Utoljára talán az Imperium Galactica II volt az a hazai fejlesztésű játékprogram, amely a legmagasabb nemzetközi szinten is zajos elismerést aratott, mind a játékosok, mind a médiumok oldaláról. Szerencsére azóta is voltak kisebb-nagyobb sikereink, de ismét ilyen volumenű magasságba talán egyedül a Neocore Games King Arthur játéka emelkedett, amely akkora követ dobott a Total War széria uralta táblás/real time stratégia (egyre sekélyesedő) állóvizébe, hogy lehetetlen volt nem odafigyelni rá. A kötelező DLC körök lefutása után máris a kezünkben tarthatjuk a második részt, amelyet valószínűleg már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi játékosközösség is érdeklődve vár.
A King Arthur zsenialitása abban zajlott, hogy a jól ismert Total War szabályrendszerbe ügyesen beleapplikáltak egy szerepjáték szálat, amelynek a játékélmény újszerűsége szempontjából is jó hatása lett. Az első résznél bejött, most a folytatásnál csak az merül fel kérdésként, hogy egyrészt tudja-e továbbra is tartani a nívót a Neocore, másrészt lesznek-e további ötletek, újszerű jellemzők, amely által teljes értékű második részként is megállja a helyét a King Arthur II? Az én megérzésem szerint túlontúl rövid időnek tűnik a második rész érkezése alig két éven belül, emiatt is láttam indokoltnak a fenti kérdéseket.
Előre kell bocsátani, hogy a tesztelés pillanatában még csak az angol verzió létezett Steamen, de itthon dobozos, magyar nyelvű kiadásban is élvezhetik a játékot a gamerek. Így sajnos a magyar vonatkozásokról, narrációról stb. nem tudok nyilatkozni jelen cikkben.
Az alapszituáció valamelyest kapcsolódik is az első epizódhoz, meg nem is. Arthur győzelme után a birodalom nem maradt sokáig egységben (most komolyan, tudtok olyan meghatározónak nevezhető birodalmat a történelemben, amelyet ne mardostak volna folyamatosan a belső széthúzások és érdekellentétek?), hiába találta meg a Szent Grált, egy sajnálatos baleset következtében az uralkodó súlyos sérülést szenved, az országot pedig máris szétkapkodják a civakodó kiskirályok. Ha ez nem lenne elég, az erdőségek ősi rémei ismét gyülekezni kezdenek, hogy uralmuk alá hajtsák Camelotot. Arthur személye a második részben tehát még annyira sem hangsúlyos, mint az elsőben, most ugyanis fia, William áll a középpontban, aki a zöldfülűek tapasztalatlanságával, de annál nagyobb elhivatottsággal készül arra, hogy rendet tegyen apja birodalmában. Őt segíti még a Kerekasztal néhány hűséges lovagja, Lancelot és Morgana Le Fay. Ezen a fő vonalon kívül van még egy „előkampány” is a játékhoz, a Dead Legions, amely a római légiós Septimus Sulla kalandjait követi végig, aki a hadrianusi birodalom Britanniájában próbál rendet rakni az egymás ellen feszülő családok és a határfalat át-áttörő hordák kereszttüzében.
Bár vártam volna néhány csavart vagy befolyásoló hatású újdonságot, a játékmenet igazából semmit nem változott. Csapatainkkal ugyanúgy térképen mászkálunk, birodalmat fejlesztünk, hadsereget toborzunk és különféle küldetéseket vehetünk fel, amelyek ugyancsak a narrációs-feleletválasztós vonalat viszik tovább, a könyves illetve személyes szerepjátékos élményeket felelevenítve. Nekem úgy tűnik, mintha most ezek a szöveges RPG elemek sűrűbbek és meghatározóbbak lennének, mint korábban, ezért érdemes komolyan venni a sikeres befejezésüket.
Döntéseinknek ismét a lovagias-zsarnok-keresztény-óhitű koordináta-rendszerben lesz a lenyomata, amely ugyancsak semmit sem változott. Az orientációnknak megfelelő egységek és varázslatok kerülnek majd a repertoárunkba, illetve a történet végkimenetele szempontjából is lesznek különbségek.
Inkább a provincia-menedzselős résznél lehet tapasztalni érdemi módosításokat, de itt csak egyszerűsítésről beszélhetünk. Az első rész viszonylag szerteágazó építkezési, kutatási stb. ügyei helyett itt most egyszerűbb lett minden, különféle bónuszok nyerhetők el egységeink illetve a hős számára. A nyersanyagok termelése se cél immár, viszont a fejlesztésekhez szükséges pénzmagot a szöveges küldetésekkel tudjuk biztosítani, így immár alapból is rá vagyunk kényszerülve ezek felkutatására.
