Az Assassin's Creed széria legújabb epizódja már a fő történet hatodik felvonása. Gyakorlatilag minden év végén számíthatunk egy újabb részre, amely könnyen kétségeket ébreszthet a folyamatosan kiemelkedő minőséget és megújulást illetően. A Connor főszereplésével készült tavalyi harmadik rész szerintem kissé harmatosabbra sikerült, mint Ezio magával ragadó kalandjai, de még így is bőven élvezetes kikapcsolódást nyújtott. Úgy éreztem, hogy kezd kicsit megfáradni a formula, így kíváncsian vártam az idei kalózos epizódot. Szerencsére nem kellett csalódnom a Ubisoft Montreal (és az őket segítő többi Ubi-stúdió) fejlesztőiben, a Black Flag egy remekül kidolgozott játék lett.

A történet fő helyszíne ezúttal a Karib-tenger gazdag szigetvilága, ahol Edward Kenwayt irányítjuk. A XVIII. századi kalóz az előző részben megismert Haytham Kenway apja, aki korábban kemény kétkezi munkával igyekezett boldogulni. Aztán elcsábítja a nagy jövedelemmel kecsegtető kalózélet, és irányításunk alatt válik majd rettegett tengeri fosztogatóvá. Edward sokkal egyszerűbb jellem, mint a korábbi epizódok hősei, őt kizárólag a pénz érdekli, magasról tesz holmi fennkölt eszmékre. Ennek megfelelően nem tartozik sem a templomosok, sem az orvgyilkosok közé, a megszerzett jutalom mértéke a fő motivációja. Ezúttal is figyeltek a történelmi hűségre a fejlesztők, és találkozni fogunk valós történelmi személyekkel is (például a híres Feketeszakállal). A játék köré épített történet most is tartalmaz jellemfejlődést, természetfeletti elemeket és érdekes fordulatokat, de mégsem mondanám kiemelkedőnek a sztorit. Nincs különösebb baj vele, de nem találkozunk nagyon emlékezetes momentumokkal sem.
Az Assassin's Creed 4: Black Flag legfontosabb része az előző epizódban bevezetett hajózás lett.
A játékmenetet illetően nem történtek szignifikáns változások, a jól felépített Assassin's Creed univerzumba tagolódik be a Black Flag élménye. Ez egy tökéletesen finomhangolt rendszer, amelyen csak apróbb csiszolásokat kell a fejlesztőknek évről évre elvégezniük. A játék legfontosabb része az előző epizódban bevezetett hajózás lett. Connor kalandjaiban még csak mellékfeladatként szerepeltek a már akkor is kiválóan megvalósított hajós küldetések, most a játékidő óriási részét fogjuk a nyílt tengeren eltölteni. Nekem már akkor is tetszettek ezek a részek, így különösen örültem a mostani tengeri dominanciának. Ezúttal több fejlesztési lehetőségünk van a Jackdaw névvel illetett hajónkhoz, új fegyverekkel és taktikákkal felvértezve vehetünk részt a minden eddiginél pusztítóbb vízi csatákban. Lehetőségünk nyílik megcsáklyázni a legyengített hajókat, amelyek elfoglalásával pótolhatjuk matrózaink számát, megjavíthatjuk megsérült hajónkat, körözési szintünket csökkenthetjük, de később a külön menüben menedzselhető flottánkhoz is csatolhatjuk a megszerzett zsákmány mellett. Kikötői erődöket is ostromolhatunk, amelyeket elfoglalva új küldetések válnak elérhetővé. Emellett búvárharang vásárlásával elhagyatott hajóroncsokhoz is alámerülhetünk a cápáktól hemzsegő mélyvízbe mesés kincsek reményében, és kismillió sziget várja, hogy felfedezzük.

