Nocsak, mi ez itt? Egy újabb egzotikum, ezúttal a festői Kínából: a RocketPunch Games első és idáig egyetlen játéka PlayStation 4-en is tiszteletét tette, és ezen a platformon volt most szerencsém vele találkozni. Indie műalkotáshoz méltóan különösebb elvárásom nem volt a produktummal kapcsolatban, bár a Steam adatlapján elméletileg egy tetszetős kis lövöldére kellett számítanom.
Az első dolog, ami meglepett az az, hogy angol hang nem volt választható – csak japán vagy kínai. Szöveg szerencsére van angolul, illetve ehhez az anime stílushoz elméletileg a legjobban a japán szinkron passzol, de azért ezen erősen meglepődtem. Amin még jobban meglepődtem az az, hogy gyakorlatilag a szövegeknek olyan 85-90%-át szépen eljátsszák a színészek – de hogy a maradék 10-15-öt miért csak olvasni lehet, nem értem. Ennyi már nem fért bele a büdzsébe? A Kickstarter-kampány alatt összejött a kért összeg kétszerese, így se jutott rá?
De ilyen apróságokon ne akadjunk fent, haladjunk. Szóval a sztori szerint valami terrorszervezet jó szokás szerint valami nagyon gonoszra készül, és csupán kis csapatunk tudja megállítani. De eredeti... Adtak neki egy kellemes sci-fi/mecha körítést, így azért egy pöppet színesebb ugyanazt az alapszitut újra eljátszani. A képek alapján látható, hogy a manga/anime lett a fő csapásirány, és a komplett design erre épül – és nem is áll rosszul neki, sőt! Igen, pár női szereplőnél is erős kihangsúlyozásra kerültek az elsődleges-másodlagos-sokadlagos nemi jellegek... Az animációkra külön büszkék a fejlesztők, és igazat kell adjak nekik: nagyon simán és szépen animáltak a karakterek – talán emiatt is olyan folyékony és jó a gunplay.
Ha már itt tartunk: az adott, hogy benga nagy robottal zúzunk, ugyebár. Mivel ez tulajdonképp egy járgány, így ki is szállhatunk belőle – sőt, van olyan küldetés, ahol gyalogosan fogunk sunnyogni. Gyűjtögetjük szépen a leöldösött ellenfelek után a lóvét, amiket különféle fejlesztésekre költhetünk, és van még valami szintlépésesdi, ami ezen fejlesztési lehetőségeinket tágítja. Lőszer gondunk nem lesz, az végtelen mennyiségben áll rendelkezésünkre az alapfegyvereinkhez – amit pedig a gaz tenoristáktól veszünk el, az egy teli tárral jön. Igen, még úgy is, ha ő már előtte megpróbált három másikat irányunkba kiüríteni... Az egyes pályákon a fő cél mellett apró mellékfeladatokat is kapunk alkalomadtán, például azt, hogy vizsgáljunk át minden utunkba kerülő konténert. Az eddigi kedvencem az volt, amikor egy túsz kérte meg hősünket, hogy ne lője le az őröket, mert családos emberek. Ami csak ott sántított, hogy terroristák foglalták el a létesítményt, és ők grasszáltak fel-alá. Oké, tulajdonképpen ők is őrök, és nem kizárt, hogy családjuk van – na de alapvetően ha már terrorizmusra adták a fejüket, miért is kéne ennyire könyörületesnek lenni hozzájuk? Pláne, hogy ha meglátnak, nekik nincsenek ilyen erkölcsi aggályaik...
Van még multiplayer része is a játéknak, de kísérleteim a kipróbálására rendre kudarcot vallottak – egyszerűen nem találtam meccset, amelyhez csatlakozhatnék. A SteamCharts szerint a PC-s verziót is kb. 25-en játsszák átlagosan naponta, és igencsak valószínű, hogy ők sem feltétlen egymást gyepálják... Szóval jól hangzik az, hogy gyökeresen eltérő mechákkal és pilótákkal törhetünk borsot felebarátaink orra alá akár egészen barátságtalan módon, de ez így csupán elvi lehetőség marad...
Kiváló barátom, gregmerch mester hasonlította nem is olyan régen a Super Crush KO alkotást egy kakaós csigához. Nos, tulajdonképpen a Hardcore Mecha is az – legyen akkor ez fahéjas. Amit nyújt a shoot’em-up műfaján belül, az nem rossz, de alapvetően semmi olyan nagyon extra – de legalább jól és élvezetesen lett összerakva. Egy próbát megérhet, ha valami újdonságra vágyik az egyszeri játékos.