Természetesen a King Arthur másik súlypontja a real time csaták, amelyekbe ugyancsak a szerepjátékos részek által, vagy közvetlen támadással juthatunk el. Fontos változás, hogy ezúttal csak maximum három főseregünk (a három főszereplő) mozog a térképen, tehát csapataink áttekintése és a játéktér, utánpótlás felmérése sem igényel szerteágazó figyelmet. A csaták kivitelezése ugyancsak nem hoz jelentős változást a Total Waron és az első King Arthurön edzetteknek. A csapattaktikák és a mágia használata jelenti ezúttal is a győzelem zálogát. Utóbbi kapott valamelyest erősebb hangsúlyt, hiszen a mágikus védelem illetve annak feltörése fontos szerepet kap a siker szempontjából, illetve a további elsütött támadó és védő varázslatok komoly fordulatokat hozhatnak a harcok kimenetében. Most is megvannak az előző részből ismert stratégiai helyek a harci térképen, de ezek elfoglalása és birtoklása már egyáltalán nem jelent akkora befolyásoló tényezőt, mint korábban. Sőt, tapasztalataim szerint az eltángált csapattestekre sem jellemző a megfutamodás, visszavonulás, lerombolt harci morállal is képesek az utolsó emberig harcolni. Nem tudom, hogy ez általánosan is így van (ez esetben visszalépésnek számít), vagy csak én futottam bele ilyen helyzetekbe.
A csatatéren persze nemcsak az emberi frakciók sorakoznak fel egymással szemben, hanem az erdő mélyéről ránk törő pokolfajzatok ellen is harcolnunk kell. Ezekből a szörnyekből többféle van, de újdonságnak számítanak a repülő lények. Ellenük az íjászok és a varázslatok szerepe értékelődik fel, a két lábbal a földön járó csapatok kevésbé sikeresek.
Nézzük, milyen tapasztalatokra tehetnek szert az előző részt veterán szinten nyüstölő „kingartúrok”. Ami talán elsőre feltűnhet, az a már említett, korábbiaknál is sűrűbb szöveges küldetések. Itt olykor több megközelítésből is választhatunk a feleletekből, amelyeket a felső fülön lehet kiválasztani (például segítünk frakciótársunknak, kivizsgáljuk a helyzetet, vagy kifejezetten aláássuk meggyengült pozícióját?). A térképen való mozgás semmit nem változott, az évszakváltozások és a téli hónap építős időszaka ugyancsak megvan.
Az eltelt két évet talán a csaták megvalósításán lehet leginkább látni. A grafikai tuning szembeötlő, bár az első rész is jól muzsikált e téren. A jól kidolgozott egységeket és terepviszonyokat igazán közeli nézőpontból figyelhetjük meg, mert a játék érezhetően spórol. Madártávlatból elég kopár a táj, de ha földközelbe visszük a kamerát, már a növényzet és a fűszálak is feltűnnek. A rejtőzködésre alkalmas erdőkben olykor nehéz kommandírozni a csapatokat, de át lehet váltani egy áttekinthetőbb nézetre.
Különösen látványos az időjárási tényezők illetve a varázslatok effektjeinek megjelenítése. Nekem egy erős konfiguráción teljesen zökkenőmentesen működtek a dolgok, de előfordulhat, hogy gyengébb képességű gépeknél fel kell adni pár opciót, vagy gyengébb lesz a teljesítmény. A hanghatásokkal is elégedett voltam. A narráció „mesélős férfihangja” kifejezetten illik az RPG-s kalandhoz, bár idővel „Rémusz bácsi meséi” helyett szívesebben hallgattam volna különböző hangszíneket a kalandok ilyen-olyan szereplőitől. De az is igaz, hogy így jobban átadja a játék ezen része a klasszikus szerepjátékos, „tűz körül ülős” mesélések hangulatát, szóval végül is elfogadom.
Szerintem ilyen szinten hiányosságnak vehető, hogy nincs multiplayer mód – a kampányokat illetve különálló csatákat vihetünk végig, és ezzel le van tudva. Nyilván jön majd még a szokásos DLC-özön, de nem hiszem hogy ezek érdemi változást hoznak majd.
Nem tudnám megjósolni, hogy a játékosokból mit vált majd ki a King Arthur II. Valószínűleg sokan lesznek elégedettek, hiszen az élmény nem változott és nem lesz hiány izgalmas játékórákban. De valószínűleg olyanok is lesznek (kicsit ide számítom magam), akikben azért lecsapódik némi csalódottság, mert a sorszámhoz képest jelentős, érdemi újdonságokat nem kaptunk az első részhez képest. Történtek persze pofozgatások, egyszerűsítések, van pár új elem, de többet vártam. Kifejezett fanyalgók azonban szerintem így sem lesznek, a Neocore játékának sikerült megtartania pozícióját, de ha pár különlegesebb feature-ért cserébe még ráhúztak volna fél-egy évet a fejlesztésre, szerintem még boldogabb lenne mindenki.
