26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

MondoCon 2015. nyár

Tüzesen süt le a nyári nap sugára. Az ég tetejéről a cosplayesre.

Írta: jeszkar

Régen a nyári conoknak mindig volt egyfajta különleges bája, ami annak volt köszönhető, hogy míg az őszi és tavaszi események Budapesten kerültek megrendezésre, addig a nyári programokat vidéki városokba szervezték. Ez pedig egy teljesen más hangulatot adott az egésznek (az én első conom Miskolcon volt). Kevésbé kellett aggódni a tömegek miatt, cserébe jóval többet kellett utaznod úgy, hogy nem tudhattad, mire számíthatsz lent.

MondoCon 2015. nyár

De jelen cikkünkben persze nem a régi conokról van szó, hanem az aktuális nyári MondoConról. A tavaszival ellentétben két nagy különbség volt ezúttal. Az egyik, hogy a programok nagy részét külső helyszíneken tartották. A másik, hogy a con – sajnos – mindössze egy napig tartott. Ez utóbbit azért furcsának érzem, szerintem pont a nyáron tartott események lehetnének hosszabbak, hiszen elég sok fiatal nyáron sokkal jobban ráér.
Ellenben ilyenkor jó dolog, hogy vannak külső programok, habár egyes elemeinek megvannak a hátrányai is. Példának vegyük a külső nagy színpadot. Őrültem neki, hogy a League of Legend és Heroes of Storm versenyek miatt nem csúsztak a fő programok a nagy színpadon. (Tudom, tudom, hogy írhatok ilyet egy videójátékos oldalon?) Viszont ellentétben a belső színpaddal, a külső nem volt rendesen megvilágítva, így fotózni kicsit kellemetlenebb volt.

MondoCon 2015. nyár

De beszéljünk egy kicsit az igazán jó dolgokról is. Bár csak egy napnyi cosplayes program volt, ennek ellenére így is lehetet igazán jó cosplayereket látni (mind a versenyzők, mind a nem versenyző között). Ami meglepett, hogy a tavaszi Mondóval ellentétben annyira nem domináltak a League of Legend cosplayek. Helyette kaptunk Disney hercegnőket (Belle, Hamupipőke), Borderlands karaktereket (Handsome Jack, Nisha), Linket és élőhalott Arthast. A prímet (és díjat) mégis nagyon sokaknál Akasa, a kárhozottak királynője vitte (bár azért felmerült bennem, hogy ez – részben – a ruha mennyisége miatt volt így :-) ). A cosplayes free hugosok közül most pedig Joker volt a legjobb.

MondoCon 2015. nyár

Nemcsak a nagyszínpadi programokat költöztették ki, de kisebb előadásokat, játékos programokat, katonai gyakorlatokat, kardos edzéseket (e mellé mehetne egy kis íjászat is a jövőben, esetleg) is tartottak. Tehát összegségében volt bőven program, nem is nagyon nézegettem belső helyszínek irányába. Mondjuk éppen ezért videojátékos programokból meg jóval kevesebb volt. Nem vártam mondjuk PlayIT-es mennyiséget, de itt gyakorlatilag minden bele volt dobálva két sötét sarokba (szó szerint). Azért jó lett volna, ha a tavaszi rendezvényhez hasonlóan van egy külön épület a videojátékos blokknak.

MondoCon 2015. nyár

Mi az, amit el tudok mondani még erről a conról? Igazából nem sokat. A képek és a video sokkal többet mond, mint amennyit én le tudnék írni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár
  • MondoCon 2015. nyár

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!