Dark Souls II

A 2011-es év őszén megjelent Dark Souls egy sötét fantasy világban játszódó, kegyetlen nehézségéről hírhedtté vált akció-RPG, amelyről többek között nálunk is dicsőítő értékítélet született. Egyszerűen annyira magával ragadó volt a kilátástalanságot sugárzó, idegszálakat összeroppantó nehézséggel bíró játék, hogy mindenkiből kihozta a mazochista hajlamokat. A hátborzongató hangulat, a tökéletesen felépített terepek és ellenfelek, a remek harcrendszer, valamint az utánaolvasást követelő történet egyaránt zseniális alkotói munka eredménye. Amióta bejelentették a második részt, tűkön ülve vártam a megjelenést, valósággal visszaszámláltam a napokat. Kis félelmet ugyan okoztak az olyan hírek, mint hogy szélesebb rétegeknek szeretnék könnyebben játszhatóvá tenni a következő felvonást, valamint hogy az első részért felelős Miyazaki mester is távozott a vezetői posztról. Most szerencsére fellélegezhetünk, ugyanis megérkezett a Dark Souls II, és ugyanolyan nagyszerű lett, mint az első rész (valamint az azt megelőző Demon’s Souls).

A Dark Souls II története az elődhöz hasonlóan szintén elég homályos, nem rágnak semmit a szánkba, nekünk kell felfedezni a minket körülvevő Drangleic világát és utánanézni az információknak. Egy elátkozott élőhalott karaktert irányítunk, a fő célunk pedig az átok megtörése. Névtelen élőhalottként kezdünk, majd rövidesen pár baljósan kinéző vénasszony indít el az utunkon. A velük való beszélgetés során végezzük el a karaktergenerálást, amely az elődhöz hasonló mederben zajlik, egyedül külsőnket alakíthatjuk ki részletesebben. Ezután egy rövid oktatórész is helyet kapott, amely a tapasztalt játékosoknak kihagyható, de a kezdőknek nagy segítséget nyújthat a rájuk váró megpróbáltatásokhoz. Az első ámulatba azután fogunk esni, ahogy kiérünk Majula tengerparti szikláihoz. A hullámoktól ostromlott, magasan emelkedő sziklák és a lemenő nap fénye olyan csodálatos képet tár elénk, hogy percekig csak gyönyörködünk a tájban. Ez lesz a fő támaszpontunk a játék során, itt tudunk vásárolni, felszerelést fejleszteni, szintet lépni és itt beszélgethetünk majd az NPC-kkel is.

A hullámoktól ostromlott, magasan emelkedő sziklák és a lemenő nap fénye olyan csodálatos képet tár elénk, hogy percekig csak gyönyörködünk a tájban.A szintlépés a Demon’s Soulshoz hasonlóan ismét kizárólag egy titokzatos hölgy segítségével történik, de ez szerencsére nem okoz nagy problémát, mivel a meggyújtott tábortüzek között már a játék elejétől tudunk teleportálni. A szintlépéskor a pontok elosztása, felszerelésünk fejlesztése, a varázslatok használata, valamint a harc alapvető jellemzői szinte megegyeznek az első résszel, csak pár aprónak tűnő, de annál jelentősebb változtatás történt. Ezúttal több alaptulajdonságunk van, amelyek között nehezebbé vált a pontok elosztása, de most már négy gyűrűt húzhatunk ujjainkra, ami növeli túlélésünk esélyeit. Karakterünk gyógyítása is változott: már nemcsak a korlátozott használattal bíró Estus flaskák hosszabbítják meg élettartamunkat, hanem ékköveket is találhatunk, amelyek fokozatosan pótolják vissza életerőnket.
Nagyon fontos, a nehézséget is emelő változás, hogy sajnos minden elhalálozásunkat követően csökkenni fog maximális életerőnk nagysága, és egyúttal egyre inkább ocsmány élőhalott formát fog felvenni karakterünk kinézete. Ezt csak az elég korlátozottan rendelkezésre álló human effigy használatával állíthatjuk vissza, amely segítségével emberi alakba térünk vissza. Természetesen nem fog sokáig tartani ez az állapot, mivel a Dark Souls II elődjéhez hasonlóan könyörtelen, ám igazságos nehézséggel fogja megterhelni az idegrendszerünket. Hátborzongatóan kidolgozott, izzasztóan kegyetlen főellenfelek és nem kevésbé halálos, bármelyik sarkon előforduló szörnyetegek fogják megkeseríteni életünket. Itt bizony minden percben figyelni kell, mert a leggyengébb élőhalott is pillanatok alatt ki tud filézni minket. A fejlődéshez, vásárláshoz szükséges lelkek ugyanúgy ottmaradnak elhalálozásunk helyén, majd ha ezt követően nem érünk oda újabb halálunk miatt, végleg elvesznek. A sima ellenfelek most is újratermelődnek a tábortüzeknél való pihenést követően, bár most már bizonyos számú lemészárlás után nem jelennek meg újra. Így szoktuk és szerettük meg ezt a kegyetlenségében vonzó világot, amelyben körültekintő elővigyázatossággal, odafigyeléssel és megfelelő karakterfejlesztéssel azért lehet boldogulni.

