25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Quantum Break

„Szeretném a homokórát megállítani...”

Írta: gregmerch 30 hozzászólás

Húsz esztendő, mindössze nyolc játék. Azt hiszem, joggal jelenthetjük ki, hogy finn Remedy Entertainment csapata igazán nem a mennyiségre hajt, sokkal inkább a minőséget, egyediséget célozza meg. A Death Rallyvel befutott, majd a Futuremark névre keresztelt, ma 3DMarkként ismert videokártyaizzasztó és -tesztelő programokat készítő vállalkozást is beindító gárda eddigi leghíresebb alkotásai között a Max Payne sorozat első két epizódját, illetve az Alan Wake-et sorolhattuk fel. Hangsúlyozom: eddig. Hamarosan ugyanis egy újabb kiváló, és a maga nemében egyedülálló program kerül ki a srácok kezei közül, amelyet 2013-as bejelentése óta tűkön ülve vár minden Xbox One (valamint immár a Windows 10-es operációs rendszert alkalmazó PC) tulajdonos. A Quantum Break egy többszörösen összetett játék, amelyben az akció, a gondolkodás, reflexeink és döntéseink egyaránt fontos szerephez jutnak, hogy egy minden ízében egyedülálló alkotássá álljanak össze.

Quantum Break

A még kisgyermekként megárvult Jack Joyce hat esztendő után tér vissza Riverportba, hogy felkeresse itt tevékenykedő fizikus bátyját, Willt, valamint legjobb gyermekkori cimborájukat, Paul Serene-t. Látszólag minden olyan, mint régen: az ég kék, a víz nedves, a nők titkolóznak, az egyetem tele van élettel, és a fogadására érkező Paul is remek bőrben van, aki azonban mielőtt Williamhez vezetné öccsét, előbb saját kísérletét mutatja meg neki. A hatalmas laborban Jack segítségével be is indítanak egy fura, körfolyosós, valamiféle központi maggal rendelkező masinát, amelyről csakhamar kiderül, hogy az bizony egy időgép. Az eredmények demonstrálása közben aztán hirtelen megjelenik Will is, aki se szó, se beszéd egy stukkert tart a két srác fejéhez, és láthatóan hajlandó akár testvérét is feláldozni azért, hogy leállítsa a kísérletet, amely éppen a múltba utaztatná vissza Pault. Próbálván a szerkezetben ragadt barátját megmenteni, Jack a széthulló központi mag közelében találja magát, ahol – szó szerint – megáll az idő. Minden abban a helyzetben fagy meg, ahogy éppen van: testvére félig a robbanástól hátralökve, az alkatrészek röptükben, egyedül Jack mozog, mintha mi sem történt volna. Miután „feléleszti” bátyját is, gyors menekülésre kényszerülnek, tekintve, hogy az addig békés kampuszt elözönlik a titokzatos Monarch Solutions nevű szervezet állig felfegyverzett katonái, akik a két testvért keresik, és próbálják eltüntetni a félresiklott kísérlet nyomait. Jack kisvártatva ráébred, hogy a robbanáskor bizony nem kevés, egyre erősödő időmanipuláló képességre tett szert, amelyekre nagy szüksége is lesz a továbbiakban, ha túl szeretné élni a napot, akarom mondani a tegnapot, vagyis egyáltalán bármit, és kideríteni ki, illetve mi áll a rejtélyes történések hátterében.

Quantum Break

Na kérem, ha múltkori, a Deponia Doomsday-ről írt ismertetőmben azt mondtam, hogy aki már a Vissza a jövőbe sorozat esetében is elveszítette a fonalat, az inkább ne is próbálkozzon a játékkal, akkor ez a Quantum Break esetében hatványozottan igaz. Az időben cikázó, fordulatos, megértéséhez nem kis koncentrációt igénylő történet megírásában a fejlesztők segítséget kértek a CERN szakembereitől is, hogy a legmodernebb fizikai kutatásokat és eredményeket helytálló, hiteles módon ágyazzák be a sztoriba. A program minden apró mozzanatán érződik ez az alapos átgondoltság és felkészültség, így azt hiszem, a folyamatos halasztások is megbocsáthatók a finn srácoknak.

Quantum Break

Az erős történet mellett a játékmenet is fontos, azzal egyenértékű és a maga nemében szintén egyedülálló eleme a programnak. Az első látásra külsőnézetes lövöldének tűnő alkotás egy mezei shooternél jóval összetettebb. A Remedy nem állt meg a Max Payne első részében bevezetett bullet time effektnél, annál ez esetben jóval továbbmentek. Időmanipuláló képességeink folyamatosan ébrednek fel bennünk, és fejleszteni és erősíteni is tudjuk azokat a teljesítményünkért bezsebelt fejlesztési pontok terhére. Jack képes támadó és védekező jellegű interakciókra, így például megállítani az időt néhány másodpercre, hogy elmeneküljön a veszély elől, vagy „lefagyasztani” a rárontó katonákat, hogy közben szitává lője azokat. Villámgyorsan tud helyet vagy helyzetet változtatni, maga köré mindent lelassító időpajzsot vonni, de el is képes suhanni ellenfelei mellett, hogy a közelükbe kerülve halálos közelharci támadást vigyen be. Neki is tud rontani az ellene érkezőknek, ami egy szintén igen hatásos távolsági fegyver – ilyenkor az ellenfél hanyatt esés közben fagy le, miközben Jacknek elég ideje marad előkapni valamelyik fegyverét. Ez utóbbiak összesen három típusba sorolhatók, úgy mint pisztolyok (végtelen lőszerrel), gépfegyverek (limitált munícióval) és egyebek, mint például shotgunok.

