BioShock Infinite

Őszintén megmondom, életem első olyan játékismertetőjét írom most, amelyet nem azonnal a program végigjátszását követően, a friss élmények és – a számomra igen fontos – első benyomások hatására kezdek megfogalmazni. Egyszerűen muszáj volt aludnom egyet a tegnap estére befejezett játék során szerzett felejthetetlen játékélményre. Most, jó fél nappal később is bőszen kavarognak még a gondolataim, amit eddig nagyon kevés videojáték kapcsán mondhattam el. Könyvek, filmek esetében persze már előfordult velem többször is, hogy a „hogy is volt akkor ez?” kezdetű kérdéskörnél ragadtam meg még jó ideig, és próbáltam magamban kibogozni a szálakat, helyére tenni az apró részleteket. Ez gyakran csak a többedik végigolvasás vagy megtekintés után történt csak meg, és nagy valószínűséggel ez lesz a helyzet a BioShock Infinite esetében is. A több szempontból is rendhagyó sorozat már hosszú évek óta készülő, az első pillanattól nagyra értékelt és mindenki által nagyon várt új epizódja végre visszakerült az „a minden idők egyik legmagasabbra értékelt belső nézetes lövöldéje” igen megtisztelő címet joggal birtokló első epizód atyjához, az Irrational Games gárdájához, akik meg kell mondjam, ismét valami elképesztően nagyot alkottak!

Kalandunk ezúttal is egy világítótoronyban kezdődik, valahol a viharos tengeren...Pedig a játék története az első pillanatban nagyon is szimplának tűnik: a volt Pinkerton ügynököt, Booker DeWittet – aki immár lecsúszott magánnyomozóként, szerencsejáték-adósságokkal teli életet él – felkeresi két különös alak, akik egy egyszerű menekítő akció végrehajtásáért cserébe, ígéretük szerint eltörlik valamennyi tartozását, amivel a New York-i alvilág nehézfiúinak lóg. A feladat az lenne, hogy Columbia városából (vagyis mint később kiderül, az uniótól magát függetlennek kikiáltott államából) hozza el az egész életében ott fogva tartott Elizabethet. Kalandunk ezúttal is egy világítótoronyban kezdődik, valahol a viharos tengeren, ahol számos rejtélyes, bibliai eredetű utalást, és egy igen kellemetlen figyelmeztetést találunk, mire felérve az építmény tetejére beülhetünk egy különös székbe. Innen utunk ezúttal nem lefelé, az óceán mélyére, hanem fel, a felhők fölé vezet, ahol mint tudjuk, mindig süt a nap. Columbia ugyanis nemes egyszerűséggel felemelkedett a mennyekbe, amikor az azt kormányzó Új Próféta, Zachary Hale Comstock Atya nemet mondott a „rézbőrűeket, sárgákat, feketéket, iszákos íreket, és egyéb semmire kellő, lázadó hajlamú, tolvaj és gyilkos népséget” támogató Amerikai Egyesült Államok elnökének kérésére, amelyben hasonló nézetek vallására, a nehéz sorsú kisebbségek támogatására szólította fel őket. Új érkezőként az Újjászületés baptista templomában nyerhetünk bebocsátást a Próféta földjére, amihez gyors megkeresztelkedésünk szükségeltetik. A városállam első ránézésre maga a megtestesült amerikai álom: az utcákon sürög-forog a vidám nép, árusok kínálják portékáikat, és éppen az 1912-es (mert történetünk ekkor játszódik) Vásár zajlik. A napsütötte utcákat róva egyszeriben vége szakad azonban az idillnek, amikor egy táviratban kapott figyelmeztetés ellenére mi húzzuk ki a vásári tombolán a 77-es számot, és a jobb kezünkön lévő rejtélyes „A D” tetoválást meglátva egyszeriben mi leszünk a Próféta által régen megjövendölt Hamis Pásztor, aki el akarja rabolni a minden jóért felelős Bárányt, vagyis magát Elizabethet. Innen kezdve a sorozatból már megszokott játékmenetet követve küzdjük végig magunkat a hölgy tornyáig, majd vele az oldalunkon próbáljuk elhagyni a lebegő pokollá változott égi paradicsomot. Nagyon nehéz lenne többet komoly spoilerek nélkül mondani a brutálisan jó, életem során eleddig játékból megismert egyik legjobban kiötlött, ugyanakkor legösszetettebb, és legelgondolkodtatóbb történetről, így legyen elég itt és most ennyi, mindenki fedezze fel maga a dolgok valódi hátterében rejlő, nem kis fordulatokkal teli sztorit; higgyétek el, nagyon is megéri!

