig munka nélkül. Az állami hadseregek gyengülése korántsem azt jelenti, hogy az emberek nem gyilkolásszák tovább egymást... Elkezdenek erősödni a magánkézben lévő zsoldoshadseregek, amelyek mindenféle morális és hazafias kérdést félredobva annak az oldalán harcolnak, aki többet fizet. Egy ilyen cég vezetője figyel fel ránk, és leszerelésünk után azonnal meginvitál minket az egész szakaszunkkal együtt saját kötelékébe – innentől zsoldos-pilótaként folytatjuk pályánkat. Minden szép és jó – együtt vagyunk a régi haverokkal, hóvégén vastagabb borítékot kapunk –, egészen addig, míg drága főnökünk az USA hadserege ellen akarja fordítani csapatait, beleértve a minket is. És innentől kezd eldurvulni a helyzet. Ezek persze csak a kezdetek, a "poénokat" nem akarnám lelőni, de aki a Tom Clancy regényeket szereti, annak mindenképpen érdemes az átvezetőket végignézni, a szövegeket elolvasni, és a bevetés közbeni párbeszédekre is odafigyelni.

Ahogy belevetettem magam az első küldetésbe, végleg eloszlott minden kétségem a hardcore-szimulációt illetően. Először is a felszállással sem kell "bajlódnunk", az akció úgy kezdődik, hogy már a levegőben vagyunk. Így is fejeződik be – jobb esetben –, mert leszállnunk sem kell. A következő, ami szemet szúrt, az a 140 darab légiharc-rakéta, ami a rendelkezésemre állt. Nem is beszélve a többi fegyverzetről, mert természetesen mindig többféle van nálunk. A kerozin sem fogy ki soha, bár egyik-másik küldetésben ijesztgetnek minket olyanokkal, hogy siessünk, mert már csak 15 percre elegendő az üzemanyag, de voltak elég hosszúra nyúlt bevetéseim, ahol érdekes módon ez a probléma nem merült fel. És akkor még nem esett szó arról, hogy a gépünk több rakétatalálatot képes elviselni. Ez a nehézségi szint függvénye, nagyobb szinteken kevesebb fegyvert kapunk, azok is kisebbet sebeznek, ellenben az ellenfelek többet, és nagyobbat is lőnek. Más egyéb különbséget nem nagyon fedeztem fel a normál és az elit fokozat között.

Az irányítás a fentieknek megfelelően egyszerű, már amennyiben van egy jóféle botkormányunk. Először bepróbálkoztam anélkül, de az egérrel való lapátolás annyira tönkre tudja tenni a játékélményt, hogy azt nemigen javaslom. Egy 10 gombos, gázkaros joystickkel ugrottam neki, e mellé már a billentyűzet nem is kell akció közben, csak az elején, hogy Esc-et nyomjunk, mert valami furcsa módon azzal indul a küldetés. Bonyolultabb szituációkban, például ha egy betonbunker egyetlen nyílásán kell belőnünk, vagy toronyépületek között lavírozó tankokhoz kell megfelelő támadási szöget találnunk, az ERS-t (Enhanced Reality System) hívhatjuk segítségül, amely egy térbeli folyosót rajzol elénk, mutatva ezzel, hogy merre manőverezzünk a biztos találat érdekében. Rakéta eltérítésére való infracsapdából valahogy nem kapunk olyan mennyiséget, mint fegyverből, így az ellenünk indított rakétákat le kell valahogy ráznunk. Nálam elég jó százalékkal működött, ha megpróbáltam szembefordulni vele, de az a biztos, ha ilyen esetekben is bekapcsoljuk az ERS-t, persze csak ha idejében cselekszünk. Azt a néhány infracsapdát meg tartalékoljuk a szorultabb helyzetekre. A gépeket van még egy olyan automatika is, ami – többek között – nem engedi, hogy annyira levegyük a gázt, hogy átessen a gép. Ami alapesetben hasznos is, de mint tudjuk, minél kisebb gázzal megyünk, annál szűkebb fordulókat tudunk végrehajtani. És ez légiharcokban élet-halál kérdése lehet. Ezt az automatikát tehát ki is tudjuk kapcsolni (Assistance ON/OFF mód) ilyenkor nullára lehúzhatjuk a tolóerőt, csinálhatunk például Pugacsov-kobrát, csúnya meglepetéseket okozva ezzel ellenfeleinknek. Kis gyakorlással meg lehet oldani az ilyen manővereket átesés nélkül, de ha mégsem, akkor sincs komoly probléma, csak kell némi magasság, mert abból sokat fogunk veszíteni. Ilyenkor a gép orrát a föld felé, gázkart koppanásig előre, és amikor elértük a kellő sebességet, újra tudjuk irányítani a gépet. Az Assistance OFF móddal egy probléma van: ilyenkor szabad kameranézetre váltunk, ami nem feltétlenül áttekinthető éles helyzetben. Elég szép manővereket sikerült így összehoznom, bár közben nem nagyon tudtam, hogy mit csinálok, merre van a felfelé, és merre van a lefelé...

