Ha szereted a Contra szériát és megbolondulsz a Shadow of the Colossusért is, valamint az volt minden vágyad, hogy ez a két, teljesen eltérő stílust képviselő alkotás egy nagy játékmasszává álljon össze, akkor van egy jó hírem. A copy-paste nélkül valószínűleg még sohasem leírt és pár hónap múlva teljesen elfelejtendő című Mechstermination Force személyében ugyanis a svéd illetőségű Höberg Productions elhozza neked álmaid netovábbját. Csak három kitételnek kell megfelelned: rendelkezned kell egy Switch konzollal, az idegeidnek kötélből kell lenniük, és nem árt, ha meg tudsz békélni egy kifejezetten rossz irányítással.
A történet szerint hatalmas mechák szállják meg a földet, és a mi feladatunk lesz azok leverése. Ennyi. Ez a része (sincs) túlbonyolítva a Mechstermination Force-nak, hála a tervezőknek. Minek a rizsa és a túltolt sztori, ha hatalmas robotokat kell megmászni és kivégezni? Nagyon más nem is lesz a dolgunk. Csak bossok vannak a szinteken. Nincsenek egyéb ellenfelek és végeláthatatlan platformszegmensek. Ahogy a pályára kerülünk, jöhet is az adok-kapok. Bár eleinte csak „kapok” lesz, ugyanis jó pár elhalálozásban lesz részünk, mire kitapasztaljuk a hatalmas gépeket. Többször is biztos voltam benne, hogy én sohasem fogok túljutni egy-egy szakaszon, de egy idő után, ha nem is becsukott szemmel, de könnyedén felül tudtam kerekedni a problémákon. Ez volt olyan nehéz? Miért nem ment elsőre? Kérdeztem magamban. De amint feléledt ellenfelem és alakot váltott, oda lett lelkesedésem...
Karakterünket minimálisan tudjuk fejleszteni, plusz életerővel, újabb fegyverekkel például (a kedvencem a lézer, ami, ha falat ér, cikázik tovább), de ezek száma igencsak limitált. Amint megkapjuk a kapaszkodás képességet, azt hihetnénk, hogy könnyebb dolgunk lesz, de ott kezdődik csak az igazi nehézség. Ketten sem könnyebb az élet. A túlontúl miniatűr nézetben és a rengeteg effektusnak hála, még az sem segít, hogy be lehet jelölőt kapcsolni, hogy tudjuk, hol is tartózkodunk éppen, sokszor fog kigúvadni a szemünk, mert egyszerűen kivehetetlen, mi is történik (és ez dokkolva van). De oké, mondjuk, hogy így érezni a méreteket legalább. Ami viszont sokat kivesz az élvezhetőségből, az az irányítás. Csúszkálós, lassan reagálós és többször is hibázó (nem kapaszkodik meg például) megoldással van dolgunk. Olyan, mintha olajos csizmával próbálnánk mechákra mászni a víz alatt... Eléggé idegesítő és kiábrándító sajnos.
Pedig a grafika és zenék pont olyanok, mint amilyet elvárna az ember egy jelenkori Contra-integrációtól. A robotok igencsak ötletesek és változatosak. Tényleg élvezetes kiismerni őket és rátapintani a gyenge pontjukra. És elismerésre méltó az is, hogy csupán három ember keze munkáját dicséri az alkotás, de az irányítás és a csekélyke, 4-6 órás tartalom (ügyességtől függően) rontják az összképet.
