Cities in Motion

Felteszem, mindannyian ismerjük, milyen érzés egy hétfő reggelen a zsúfolásig töltött buszokon olajos hering módjára eljutni a munkahelyünkre, miközben orrunkat facsarja a hajléktalanok bűze (akiket egyébként külön-külön természetesen nagyon sajnálunk), vagy amikor a metróaluljáróban be- és kilépéskor is elővetetik velünk jegyünket, bérletünket, hogy aztán pillantásra se méltassák a meglehetősen magas értelmi szinten kvalifikált ellenőrök (akikkel külön-külön természetesen semmi bajunk sincsen). Azt hiszem, ilyenkor szoktuk melegebb éghajlatra küldeni az összes szakembert, cégvezetőt és politikust, akinek bármi köze lehet az adott közlekedési vállalathoz. Már persze, ha nem marad ki járat, és mi nem késünk el a munkából. Mert ilyenkor már csak nevetni tudunk az egészen...
A Cities in Motionben lehetőséget kapunk, hogy magunk vegyük a kezünkbe egy közlekedési vállalat irányítását, jelöljünk ki útvonalakat, kezeljük a járműparkot és még sok hasonló finomságot, hogy boldogabbá tegyük, avagy keményen megkeserítsük az utazni vágyó nyárspolgárok életét. A jó hír az, hogy képességeinket jelenleg öt különböző városban tehetjük próbára, ebből négy (Amszterdam, Berlin, Helsinki és Bécs) igyekszik hasonlítani a valós megfelelőjére, az ötödik (Tutorial Town) viszont értelemszerűen inkább csak a játékkal való ismerkedésünk kezdeti szakaszában nyújt némi kihívást, később hanyagolandó. A városok mellett kiválaszthatjuk, hogy melyik évben szeretnénk működésünket megkezdeni. Azon túl, hogy ez mindig determinálja az adott korszakban rendelkezésünkre álló gépjárművek fejlettségét, típusát és hatékonyságát, jelentősen kihat még városkánk méretére is. Röviden összefoglalva: ahogy telik az idő, úgy nő a város, és a megnövekedett igényeket mi újabb és újabb típusú közlekedési lehetőségekkel elégíthetjük ki. Legalábbis elviekben.

Játékmódból három áll a rendelkezésünkre, és amennyi rendelkezésünkre áll, annak száma három. Ha szigorúan nézzük, valójában viszont csak kettő, mert a Scenario módban ugyanazokat a pályákat nyithatjuk meg, mint amiket a kampánynál egymás után végigszenvedünk. Igazándiból nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e, vagy sem. Mert így a kampánynak ugye semmi értelme, másfelől viszont nem biztos, hogy mindenki mindent végig akar játszani Ádámtól és Évától. Akkor viszont minek van Sandbox mód, ahol mindent beállíthatunk? Igaz, itt nincsenek küldetések, de azért mégis... Nagyon erős rókabőr szagot érzek én itt a levegőben.
De mondjuk ezen nem akadunk fenn, hanem nagy élvezettel belevetjük magunkat a játékba. Az első benyomások mindenképp kellemesek. Minden város különbözik egy kicsit a másiktól, nemcsak felépítettségében, hanem hangulatában is, sőt, még a legfontosabb tereket és műemlékeket is megtalálhatjuk a térképen! A városoknak ugyan kicsit terepasztal hangulata van, hiányzik belőlük az a zsongás, amit mondjuk a Sim Cityknél mindig éreztem, bár elismerem, itt nem maga a város a legfontosabb, és azért be kell vallanom, az első negyedórában gyermeki lelkesedéssel figyeltem, mint nyílik ki az első általam épített vonalon a villamos ajtaja, és hogy totyognak fel rá a kedves, kertvárosi nyugdíjasok. A háttérben zene is szól, egészen kellemes, bár egy idő után talán kissé egysíkúvá válik. A különböző autók, buszok, villamosok, metrók, repülő- és vízi alkalmatosságok elég karakteresre sikeredtek, bár én nem vagyok közlekedésmérnök, ehhez talán ők mégis csak jobban értenek. Amit azért furcsának találok az, hogy minden beállítási lehetőséget magasra vége be-bedöccen a játék, noha első bliccre blikkre nem igazán tartanám ezt indokoltnak. Nem volt idő optimalizálni, fiúk?!

A külcsín azért nagyjából tehát rendben van, nézzük mi a helyzet a belbeccsel, ami egy stratégiai-szimulációs játéknál mindig lényegesen többet nyom a latban. Elméletben nagyon egyszerű a dolgunk. A különböző társadalmi rétegek különböző helyeken élik mindennapjaikat, és nekünk ezen paraméterek figyelembevételével kell olyan útvonalakat és menetrendet kialakítanunk, ami a városlakók igényeit kielégíti, nekünk pedig hasznot hoz. A haszonból újabb vonalakat nyitunk, egyre fejlettebb szolgáltatásokat nyújtunk és még több profitot termelünk. Közben fél szemünket mindig a statisztikákon tartjuk, figyelünk az utasok igényeire, járműveink állapotára, a világgazdasági helyzetre (!), a munkanélküliségi rátára, az energia- és üzemanyagárakra, ezek alapján meghatározzuk a jegyárakat, a fenntartásra fordított költségeket, a fizetéseket és még egy sor apróságot, amit egy ilyen műfajú játéktól elvárhat az ember. Reklámozhatjuk magunkat különféle fórumokon (újság, óriásplakát, internet, TV stb.), hogy jobban csípjenek minket a népek, ha pedig végképp minden kötél szakad, a jó szándékú bankok eltérő futamidejű és konstrukciójú hiteleit is bármikor igénybe vehetjük! Tisztára, mint az életben.

Sajnos a játék mégsem igazán élvezhető. Először is borzasztóan nehéz. Én készséggel elismerem, hogy a fenntartható közlekedés csak egy álom (látjuk ezt itthon épp eleget úgyis), csak éppen játékosként nem okoz örömet, hogy még a legkönnyebb módban sem vagyok képes huzamosabb ideig pozitív irányba billenteni a költségvetési mérleget, pláne úgy nem, ha közben a küldetéseket is igyekszem megoldani, és ez azért frusztráló. Ilyen lehetőségek mellett csak azok fogják élvezni a Cities in Motiont, akik már 9 évesen is kívülről fújták a menetrendet, és nagyobb örömet elképzelni sem tudnak annál, minthogy hajszálpontosan kicentizzék, mikor melyik járatnak hova kell érnie, ha huzamosabb várakozási idő nélkül szeretnék három átszállással A-ból B-be eljutni. És ezt tetézik olyan elképesztő lehetetlenségekkel, hogy mondjuk a '20-as évek Berlinjében a busz összesen 8 férőhelyes, a villamos kb. 10, a megállóban meg állnak 70-en. Csodás! És ez a trend érvényes minden járműtípusra! Egy átlagos metró 40 embert tud elszállítani, mikor a megállók tömve vannak. Egy többszintes hajó szintén... És ami igazán vicc, hogy a játék végén, 2020-ban sem sokkal jobb a helyzet. Mit lehet ilyenkor tenni? Veszek még buszokat, ám mivel a buszsávot kifelejtették, a játékbeli sofőrök pedig előzni nem tudnak, nagyon hamar elképesztő méretű dugók alakulnak ki. Ettől aztán újfent nem jut el egyik jármű sem időben a megállóba, az emberek elégedetlenek lesznek és a vállalat csődbe megy. Továbbá nincs buszvégállomás, nincs villamosforduló, ezért aztán állandóan vissza kell hurkolni a síneket, csak éppen nincs mindenhol lehetőségünk erre. A metró érdekes módon vissza tud fordulni, ott van váltó. Ki érti ezt?

Sajnos túl sok reményt fűztem a Cities in Motionhöz. Abban bíztam, hogy a hideg téli estéken majd sokáig pepecselhetek a kedves kis villamosaimmal, miközben elégedetten dörzsölöm a kezem a befolyó milliók láttán. A közlekedés megfelelő szimulációja azonban elengedhetetlen egy ilyen játék esetében, és a Cities in Motion itt durván elvérzik. Nagyon nagy kár érte. Amikor belépek, mindig kedvem szottyan lefektetni néhány új metróvonalat. Csak éppen hamar elmegy a kedvem az egésztől. Túlságosan hamar...