Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Jon Shafer's At The Gates

Jon Shafer’s At the Gates teszt – Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

Early Access a kapuknál.

2019.02.22. 19:36 | szerző: TheHolyOne | Ismertető/teszt

Amíg be nem számoltunk a játék megjelenéséről, az At the Gates számomra a magyar Wisdom együttes egyik egész jó számát jelentette. Pedig a Civilization sorozaton is dolgozó Jon Shafer már 2013-ban megalapította saját stúdióját, és elkezdett a játékon dolgozni. Egy anglicizmussal élve, mondhatjuk tehát, hogy az At the Gates számomra úgymond a „radar alatt” érkezett.

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

A játék inspirációja a szintén Sid Meier féle Colonization volt, ami a fő Civilization sorozattal ellentétben a gazdaság menedzselésére fókuszál elsősorban. Egyszer nagyon régen kipróbáltam, de hamar feladtam, mert nem tudtam még angolul, és fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Az At the Gates a gyarmati kori amerika helyett azonban a Római Birodalom végnapjaiban, a népvándorlás időszakában játszódik, ami sokak számára egy homályos és kevéssé ismert korszak, szerintem azonban roppant érdekes és izgalmas, így már ezzel megvett magának az alapkoncepció. Olyan népekkel játszhatunk ezáltal, mint a hunok, a frankok, vagy az alkoholista alemannok. (Ale. Man. Én kérek elnézést.)

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

Választott törzsünk klánokból áll, őket foghatjuk be különböző feladatokra, foglalkozásokra. Mindegyik klánnak vannak tulajdonságai, amelyek befolyásolják, hogy milyen feladatokat hajlandó elvégezni. Van, amelyik csak a mezőgazdaságban hajlandó dolgozni, de olyan is, amelyik nem hajlandó elhagyni a települést, így olyan foglalkozást kell neki találni, amit helyben végezhet. A klánok ráadásul családokból állnak, így minél többen vannak, annál hatékonyabbak a tevékenységükben, viszont több ételt is fogyasztanak, amire így a játék egésze folyamán figyelnünk kell.

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

Egy játék tipikusan úgy indul, hogy 1-2 klánból gyűjtögetőket, felfedezőket képzünk, és kiküldjük őket nyersanyagok után kutatni, aztán szépen szisztematikusan elkezdjük kihasználni ezeket a nyersanyagokat a megfelelő foglalkozások kifejlesztésével és alkalmazásával. Eleinte csak fából fogunk tudni farmot vagy bányát építeni, ezekkel azonban idővel elfogy a nyersanyag, amire épültek, így minél hamarabb el kell kezdenünk kőkockákat gyártani, hogy állandó épületeket húzhassunk fel, mert ezek az idők végeztéig termelik a nyersanyagot, anélkül, hogy elfogyna. Eleinte fő településünket is mozgathatjuk ide-oda, ahol éppen nyersanyag van, viszont amikor királyságot alapítunk, a település helye végleges lesz. A végső cél Kelet- vagy Nyugat-Róma elfoglalása vagy a Magister Militum cím megszerzése. Mindkettőhöz erős hadsereg és stabil gazdaság szükséges, hiszen csak ez utóbbi képes az előbbihez nélkülözhetetlen acél fegyverek előállítására.

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

Az At the Gates legélvezetesebb része a játék elején a túlélésért folytatott küzdelem, majd pedig látni, ahogy fokozatosan beindul a gazdaságunk, törzsünk pedig egyre nagyobbra és félelmetesebbre nő. Csakhogy van számos problémája is. Nagyon nagy szüksége lenne például egy olyan tutorialre, amely kézen fogva vezeti a játékost, hogy most ezzel az egységgel menj oda és csináld ezt. Ehelyett a lehető legrosszabb megoldás van jelen: szöveg ömlesztve. Az első jó pár játékban fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, így amikor látszólag falnak ütköztem, mindig új játékot kezdtem, mígnem végül sikerült ráéreznem a dolgokra, átlátnom a tucatnyi foglalkozás rendszerét, és meg sem álltam a győzelmi képernyőig.

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

A tutorialen kívül azonban van még számos apróság, ezek egy része bug, a másik feature, vagy éppen annak a hiánya. Például a diplomácia tulajdonképpen nem létezik. Más törzsek vagy a Rómák vagy szeretnek vagy utálnak, de hogy miért, az rejtély. Hatni nem tudunk rá. Ők időnként küldhetnek vagy kérhetnek ajándékot, mi ugyanezt nem tudjuk megtenni. Ha pedig hadüzenetet küldtünk vagy kaptunk, akkor sok sikert, az már úgy marad, mert nincs békekötés sem. Sőt, katonailag sem dönthetjük el a dolgot, mert egy bug miatt nem lehet elfoglalni más törzsek települését (egy kör után mindig tulajdonost vált). Ezután az MI agyhalottá válik, és szó szerint csak a helyet foglalja a térképen, ami minden játékban véletlenszerűen generált, viszont nincsen választható európai scenario.

Jon Shafer’s At the Gates teszt –  Gazdaságmenedzselés a Római Birodalom végnapjaiban

Mivel az MI alapból kihívásokkal küszködik, a legnagyobb ellenfelünk minden játékban az RNG lesz. Milyen nyersanyagokat sorsol mellénk vagy milyen tulajdonságú klánok kerülnek törzsünkhöz. Itt nem csak arra kell gondolni, hogy a nagyon ritkán viszálykodásra hajlamos klán egy kör alatt összebalhézik egy másikkal, hanem olyan tulajdonságokat is sorsolhat egy klánnak, amelyek inkompatibilisek egymással. Az egyik szerint a városban akar dolgozni, a másik szerint a városon kívül. Az egyik szerint katona akar lenni, a másik szerint földműves. Ezek a klánok egy idő után így mindig mérgesek lesznek, és nem hajlandóak dolgozni. Ez is nyilván egy bug, de a cikk megjelenéséig is csak egy patch érkezett, amiben a tervezettnél jóval kevesebb dolgot sikerült orvosolni, így a problémák nagy része még fennáll, és meg kellett említenem ezeket.

Jon Shafer mindenképpen nagy fába vágta a fejszéjét. Az At the Gates kétségtelenül ambíciózus projekt, amelyben van potenciál (és drukkolok neki, hogy sikerüljön), csakhogy még messze van annak kiteljesítésétől. Sok munka lesz még a bugokkal, az egyes funkciókkal és a finomhangolással. Hat év fejlesztés után egy teljesebb játékkal kellett volna előállni, mert jelenleg inkább érződik Early Accessnek, mint egy befejezett játéknak, pedig utóbbiként árulják. Erre tehát mindenképpen tekintettel kell lenni vásárlásnál. ■

értékelés

Jon Shafer's At The Gates

Pozitívumok
  • Retro látványvilág
  • Összetett gazdaságmenedzselési rendszer
Negatívumok
  • Bugok
  • Hiányzó/hiányos funkció
  • Early Access érzet
Jon Shafer's At The Gates
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Jon Shafer's At The Gates

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló