2007., 2010., 2013., 2016.: ezekben az években jelentek meg az Irrational Games és a 2K legendás FPS-trilógiájának, a BioShocknak a darabjai, majd azok gyűjteményes kiadása. A szép számtani sorozattal szakítva, ezúttal négy esztendő elteltével, a mostanság nagyon is népszerű „Minden valaha volt nagy címet portoljunk át Switchre!” jelmondatú mozgalom egyik legújabb termékeként a napokban került a boltok polcaira a BioShock: The Collection Nintendo változata, amelyet a „portspecialista” Blind Squirrel Games ültetett át a japán konszern mai vezető vasára. Jómagam nagyon szeretem a fent említett, abszolút nem hétköznapi kulisszák között játszódó, finoman szólva is horrorisztikus, és iszonyú igényesen megírt sztorival rendelkező sorozatot, amelynek első része anno a „minden idők legmagasabbra értékelt shootere” címet is bezsebelte, így komoly, de az idők során szerzett tapasztalataimnak köszönhetően kellően óvatos várakozásokkal vetettem bele magam a tesztelésbe.
Összesen kb. 50-60 órányi mókára fizet be, aki beruház erre a csomagra.
Sztoriról, játékmenetről most nem szólnék részletesen, tekintve, hogy valamennyi eddigi részről olvashattok alapos ismertetőt a magazin hasábjain. Az első és második epizódban a múlt század ’50-es, ’60-as éveiben az Atlanti-óceán mélyén felépített, utópisztikus, és igen sajátos genetikai kísérleteket folytató Rapture városa, a harmadikban pedig az 1910-es évek Amerikájában a felhők fölé emelt, a „próféta és a csodagyermek” kultuszára épülő Columbia városállama lesz kalandjaink helyszíne. A nagyon jól megírt, a stílushoz mérten nagyon komoly történetek kibontakozása folyamatosan, számos levélből és memóból, no meg rádióüzenetből történik, így érdemes végig mindent összegyűjteni, amit csak tudunk. Fegyvereink mellett különféle, a génállományunkba beépülő, vagy más módon használható képességeket is bevethetünk, és az Infinite-ben némi idő- és térmanipuláció is beköszön. A gore az adott kor szemüvegén át nézve igen szaftos még ma is, ami szintén főleg a záró darabról mondható el leginkább. A három játék valamennyi egyjátékos kiegészítőjét tartalmazza a gyűjtemény, így összesen kb. 50-60 órányi mókára fizet be, aki beruház erre a csomagra, ami szintén nem mondható csekélynek. Emellett digitális múzeum, fejlesztői kommentár – amolyan „így készült” doku – és egyéb nyalánkságok is a repertoár részét képezik.
A játékok minimális kompromisszumokkal kerülhettek át Switchre.
Az Unreal Engine 2.5-ös és 3-as verzióira épülő képi világ ma már kicsit kopottasnak, avíttnak tűnhet ugyan, de a programok atmoszférája és világa van annyira jó, hogy remekül passzoljon hozzá ez a megjelenítés. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy mindemellett van annyira régi is, hogy a játékok minimális kompromisszumokkal kerülhettek át Switchre, amelyen azért, valljuk be, a legtöbb külső fejlesztő által készített program átirata az esetek túlnyomó többségében igencsak megnyirbált körítéssel futtatható. Jelen esetben megjelenítőn 1080p, míg a beépített képernyőn 720p felbontásban pompázik a játék, és végig tartja a stabil 30 fps sebességet. Habár ez ma már nem tűnik soknak, de itt egy egyjátékos sorozatról beszélünk, amelyet a mai leggyengébb hardverrel rendelkező konzolon tolhatunk a nagygépeket megközelítő grafikai részletességgel, töltögetés vagy beszaggatás nélkül, így azt gondolom, hogy nagyon is elégedettek lehetünk a port minőségével. Persze ha szigorúan nézzük, azért az effektek imitt-amott kicsit pixelesek, de őszintén megmondva, nekem ez nem nagyon tűnt föl. Ha azt is hozzáveszem, hogy projektorra kötve, kvázi „nagy vásznon” játszottam a teszt során, és ott sem láttam semmi nagyon zavaró vagy csúnya megoldást, szerintem több, mint rendben vagyunk. Az effektek, a fények és árnyékok, a vízfelületek, a tükröződés szintén mind nagyon rendben voltak végig. Persze az ember agyában folyamatosan ott motoszkál, hogy „ez mégiscsak egy Switch port”, de mindent egybe véve is az egyik legjobb Nintendo átirattal találkoztam, ami talán a legkevesebb véráldozat árán kerülhetett át Switchre. Igaz ugyanez a hangokra, a zenékre, a vezérlésre, és a nagybetűs HANGULATRA egyaránt. Azért, ha már kontrollerrel játszunk, a célzásrásegítés nekem kicsit hiányzott, de hamar beleszoktam a dolgokba. Az volt még talán némileg zavaró, hogy a vezérlés kiosztása alapból nem teljesen ugyanaz minden részben, de ezt magunk is átszabhatjuk, vagy megszokhatjuk viszonylag könnyen.
Minden idők eddigi egyik legjobb, a sajtó és a játékosok által is legmagasabbra értékelt lövöldéje, a BioShock trilógia végre a Switch tulajok számára is elérhető a maga teljes pompájában. A BioShock: The Collection mindhárom epizód valamennyi egyjátékos kiegészítőjét tartalmazza, ami igen tápos kis pakkot jelent. A Nintendo port minősége a legjobbak közé sorolható, amely minimális kompromisszumokkal ültette át ezt a nem hétköznapi szériát a hibrid vasra, amiért a Blind Squirrel csapatának nagyon nagy pacsi jár. Aki ódzkodik a „lebutított” Nintendo verzióktól, az jelen esetben megnyugodhat: ezúttal egy remek átirattal gazdagodhat a gyűjteménye.