Az első bevetések után annyira elkapott az arcade-shooter feeling, hogy a küldetések változatosságával kapcsolatos elvárásaim gyakorlatilag megszűntek létezni. Annál kellemesebben ért a meglepetés, hogy a játékban található 19 misszió mindegyike más és más, szinte soha nem kellett ugyanazt csinálni. Az egyszerűbbek közé tartozik, mikor védtelen épületeket kell bombázni, de van, ahol radarszint alatt manőverezve kell a légvédelem generátorait kiiktatnunk, vagy az elnök különgépét a támadóitól megvédenünk. Nagyon érdekes volt az éjszakai bevetés is a Lopakodóval, ahol végig az ERS által kijelölt útvonalon kellett haladni, különben szinte azonnal lelőtt a légvédelem. A korábbi Tom Clancy játékok rajongóiban kellemes nosztalgikus érzéseket kelthet az a küldetés, ahol a GRAW 1-2 játékokból ismert Ghost csapatot kell a levegőből támogatnunk.

A többjátékos mód két változatát két különböző helyen érhetjük el. Ha kooperatív módban akarunk küldetéseket teljesíteni, azt a kampány alatt érhetjük el, ha viszont a többi játékosra akarunk lövöldözni, akkor a főmenüben a Versust kell választanunk. Mindenképpen érdemes a multit kipróbálni, egyrészt mert sokkal nagyobb móka más játékosok oldalán harcolni, másrészt az achievement-rendszerben sok olyan feladat van, ami kifejezetten a multi részre vonatkozik. És ha szinteket akarunk lépni, mindenképp erre érdemes koncentrálni, mert amúgy az XP-rendszert kissé elbaltázták, a kilőtt ellenfelekért alig kapunk valamit. Ahhoz képest egyébként, amilyen régen kiadták már a játékot, sajnálatosan kevés szervert lehet találni a neten.

Gépek tekintetében igen bőséges a választék. 50 féle harci gép közül válogathatunk, a skála a MiG-21-től az F-22 Raptorig terjed. A ténylegesen rendszerbe állított gépek között találhatunk néhány igazi csemegét, amelyek csak a prototípus fázisig jutottak. Persze nem érhetjük el azonnal mindet, bizonyos pályák teljesítése, vagy bizonyos rang elérése után kapunk új gépeket, és rájuk új fegyverzeteket. Szintlépésekben fontos szerepe van a "Challenge"-eknek, teljesítendő feladatoknak, amelyek után szintén XP bónusz jár. Ha valamelyik küldetés nem sikerül elsőre – vagy akár sokadjára –, érdemes szétnézni a rendelkezésre álló gépparkban, mert lehet, hogy találunk alkalmasabbat, vagy netán testhezállóbbat, mint amivel eredetileg próbálkoztunk.

A játék grafikájára egy szavam nem lehet – nincs is –, hiszen éppen ez az, ami miatt egyáltalán felfigyeltem rá. A vadászgépek részletesen kidolgozottak, és különösen gyönyörű a fémfelületek megjelenítése. Az őket körülvevő "atmoszféra", vagyis a füstcsíkok, robbanások, és felhők szintén nagyon szépek. Volt egynéhány "talajközeli élményem", ahol láttam néhány durván kevés pixelből álló fát, de ezen kívül nincs semmi probléma. Maga a talaj egyébként nagyfelbontású műholdas felvételeket kapott textúrának, így nagyon valósághű megjelenést láthatunk. A hangok terén már vannak kisebb problémák. Nem minőségileg, inkább az zavart, hogy minden hajtóműnek és minden gépágyúnak ugyanolyan hangja van.

Ezek az apró hibák akció közben fel sem tűnnek – a rakéták kerülgetése eléggé elvonja az ember figyelmét a fák pixeljeinek számolgatásától –, én magam remekül szórakoztam az első pillanattól az utolsóig. Még egyszer mondom tehát, a HAWX nem szimulátor, inkább az arcade jellegű rakétaszórás kedvelőinek ajánlom, na meg azoknak, akik szeretnek XP-t gyűjtögetni, és újabbnál újabb holmikat szerezni.