A szárazföldi küldetések ezúttal is jelen vannak, és remekül egészítik ki a néha óriási viharokkal tépázott tengeren töltött hajózást. A nagyvárosokban kapott küldetések emlékeztetnek a legjobban a korábbi epizódokra, itt az eddigiekhez hasonlóan a fő missziók mellett megmászhatjuk a magas kilátópontokat, végrehajthatunk bérgyilkos és egyéb küldetéseket, valamint gyűjtögethetünk ezerféle dolgot, a kincsesládáktól kezdve a tengeri matrózdalokon keresztül a most sárgán világító Animus töredékekig. Természetesen nemcsak a hajónkat fejleszthetjük, hanem Edward felszerelését is részletekbe menően tökéletesíthetjük. Okos ötletként a korábban a többi játékelemhez nem igazán kapcsolódó vadászatot is motiválóbbá tették, ugyanis a Far Cry 3-hoz hasonlóan a leölt állatokból kinyerhető nyersanyagokra van szükség a jobb felszerelések kifejlesztéséhez. Sőt, ehhez kapcsolódóan lehetőségünk lesz cápára és bálnára is vadászni. Találhatunk még kincses térképeket is, amelyek segítségével komoly vagyonok lelőhelyét fedezhetjük fel.
Az eddig felsoroltakból is látható, hogy irdatlan mennyiségű tennivalót, mellékküldetést sűrítettek bele az Assassin's Creed 4: Black Flagbe. Tényleg nem túlzás a 100 óra játékidő, ha minden egyes apró részletet meg szeretnénk találni. Az előző részhez képest szerencsére gyorsabban beinduló fő sztori küldetései is minőségi alkotások, bár van elvétve egy-két gyengébb vagy éppen frusztráló misszió. Utóbbiak többségében a feladat az észrevétlen követés és kihallgatás; egyszerűen nem értem, hogy miért erőltetik ennyi év után is a fejlesztők ezeket a végtelenül idegesítő küldetéstípusokat. Most már lehet a küldetések végeztével azokat csillagokkal minősíteni, így remélem, a következő részben a játékosok visszajelzéseinek köszönhetően már kevesebb frusztráló missziót fogunk kapni.
Mivel Desmond Miles története lezárult az előző részben, így most egy új keretben zajlanak a jelenkori események.
A múltbéli történések mellett nem hagyták el a Ubisoft fejlesztői a jelenkori eseményeket sem. Mivel Desmond Miles története lezárult az előző részben, így most egy új keretben zajlik ez a rész. Az Abstergo Entertainment irodájába fogunk friss dolgozóként bekerülni, és FPS nézetben deríthetünk fényt a cég rejtett dolgaira, főként logikai minijátékok segítségével. A jelenkori események többségének teljesítése nem kötelező, így akár szinte teljes egészében ki is hagyhatjuk ezeket a rengeteg háttér információt adó részeket, bár szerintem érdemes foglalkozni velük.

Pár szót ejtek a harcokról, amelyek gyakorlatilag változatlanok maradtak az előző epizódhoz képest. Nagyjából a már megismert ellenféltípusokkal fogunk találkozni, és a győzelem kulcsa ezúttal is a megfelelő időben kivitelezett hárítás és ellentámadás. Az egyszerre több nálunk lévő pisztoly és egyéb hasznos eszközök segítségével még könnyebbé vált a harc, amely még mindig élvezetes, de legközelebb már nem ártana a fejlesztőknek elgondolkodnia némi változtatáson.
A többi játékmechanikai elem továbbra is kiválóan működik, a gördülékenyen kivitelezett közlekedésen keresztül a többi finomhangolt funkcióig. A mesterséges intelligencia ugyan még mindig tud fura dolgokat produkálni, és inkább a nagy létszámot, valamint az agresszív támadás erejét alkalmazzák ellenfeleink, mint az okos taktikázás lehetőségét. Persze ezt már megszokhattuk a sorozattól, ahogy a néhány grafikai és játékmenetbeli bugot is, amelyek azért összességében nem rombolják számottevően a játékélményt.
Mivel természetesen még jelenlegi generációs konzolon készült a teszt, így azt tudom elmondani az Assassin's Creed 4 grafikájáról, hogy körülbelül olyan szintet képvisel, mint az egy évvel ezelőtti felvonás. Nem számít különösebben kiemelkedőnek a látvány, de csúnyának sem mondanám. A hamarosan megjelenő next-gen konzolokon és PC-n persze biztosan szebb látványvilágban gyönyörködhetünk majd. A körítés többi része most is professzionális, a tökéletes irányíthatóság mellett a zenék, hangok és szinkronhangok is kifogástalanok.

A multiplayer rész az eddig megszokott módokkal tért vissza, gyakorlatilag megegyezik az Assassin's Creed 3 által kínált lehetőségekkel. A kompetitív módok mellett most is megtalálható a kooperatív játékmenetre épülő Wolfpack, amely szerintem a legszórakoztatóbb élményt nyújtja a többjátékos lehetőségek közül. Azért némi újítás is van, ezúttal már saját ízre szabott játékmódokat is gyárthatunk a Game Lab segítségével és időszakonként multiplayer challenge-ek is lesznek. A többjátékos lehetőségek inkább a gazdag egyjátékos történet kiegészítéseként szolgálnak, mindenesetre kellő minőségben járulnak hozzá az amúgy is tetemes játékidő növeléséhez.
A fejlesztők kihozták a maximumot a kalózos témából és a karib-tengeri hajózásból.
Az Assassin's Creed 4: Black Flag egy remekül sikerült folytatásként értékelhető a sorozat eddigi történetében. Ugyan nem ér fel az Assassin's Creed 2 frissességével, de szerintem a tavalyi harmadik felvonásnál élvezetesebbre, szórakoztatóbbra sikerült. Kihozták a maximumot a kalózos témából és a karib-tengeri hajózásból, egy rendkívül tartalmas és hosszú, kismillió tennivaló lehetőségével kényeztető történetnek lehetünk részesei. A sorozat rajongóinak feltétlenül ajánlott a beszerzése, de azoknak is érdemes ránézniük, akiknek eddig valamiért kimaradt az életéből Assassin's Creed.