A már több, különféle nagysikerű alkotásban boncolgatott kérdéseket és teóriákat felvető történet a BioShock Infinite egyik legerősebb, már-már elsöprő hatású eleme. Az ember nem egy mezei, 10-15 óra alatt végigvihető shootertől várna ilyen szinten letaglózó és kidolgozott sztorit, hanem sokkal inkább egy 60-100 órás szerepjátéktól. Ahogy annak lennie kell, persze minden szépen, lassan bontakozik ki. Először csak gyanítjuk, hogy valami nagyon nincs rendben ezen a helyen, ahol minden olyan valószerűtlenül színes és idilli. Pár méterenként futunk bele a Próféta és imádott felesége képébe, értesülünk különféle mozgóképes masinákból és hangüzenetekből a város történetéről, a háttérben zajló eseményekről és meghúzódó rejtélyekről, mint például a mindösszesen egy hetet az anyja méhében töltött Csodagyermekről. Megismerjük Elizabeth furcsa képességeit, amelyek segítségével titokzatos ablakokat tud nyitni más világokba, és áthozni onnan dolgokat vagy személyeket. Rendre összefutunk a nekünk megállás nélkül látszólag értelmetlen dolgokat mondó, minket a feladattal megbízó ikerpárral, a Lutece testvérekkel is. Aztán megismerjük a városban harcoló két frakciót is: a nacionalista és idealista „tiszta vérű” amerikaiakat, és az ellenük lázadó „csőcseléket”, a már említett „alacsonyabb néposztályokat” magába tömörítő Vox Populi mozgalmat.

Közben folyamatosan küzdünk különféle lőfegyverek, és a sorra talált, speciális erőket adó elixírek segítségével. Harcunk során nagy segítségünkre van Elizabeth is, aki fáradhatatlanul adagolja nekünk az éppen kifogyni látszó segédanyagokat (gyógyító csomagokat, lőszert, az erők használatához szükséges energia port, pénzt), és aki bizonyos másik világokból áthozott tárgyakkal (automata gépágyúk, fedezékek stb.) is támogat minket. Ezen kívül kiváló zártörő képességgel is rendelkezik, így számos esetben csak az ő segítségével tudunk a játékban továbbmenni.
Fegyverarzenálunk a szokásos (és nagyjából korhű) választékból kerül ki: pisztolyok, puskák, gépfegyverek, gránátvetők, távcsöves puskák állnak a rendelkezésünkre, és képességeink is számos hasznos erőt adnak nekünk az elektromos támadásoktól a vízsugárral és bombákkal való dobálózás készségén át a dühödt lerohanásig. Ez utóbbiak egyébként összesen nyolcan vannak, és a különféle automatákból fejleszthetők fegyvereinkkel egyetemben az utunk során összeszedett, Ezüst Sas nevű helyi valuta terhére. A HUD-on speciális erőink és életerőnk aktuális állapota mellett egy harmadik, sárga színű csík is található, amely pajzsunkat hivatott jellemezni. Ez véd bennünket, és amíg kitart, életerőnk nem, vagy csak kevéssé sérül. A három csík tartama egyébként szintén fejleszthető utunk során, így a játék végére jóval többet kibírunk, mint annak kezdetekor. Ezek a játékelemek a sorozat előbbi részeiből már többnyire megszokottak ugyan, de nagyon jól átdolgozták őket a készítők az új epizódra.

Harcunk során nagy segítségünkre van Elizabeth is.Ami Elizabeth képességei mellett a legnagyobb újítás a BioShock Infinite-ben és annak játékmenetében, az a szűk, víz alatti termekből és folyosókból álló játéktér lecserélése egy hatalmas, nyitott, szabadon bejárható világra. Az egyes lebegő városrészek között gondolákkal (amolyan lanovkaszerű alkalmatosságokkal) közlekedhetünk, de emellett léghajók, zeppelinek és a főleg áruszállításra alkalmazott városi függővasút-hálózat sínrendszere is a rendelkezésünkre áll. Ez utóbbin a játék elején szerzett, egyfajta magnetizált, pörgő-forgó kampónk segítségével száguldozhatunk, és amellett, hogy gyakran ez a megközelítés jelenti az egyetlen elérési utat bizonyos helyekre, igen látványos gyilkos támadásokat indíthatunk a magasból lenti ellenfeleinkre. Természetesen rajtunk kívül ők is képesek a függővasút használatára, így mi magunk is számíthatunk hirtelen a semmiből megjelenő társaságra. A ránk vadászó alakulatok az egyszerű fogdmegektől a különféle fegyverrel felszerelt könnyű, közepes és igen nehéz páncélzatú fiúkig terjednek, és a program steampunk világában mindenféle automatizált szerkentyűk is jelen vannak (gépágyúk, motorizált harcosok stb.). A pénzen és mindenféle hasznos cuccokon kívül különféle előnyöket biztosító ruhadarabokat is találunk, amelyek szintén nagy segítségünkre vannak (tűzálló ing, elektromosan szigetelt lábbeli, golyóálló kalap stb.). Így tehát az újdonságok terén is igen szép, és ami még fontosabb, nagyon látványos a lista.

