Rain

Láthatatlan főhősre játékot alapozni elég fura döntésnek tűnhet, hiszen hogyan irányítsunk valakit, akit nem is látunk? A Rainben azonban ügyesen feloldották ezt az ellentmondást: főhősünk – de legalábbis körvonala – az állandó esőben vizualizálódik, ahova pedig nem jut az égi áldásból, ott a pocsolyák jelzik lépteit, esetleg nedves talpának nyomait láthatjuk. A kibontakozó történet pedig hamar magával ragadja a játékost, igaz, sajnos csak elég rövid időre.

Az exkluzívan PlayStation 3-ra megjelent Rain főszereplője egy kisfiú, aki egy lány nyomába ered. Csakhogy hamar kiderül, hogy egy rejtélyes szörny üldözi a lányt, így aztán elsődleges feladatunk az ő megmentése lesz. Miután szembesültünk azzal, hogy karakterünk láthatatlan, elkezdhetjük kihasználni ezt a tulajdonságát: a folyamatosan zuhogó esőben fedél alá állva rejtőzhetünk el a különböző – hozzánk hasonlóan önmagukban nem látszódó – lények elől. Vigyáznunk kell, mert a pocsolyák a fedett részeken is felhangosíthatják lépteinket, és ezt gyorsan kiszúrják ellenfeleink, ha pedig sárba lépünk, látszódni fognak lábnyomaink. Pár barátságos lény is az utunkba akad, amelyeknek a hasa alatt juthatunk át a következő biztonságos, fedett területre. Ellenségeink figyelmét pedig különböző zajokkal is elterelhetjük, ha át kell jutnunk egy-egy területen. Alapvetően ezekre a mechanizmusokra épül az egész játék, igaz, némelyik megoldást hiába mutatja meg nekünk a program, a későbbiekben nem találkozunk vele újra. Nagyobb fordulat akkor történik, amikor – és ezzel talán nem árulok el nagy meglepetést – utolérjük a lányt. Ettől kezdve ugyanis ketten folytatjuk a kalandot, és főhősünk néha segítséget is kap: a lány például ledönt egy deszkát, ami alatt továbbjuthatunk, vagy közösen tudunk csak megmozdítani egy-egy tárgyat.

Leginkább a stílus és az érzelmeinkre is ható történet az, ami igazán emlékezetessé teszi a Raint. Mászkálásunk során ugyanis a feladatok nem túl bonyolultak, ahol pedig esetleg tovább elidőzünk, ott az leginkább azért van, mert nem látjuk rendesen, merre is kéne továbbmenni, és eközben utolérnek támadóink, esetleg a rosszul megválasztott vagy hirtelen váltó kamerapozíció miatt. Meghalni nem fogunk, a legutóbbi checkpointtól kezdhetjük újra a játékot ilyenkor.
A gyönyörűen kidolgozott helyszínek és a konstans zuhogó csapadék csodás hangulatot ad a lineáris sztori mögé, kár, hogy mindössze pár órát töltünk csak el a végigjátszással. Igaz ugyan, hogy ezt követően egy második nekifutás során további dolgokat gyűjtögethetünk még össze a fejezetekben, de valahogy mégse éreztem azt, hogy ez sokkal tovább kitolná a játékidőt.

A Rain az olyan játékokkal említhető leginkább egy lapon, mint például – platformként a PS3-nál maradva – a The Unfinished Swan vagy a Journey. Közös bennük, hogy az egyedi vizuális stílus sokat dob mindegyik hangulatán, és a sztori az, amivel a fejlesztők meg akarják fogni a játékost, miközben valójában mindössze pár órára kötik a képernyő elé őket. Viszont az a pár óra, amit ezekkel eltölthetünk, általában minőségi szórakozást jelent, meglepő és egyedi megoldásokkal, remek ötletekkel, amelyek azért feledtetni tudják a játék egyes hiányosságait. Ilyen a Rain is: egy szuper hangulatú, ötletes játékmechanikai elemeket felvonultató alkotás, amely azonban mégsem használja ki az összes előkerülő lehetőséget.