Quantum Break

A harci részek mellett igen fontos a továbbjutáshoz a környezeti elemekre épülő rejtvények megfejtése. Ehhez szintén sűrűn kell alkalmazni hősünk frissen ébredő erejét, amely nélkül bizony nem jutnánk el A pontból B-be. Időlátásunkkal aktuális úti célunkat deríthetjük fel, de körülkémlelhetünk egy-egy helyiségben is. Néhol visszaforgathatjuk az idő kerekét, így például volt olyan szituáció, amikor nem kevés katonán átrágva magunk ki kellett nyitnunk egy ajtót, amelyhez vissza kellett mennünk akkorra, mielőtt az azt nyitó gombot gondosan elzárták. Ennek egyenes ági következménye az lett, hogy egyfelől szezám kitárult, másfelől valamennyi már leterített ellenfelünket újra ki kellett iktatnunk. Az idő lefagyasztása, a gyors suhanás és többi képességünk is elengedhetetlenül szükségesek az ilyen rejtvények megoldásához, főleg azért, mert bizony Jack Joyce se nem Lara Croft, sem pedig Nathan Drake, így az egy emelettel feljebb lévő platformot sem éri el egy méretes ugrással.
A mezei katonákat idővel felváltják a szintén időmanipuláló képességekkel rendelkező keménylegények, akikbe könnyebben törhet bele a bicskánk, és olyan helyszínekre is eljutunk, ahol speciális erőnket blokkoló masinák üzemelnek, amelyeket inaktiválnunk kell újbóli használatukhoz. A programban rejlő ötletek, az alkalmazható képességek és azok kombinációjában rejlő lehetőségek tárháza igen impozáns tehát a játékmenet egészére értve, ami egy nagyon is különleges élménnyel ajándékozza meg az egyszeri felhasználókat.

Quantum Break

Minderre még egy jókora lapáttal rátesz a program felépítése. A Jack és társai történetét elmesélő, felvonásokra és azokon belül fejezetekre bontott játékot az egyes felvonások teljesítése után úgynevezett összekötő pontok követik. Ezekben az ellenfél irányítását vehetjük át rövid időre, aki belelát a jövőbe, és nekünk kell eldöntenünk, hogy A, avagy B irányban folytatódjanak az események. Döntésünket követően egy, a játékba is bedigitalizált hollywoodi színészekkel leforgatott élőszereplős mozi következik, amelyben szintén az ellenfél történetét ismerjük meg, az általunk választott eseménylánc következményeivel együtt. Ezek a filmek összesen huszonkét percet tesznek ki, és semmivel sem rosszabbak, mint egy átlagos amerikai tévésorozat. Segítik a sztori mind jobb megértését, de tetszés szerint át is ugorhatók. A már teljesített részek egyébként bármikor újra végigvihetők, ami azért is jó megoldás, mert minden fejezetben számos összegyűjthető, a történet maximális megértését elősegítő adat – email, irat stb. – és egyéb van elrejtve, ami a nagy rohanásban gyakran elkerüli figyelmünket. És akkor a „Mi lett volna, ha másképp döntök?” kezdetű újrajátszási faktort még nem is vettem számításba. Őszintén megmondom, ilyen összetett és ötletes programszerkezettel még nemigen találkoztam bő három évtizedes játékos pályafutásom során.