A fejlesztők kihoztak mindent az Unreal Engine 3-ból, amit csak lehetett.A fejlesztők az Unreal Engine 3-as motort használták, és kihoztak belőle mindent, amit csak lehetett. A játék grafikája nagyon szépnek mondható, még ha részleteiben azért akadnak is időnként elnagyolt, vagy mára kissé élemedettnek mondható megoldások. Ezeket szerencsére a lenyűgöző környezet bőven felülmúlja, így az ember csak akkor veszi azokat észre, ha például tesztelés közbe a kákán is csomót próbál keresni. A város különféle részeit (ipari negyed, üzleti negyed, luxusnegyed stb.), és azokon belül is az egyes pályákat nagyon jól megkomponálták, remekül kiaknázzák a vertikális különbségekben rejlő lehetőségeket.
A hangok szintén remekül egészítik ki a programot, és festik alá annak hangulatát. Fejhallgatóval játszva sokszor fagyott belém a szusz egyik-másik, hirtelen valamelyik fülemben felhangzó effekt kapcsán. A zeneszerzőt szintén hatalmas dicséret illeti. Az ütközetek során felhangzó vad taktusok végig bennünk tartják a harci ideget, és nagyon várjuk, hogy elhangozzon az utolsó aktuális ellenfél elhullását jelző hegedűszólam. Bizonyos helyszíneken abszolút odaillő művek (például zsoltárok, Mozart Requiemje, korabeli slágerek stb.) szólalnak meg, amelyek egytől-egyik nagyon is bele-, és odaillenek az adott szituációba vagy helyszínre. A profi hollywoodi színészek által felvett szinkronhangokat már csak a teljesség kedvéért említem meg.
Az irányítás kapcsán mindenképpen megjegyzendő, hogy nagyon érzékeny az egérmozgás a játékban, ami annyit tesz, hogy egy jobb gamer egérrel rendelkező felhasználónak mindenképpen a minimumra kell levennie a beállítási skálát, és még így is lehet, hogy az illesztőprogram opcióiba is bele kell nyúlnia. Az aktuális úticélunkat mutató gomb szerintem igen kényelmetlen elhelyezésű alapból (N), és a pontos célzást segítő gomb sem a legszerencsésebb (Z). Szerencsére ezek azonban könnyen és gyorsan beállíthatók a magunk kedvére.

Amit külön szeretnék kiemelni, az a BioShock Infinite hihetetlen hangulata és atmoszférája. Ez az az elem, amely a brutálisan jó történet mellett azonnal a legnagyobb játékok közé emelte. A készítők számos valós történelmi eseményt, személyt, szervezetet és helyszínt is beépítettek a sztoriba, aminek art deco stílusú helyszínét az 1893-as chicagói Világkiállítás ihlette. Az is emeli a dolgok fényét, hogy habár a játék viszonylag lineáris, időnként opcionális feladatokat is kapunk, és néha több lehetőség közül is választhatunk egy-egy helyzetben.

A program optimalizáltságát is dicséret illeti. Két géppel is teszteltem a játékot, amelyek közül az egyik bőven meghaladta az ajánlott konfigurációt, míg a másik – gyengébb videokártyája folytán – inkább a szükségeshez állt közelebb (igaz, azt sokszorosan elérte). Mindkét esetben a legmagasabb elérhető grafikai beállítások mellett is rendszerint 60 képkocka per másodperc sebességgel futott a játék, igaz, a DirectX 10-et támogató régebbi, ATI kártyán időnként indokolatlanul beszaggatott és belassult pár másodpercre a program. Mindazonáltal nagyon jól optimalizált a BioShock Infinite, és már gyengébb grafikai beállítások mellett is nagyon kellemes a képi világa. A beépített benchmark program segítségével pedig ki-ki letesztelheti, mi a vasához legjobban passzoló grafikai szint.

Nagyon jól optimalizált játék a BioShock Infinite, és már gyengébb grafikai beállítások mellett is nagyon kellemes a képi világa.Multiplayer mód nem került bele a játékba, és bár egyáltalán nem is hiányzik abból, a pályaszerkesztés úgy vélem, abszolút alkalmassá tenné rá. Cserébe viszont rendelkezik egy speciális, szigorított, 1999-nek nevezett játékmóddal, amely a fejlesztők első sikerjátékára, a System Shock 2-re utal (az jelent meg 1999. augusztus 11-én), és ahhoz hasonlóan, döntéseink itt is jobban kihatnak a játék későbbi alakulására. Emellett a mentési rendszer is átalakul benne, amely még szigorúbb, és gyakran mérföldekkel előrébbről tölthetjük vissza előző állásunkat elhasalásunk után. Ez a mód vagy a játék teljesítésével, vagy pedig egy, a főmenüben bevihető billentyűkombinációval nyitható meg.

Az Irrational Games csapata beváltotta a nevéhez fűződő elvárásokat, és ismét egy olyan játékot alkotott, amely már megjelenésekor bevonult a halhatatlanok közé. Nagyon nehéz volna fogást találni rajta, így inkább nem is keresek. Ez egy olyan játék, amely ki fogja állni az idő próbáját, és aki végigviszi, még biztosan hosszú napokig fog gondolkodni a történet által felvetett kérdéseken. Nem is tudok egy hatalmas „Bravó!”-n kívül mást mondani. Ez a program számomra – és tudom, hogy ezzl nem vagyok egyedül – jelenleg az FPS-stílus Mount Everestje! Egyszerűen kihagyhatatlan és pótolhatatlan élmény, amelynek elmulasztását nem lehet észérvekkel alátámasztani. Ne is próbálkozzatok...