Az ellenfelek mellett a rafináltan kidolgozott terepek is tartogatnak kellemetlen meglepetéseket.A harc során most is választhatunk távolsági és közelharci megközelítést. Én az első részben is túlnyomó részt közelharci fegyverekkel kaszaboltam le a szörnyek hadait, így annyira nem tudom megítélni a mágus karakterek hasznosságát. Annyi bizonyos, hogy rengeteg varázslat áll rendelkezésre, így az ilyen típusú szereplők iránt rajongók is megtalálják a számításukat. A közelharc pedig a korábbiakhoz hasonlóan precízen és élvezetesen megalkotott, a jó védekezés (vagy elvetődés) és a megfelelő pillanatban kivitelezett ellentámadás a kulcsa a győzelemnek. A riposztok és a hátbaszúrások kivitelezése most még pontosabb időzítést és pozíciót igényel, de megfelelő alkalmazásukkal sokkal könnyebben tudunk majd érvényesülni. Az ellenfelek mellett a rafináltan kidolgozott terepek is tartogatnak kellemetlen meglepetéseket, csapdákat és mély szakadékokat.
Ehhez kapcsolódik még egy újítás, mégpedig a fáklyák szerepe. A tábortüzeknél eldönthetjük, hogy pajzsunk (vagy balkezes fegyverünk) helyett egy meggyújtott fáklyát cipeljünk. Én nem igazán használtam ezt az opciót, mivel eléggé védtelenné tesz minket ez a megoldás, cserébe pedig csak több fényt ad az amúgy is még éppen kivehető félhomályba, plusz pár ellenfél retten csak el a fényétől.

A Dark Souls II játékvilága az elődhöz hasonlóan szintén óriási és nagyon jól kidolgozott. Rendkívül változatos terepeken fogunk megfordulni, amelyekben sötét, félelmetes erdők, omladozó ősi építmények, nyirkos, vészjósló barlangok és a veszély ezer fajtáját tartogató mély vermek hívogatják az elszánt kalandorokat. A nemlineáris felépítésnek köszönhetően pedig ha egy különösen nehéz főellenfélnél megakadunk, mindig lesz legalább két másik út, amelyen folytathatjuk kalandozásunkat, hogy majd később megerősödve apríthassuk miszlikbe a korábban legyőzhetetlennek hitt rémséget.
Annyit azért megjegyeznék, hogy annyira nem konzisztens Drangleic világa, mint a Lordranban játszódó első rész. Akkor egy teljesen összefüggő, mesterien összekötött világot kaptunk, míg most inkább egy változatosabb, de kevésbé mérnökien felépített univerzumot. A játékidőre egyébként nem lehet panaszunk, legalább jó 60 órán át fogunk barangolni a kihívásokkal kecsegtető, remek érzékkel megalkotott terepeken.

Fontos szót ejteni a játék multiplayer lehetőségeiről, ugyanis nagyon egyedi módszerekkel él a Dark Souls rendszere ebben a tekintetben. Az első rész megoldásait finomhangolták a fejlesztők, így továbbra is hagyhatunk feliratokat a többi kalandornak, segíthetjük őket a csatákban, de egyben gonosz módon rájuk is támadhatunk, hogy megfosszuk őket összegyűjtött lelkeiktől. Ráadásul most már élőhalott formában is ránk támadhatnak más játékosok, így még kiszámítatlanabbá váltak az inváziók. Ugyanakkor most is vannak különböző szövetségek, amelyekhez csatlakozhatunk a játék során. Ezúttal még változatosabbak lettek, például van közöttük olyan, amely a többi játékos védelmezéséről szól, de találhatunk nagyon eredeti ötletekkel bíró szövetségeket is.

A teljesen újraírt grafikai motor az elődhöz hasonló, de sok tekintetben tetszetősebb látványt nyújt.A Dark Souls II grafikájára nem lehet panasz, a teljesen újraírt motor az elődhöz hasonló, de sok tekintetben tetszetősebb látványt nyújt. A fények és az effektek kidolgozása különösen sokat fejlődött, de egyéb apróságokban is meglátszik az előd óta eltelt két és fél év. Szerencsére framerate problémákkal sem fogunk találkozni, az első rész Blighttown pályáján tapasztalt szaggatásához hasonló eset most nem fordul elő. Az irányítás a jól megszokott mederben zajlik, a hangok most is zseniálisak, csakúgy, mint a kizárólag jelentőségteljesebb csaták során felcsendülő, magával ragadó szimfonikus zenék.

A Dark Souls II az elődeihez hasonlóan parádésan megalkotott mestermű lett. Biztos alapokra építkezve teljesedett ki a monumentális élménye, amely a jól ismert erények mellett kisebb, de jelentőségteljes újításokkal bővült. Ugyan nem minden apróbb újítás lett vitathatatlanul tökéletes, de a zsigeri élményt egyik sem csorbítja. Aki játszott a Dark Souls vagy a Demon’s Souls műremekeivel, úgyis tudja, hogy ez egy kötelező vétel, amely a 2014-es év játékosélményeit tekintve definitív jelentőséggel fog bírni. Aki pedig még nem ismeri az előzményeket, nos, számítson egy lenyűgöző, felforgató élményre, és hagyjon fel minden reménnyel...