Idén száz éve már annak, hogy Gavrilo Princip közvetlen közelről lelőtte az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot, ami később tökéletes indok lett az első világháború kirobbantásához az amúgy is erre már régóta készülő Európai nagyhatalmaknak. Az első világháború – amelyet annak idején csak a „Nagy Háború”-nak emlegettek – megkérdőjelezhetetlen mind történelmi, mind haditechnikai jelentőségének szempontjából, talán még nagyobb is, mint az annak sérelmei miatt kialakuló és még több áldozatot követelő második világégésé. Éppen ennek fényében kicsit érthetetlen, hogy nem sűrűn találunk az I. világháborút bármilyen formában feldolgozó játékot, de filmet se igazán. Ezt az űrt hívatott betölteni a Ubisoft új gyöngyszeme, a Valiant Hearts: The Great War.
A történet öt teljesen átlagos, hétköznapi ember kalandjait meséli el nekünk, négy évet felkarolva, 1914-től egészen 1918-ig bezárólag. Marie és Karl boldog házasok Franciaországban, ahol Marie apjának, Emile-nek a farmján élnek, és nevelik kisfiukat, Victort. A világháború kitörésével Karlt német származása miatt kitoloncolják az országból és besorozzák. Eközben Emile-t is ugyanúgy besorozzák több francia honfitársával együtt odahaza. Freddie, az amerikai katona önként jelentkezik a francia seregbe, hogy megtalálja és bosszút álljon a német von Dorf bárón, aki történetesen Karl felettese. Anna, a belga szanitéc pedig szintén a bárót szeretné előkeríteni, aki elrabolta tudós édesapját. Többet nem is szeretnék elárulni a történetről, viszont már gondolom mindenki kitalálta, hogy ki az a szereplő, aki össze fogja kötni ezt a színes nemzetiségű társaságot.
De nem is a sztorimesélés a játék nagy erősége, ugyanis szegényke elég rövidre sikerült, kb. 6-8 órába telik, amíg egy átlag játékos a végére ér. Amiben igazán megvillantja a foga fehérét, az a tálalás! Ugyanis a Valiant Hearts sokkal drámaiabb, ezáltal sokkal realisztikusabb oldaláról közelíti meg a világháborút, mint mondjuk egy Call of Duty. Itt nem leszünk akcióhősök, akik ellövik az Egyesült Államok egész lőszerkészletét és levezetésnek felrobbantanak még három tankot. Hús-vér emberek tragikus sorsát követhetjük végig, akiket nem ideák vagy patriotikus eszmék, hanem csak a puszta balsors sodort a világháború borzalmaiba. Lesznek itt elgondolkodtató momentumok és szívbemarkoló pillanatok, amelyekből sok más játék példát vehetne!
Arról nem is beszélve, hogy mindezt első osztályú audiovizuális körítéssel kapjuk. Persze a képeket megnézve gondolom kitaláltátok, hogy most nem a széteffektezett robbanásokról és a tűéles textúrákról beszélünk, hanem a gyönyörű, művészien megrajzolt képregényes grafikáról és a klasszikusokat sem mellőző zenéről. (A játék grafikai engine-je a Rayman Legendsben és a Child of Lightban is megtalálható UbiArt Framework.) A muzsikák sokat merítenek a nagyoktól, konkrétan az egyik pályarészen Zack Hemsey híres Mind Heistjéhez (tudjátok, az Inception trailerének „Braaaaw”-ja) kísértetiesen hasonló dal csendül fel. A soundtrack főleg a lágy zongoradallamokra építkezik, ami szintén sokban hozzájárul, hogy a megható részeknél könnyeket csaljon a szemünkbe.
A Valiant Hearts: The Great War játékmenetét tekintve egy 2D-s kalandjáték, még csak nem is egy platformjáték, hiszen mozgásunk igencsak korlátozott, még ugrani sem tudunk. Ezt a kötöttséget a fejlesztők úgy próbálták feledtetni, hogy mind az öt karakter kapott egy egyéni „képességet”. Freddie drótvágójával szabadítja fel a drótkerítéssel elzárt utakat, Emile eleinte hű merőkanalával, majd később ásójával tud új utakat vagy a bombázás elől menedéket ásni, Karllal egyenruháinkat cserélgetve téveszthetjük meg az őröket és végül Annával egy QTE minijáték lezongorázásával gyógyíthatjuk a rászorulókat. Mint minden kalandjátékban, a Valiant Heartsban is sokkal inkább lesz szükségünk az agyunkra, mint reflexeinkre. És itt el is érkeztünk az egyik negatív ponthoz, ugyanis (bár valószínűleg szándékosan) a játék nem nyújt túl nagy kihívást, és a linearitás miatt az újrajátszhatóság is romlik, így maximum a gyűjtögető hajlamúak néznek vissza a pályákra az elszórt, többnyire történelemhű tárgyak megtalálása miatt.
És ha már a történelemhűségnél tartunk! A Valiant Hearts abban is különbözik még más háborús játékoktól, hogy tanít. Persze nem garantálom, hogy miután végigviszed a játékot, akkor jelesre levizsgázol, ha az első világháborút húzod érettségi tételnek, de minden tárgy megtalálásával olvashatsz róla egy kis plusz információt, és ugyanígy, minden pálya elején kapunk egy apró rövid cikket, amely némi háttérinfóval lát el, például a verduni csatáról vagy az első gázmaszkokról.
A Valiant Hearts: The Great War egy igazi csemege az arra fogékony játékosoknak, így a nagy nyári pangásban pedig végképp! Bátran merem ajánlani kipróbálását, 15 eurót simán megér ez a kaland! Jó látni, hogy a Ubisoft a Far Cry 4 reklámozása és Assassin’s Creedek futószalagon gyártása mellett be mer vállalni ilyen kisebb új címeket. Remélem, még sok ilyen művészien drámai háborús játékkal leszünk gazdagabbak a jövőben, ahol nem csak lőnünk kell ész nélkül, hanem érezzük is a súlyát annak, ha meghúzzuk a ravaszt...
