Szörnyeket öldökölni jó. Seregeket kommandírozni szintén jó. Seregeket kommandírozva szörnyeket öldökölni pedig egyenesen csuda jó. De mi lenne, ha a képletből kivennénk a "kommandírozni" opciót? Szörnyek és seregek maradnának, de mindenki azt csinálna, amihez éppen kedve van, hiszen mi közvetlenül nem szólhatnánk bele az eseményekbe, így a hősök és seregek ha akarnak, akkor gaz nekromantákat irtanak, de máskor csak részegesen fekszenek a helyi söntésben. Az ötlet egyszerű, de a bő tíz éve megjelent Majesty: The Fantasy Kingdom Sim nagyszerű és újszerű volt. És nem mellesleg roppant aranyos és szórakoztató is egyszerre.
Egy 2001-es kiegészítő majd hosszas kihagyás után tavaly jelent meg a sorozat második része, immáron orosz fejlesztőktől, amely megtartotta elődje alapkoncepcióját és játékmenetét, hozzátett egy nagyjából elfogadható 3D-s motort, de kivágott belőle minden eredetiséget és aranyosságot. Dacára annak, hogy sokkal inkább egy több szempontból is visszalépést jelentő remake-kel álltunk szemben, semmint igazi, fejlődést felmutatni tudó második résszel, az eladások elégségesnek bizonyultak egy kiegészítőhöz. Aztán még egyhez, hiszen a Battles of Ardania már a második expanzió a Majesty 2-höz, és készül a harmadik, s egyben utolsó bővítés is.
A történet szerint álmosító béke honol a királyságban, sehol egy lekaszabolandó minótaurusz, de még egy nyamvadt goblin se tűnik fel, a királylányok pedig sorra halnak bele az unalomba, hiszen nincs, aki elrabolja őket. Ekkor azonban megtörténik a... semmi. Nem üt be most az Apokalipszis, nem árasztják el a királyságot egy idegen dimenzió lényei, de még csak Borat Sagadijev klónjai se. De a határvidéken némi mozgolódás támadt, így a roppantul unatkozó király és hű tanácsadója felkerekedik, hogy rendet tegyen. A minimális káoszban persze. Ennyit a kerettörténetről, amely megadja a hátteret a jobbára mindennemű összefüggést nélkülöző küldetésekhez, amelyek nagyjából annyira érdekesek, mint az instant összecsapások a gépi MI-vel egy átlagos stratégiában. Kaptunk pár új szörnyet, új térképeket, és a minimálisan szükséges újításokat, de a sor igen rövid.
Amit igazán fájlaltam a Majesty 2-ben, azaz hogy a hősök jellegtelen tucategységek csupán, szemernyit sem változott, ahogy az sem, hogy az egy kaptafára készült küldetésekre igen hamar rá lehet unni. A grafikát illetően talán egy-két effekttel gazdagabbak lettünk, de általánosságban különösebb változások nem történtek itt sem – pedig a vizualitás már az alapjáték tavalyi megjelenésekor is rettenetesen elavult volt, és az évtized első felének színvonalát idézte. Mondjuk most is azt idézi, csak éppen még rondábbnak hat.
Mindezen negatívumáradat ellenére a Battles of Ardania nem rossz játék. Nem önmagáért nem rossz, hiszen vajmi kevés újítást tartalmaz az alapjátékhoz és az első kiegészítőhöz képest, de a CyberLore által több mint tíz éve megalkotott játékmenet elviszi a hátán a második felvonást, és annak kiegészítőit is. De ez aligha a fejlesztő 1C:Ino-Co érdeme, és pláne nem a Battles of Ardaniáé.