Quantum Break

Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy egy ennyire kidolgozott, a legapróbb részletekig átgondolt alkotás megvalósítása is szinte csak szuperlatívuszokkal illethető. A képi megjelenítés, illetve annak megoldásai a készítők előző munkáira jellemző, és egyben azokra emlékeztető módon gyönyörű. Az effektek nagyon a helyükön vannak, és a vezető sorozatokból és mozifilmekből ismert szereplők bedigitalizálása is kiválóan sikerült. Volt olyan, hogy az egyik átvezető film után az új felvonásba kezdve hirtelen nem tudtam, hogy a Jack Joyce-t alakító Shawn Ashmore immár grafikus, avagy még mindig valós megjelenítéssel mozog-e a szemem előtt. Természetesen a szinkron is ennek megfelelően a legprofibb minőséget képviseli, hiszen a sztárok mindvégig saját hangjukon szólalnak meg. Nincsen ripacskodás, kínosan félbehagyott mondatok a beszélgetőpartner közbeszólása előtt, és minden egyéb rossz klisé hála Istennek kimaradt. A technóra hajazó zenebona ritkán csendül fel, de akkor mindig nagyon hatásos, és nagyon jól illik az adott szituációhoz. A vezérlést kezdetben szokni kell, és később is van mit tanulni a fokozatosan megjelenő újabb képességek jóvoltából – no meg azt is mindvégig észben kell tartanunk, hogy ez bizony nem a Tomb Raider, így bármennyire közelinek is tűnik egy elérendő platform, az bizony még nagyon távol van. Egyetlen negatívumként talán a néha tapasztalható apró, de bosszantó grafikai glitcheket tudnám felhozni, mint amikor Jack széles terpeszben áll a levegőben, minekutána megpróbált felugrani egy megrakott konténerre, és a cipője orra beleakadt az azt körülvevő hálóba. Az élőszereplős átvezetők kicsit szaggatnak, és viszonylag sok a pufferelés letöltés közben, de ezt betudtam annak, hogy még nem jelent meg hivatalosan a játék, várhatóan ezeket mind javítják egy első napi patch-ben.

Quantum Break

Háromévnyi várakozás és többszöri halasztás után 2016. április 5-én végre megjelenik a Remedy Entertainment eddigi talán legösszetettebb, legkiforrottabb alkotása. A Quantum Break erős történetével, a benne rejlő remek és sokszínű lehetőségeivel, a választásainktól függő, többszöri végigjátszásért kiáltó történetvezetésével és egyedi felépítésével – első negyedév vége ide, vagy oda – már most eséllyel pályázhat az év játéka címre. Bárkinek elegendő érv lehet akár egy Xbox One beszerzése, akár operációsrendszer-frissítés mellett. Ami a Sonynak az Uncharted 4 lesz hamarosan, az a Microsoftnak a Quantum Break: a jelenlegi legütősebb killer appje! Senki ne habozzon egy percig sem a beszerzése mellett, és ha eddig vacillált a hardvervásárláson, ráadásul elkötelezett az amerikai konszern felé, akkor ez lehet számára a legmegfelelőbb alkalom.

A Quantum Break Xbox One-ra és Windows 10-es PC-re jelenik meg. A cikk az X1 verzió alapján készült.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Minden aspektusában jól átgondolt és kivitelezett alkotás.
  • Egyedi és különleges felépítés.
  • Remek lehetőségek és izgalmas képességek.
  • Jól eltalált a harci és a logikai részek egyensúlya.
Negatívumok
  • Kisebb grafikai anomáliák.
  • Begyakorlás után is bőven adódhatnak vezérlési nehézségek.

További képek

  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break
  • Quantum Break

Quantum Break

Platform:

Fejlesztő: Remedy Entertainment

Kiadó: Microsoft

Megjelenés:
2016. április 5. PC
n/a: X1

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dark Archon
Dark Archon [11397]
De egy normális játéknál lehet állítani a nehézséget, neadj'isten magától rájön, hogy szenvedsz, és ad valami tippet vagy csökkenti a szívatás faktort. De, ha ez sem ilyen, inkább játszom mással.
Gump
Gump [5421]
Tényleg halványodó emlékek alapján mondom, de úgy rémlik, hogy itt is ki kell ismerni a gunplay mechanikát. A Controlnál is az volt, hogy célzottan fejleszteni a dolgokat és az adott ellenfél ellen a megfelelő dolgot használni és akkor megy, és ez is hasonlónak rémlik. Az a baj amúgy, hogy pont a jellemzően két órás limit alatt főleg story ismerhető meg, a játékmenet később bővül majd. Ja, game pass (meg egyéb ilyen társai) a legjobb demozni játékokat.
Dark Archon
Dark Archon [11397]
Én amúgy szeretem az időutazásos / időmanipulálós játékokat, azért kérdeztem.

Gump: köszi, az lesz. Vagy megvárom, míg bekerül Game Pass-ba, mert röhej, hogy még mindig 14 rongyot kérnek érte. A Control egyrészt a helyszín miatt nem tetszett, ez a végig egy hülye épületben bolyongani, használhatatlan térképpel. De akkor gurultam be igazán, amikor képtelen voltam legyőzni 1-1 bosst a 86. alkalommal se.
Gump
Gump [5421]
Háromszor vágtam neki, első két alkalommal az eleje környékén feladtam, de harmadik próbálkozásra elkapott és tetszett nagyon. Viszont nekem a Control is tetszett, szóval... :)
Megveszed akcióban olyan helyen, ahol van refund, rászánsz másfél órát, azalatt kiderül, ha nagyon nem tetszik.
Peace
Peace [27670]
Nekem vannak halovány emlékeim, hogy egyszer elkezdtem és bohóckodtam vele, de szerintem rohadtul félbehagytam. Nagyon nem érte el az ingerküszöbömet se a történet, se a játékmenet.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (30 db)