Jacob Jones egy okos, magának való, tíz év körüli kissrác, aki inkább töltené a nyári vakációt a szüleivel, mintsem a Sastoll táborban, ahová ősei befizették egy kis gyerekmentes együttlét reményében. Már az oda úton akad némi nehézségük, amikor a hirtelen támadt szélvihar kidönt egy termetes fát, egyenesen az útra, de ez sem akadályozhatja meg őket abban, hogy elvigyék szeretett csemetéjüket a „gyermekparadicsomba”. Itt aztán mindenből és mindenkiből akad, amit és akit az amerikai családi filmekből már megismerhettünk: a szülők előtt mézes-mázas, távozásuk után azonban Amon Göth-re emlékeztető táborvezetőtől kezdve a dagadt srácon át a működni soha nem akaró berendezéseken keresztül a rejtélyes jetiig. Mert itt bizony van ilyenből is, aki Jacob dögunalomként induló vakációját egy csapásra izgalmas kalanddá varázsolja. És különben is, miért hizlalják fel a gyerekeket, és hány ember kell egy villanykörte kicseréléséhez, akarom mondani a világítás megjavításához? Kiderül ebből az epizódokra osztott, PlayStation Vitán tesztelt kalandból, amelyet a szép emlékű Bizarre Creations egyik leszármazottja, a Lucid Games gárdája fejlesztett.
A program gyakorlatilag egy furmányos fejtörőkkel tarkított kaland, amely a point-and-click stílus nyomdokain halad, azzal a különbséggel, hogy jelen esetben a konzol technikai adottságainak segítségével oldhatjuk meg a rejtvényeket. Ezek legtöbbje meglehetősen agyafúrt, amely a sokadik próbálkozásra fog csak sikerülni. Szerencsére, ha elakadunk, segítséget is kérhetünk, vagy át is ugorhatjuk az adott feladatot, habár mindkét esetben csak korlátozott lehetőségeink vannak. Segítségkéréskor három lehetőségünk van: megnyitunk egy segítő oldalt, ahol négy választ is kapunk, amelyek közül rendszerint három hatalmas badarság, míg a negyedik alig valami információt tartalmaz. Másodikként telefonálhatunk bácsikánknak, aki már jóval több, de korántsem tökéletes segítséggel szolgál. Harmadik opció pedig, hogy megcsörgetjük bratyónkat, aki viszont már nagyon is hasznos a segítségnyújtás terén. A különbség – azok hasznossága mellett – a három lehetőség között azok költsége, amelyet a rendelkezésünkre álló, igencsak limitált számú zsetonunkból von le a program. Ha így sem tudnánk zöld ágra vergődni, jöhet a fejtörő átugrása. Ilyenkor folytathatjuk kalandjainkat, mintha megoldottuk volna a rejtvényt, de összesen három alkalommal élhetünk ezzel az eshetőséggel, így hamar találhatjuk magunkat mindenféle segítség és könnyebbség híján. Az egyes fejtörők egyébként általában igen elgondolkodtatóak, és rendszerint a PlayStation Vita érintőképernyőjének alkalmazását igénylik. Azok változatosságában sincs hiány, és teljesítésük után bármelyikük újra megcsinálható, immár remélhetőleg jobb eredménnyel.
A programot az Unreal Engine hajtja, amely jól teljesít alatta, még ha a játék modern rajzfilmekéhez hasonlító grafikai stílusa nem is hozza ki belőle a maximumot. A hangok, a zenebona és a szinkron teljesen rendben vannak, és az irányításról sem lehet rosszat mondani. Ami talán a legfurcsább volt számomra a néhány órás első epizód kapcsán, az a gyermeteg képi világgal párosuló igencsak agyafúrt feladványok jelentette paradoxon volt. Nem igazán értettem, hogy akkor végül is kiknek készült ez a játék, és valahogy úgy éreztem magam, mintha Hitchcock Psychóját nézném a Nickelodeon feldolgozásában. Ettől függetlenül remekül szórakoztam – és nem keveset #&@$*-tam – a mintegy húsz fejtörő során.
A Jacob Jones and the Bigfoot Mystery első epizódja, az A Bump in the Night egy matinékörnyezetbe ágyazott, epizódokra osztott, kőkemény rejtvényekkel spékelt kaland első darabja. A magam részéről várom a folytatást, és kíváncsi vagyok, hová vezetnek az első részből megismert események. Nem szeretnék olyan klisékkel élni, mint hogy „aki szereti a fejtörőket, blablabla, az próbálja ki”, így egyszerűen csak annyit mondok zárszó gyanánt: mindenképpen megér egy próbát a játék, bárkinek és mindenkinek.
