26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Drunken Fist teszt – Részegen ki visz majd haza?

Verekedős játék alkoholos befolyásoltság alatt álló főhőssel.

Írta: Onimushaman

Csak kapkodom a fejem, hogy a kis független fejlesztő stúdiók milyen elképesztően őrült játékötleteket képesek megvalósítani. Legutóbb a Freddy Spaghetti ötletén dobtam el az ékszíjat, ahol is egy szál tésztával kell nyomorult módon csúszkálnunk a földön. Igen, ez PlayStation 5-re is megjelent. Miért néztek rám ilyen szúrós szemekkel?? Jelen bemutatóm tárgya pedig egy olyan alkotás, amely PC után végre konzolokon is tiszteletét teszi az eastasiasoft gondozásában. A program saját meghatározása (Totally Accurate Beat'em Up) szerint pontosan próbálja bemutatni a beat ’em up zsánerét, ja persze részegen...

Drunken Fist teszt – Részegen ki visz majd haza?

Egy városban találjuk magunkat, amelyet ezúttal nem a zombik, hanem a matt részegek leptek el. Főszereplőnk egy igazi redneck alkoholista, aki többnyire csak a balhét keresi, így fő feladatunk is az lesz, hogy lássuk el minél több szembejövő baját, miközben próbálunk hazakecmeregni a végigpiált éjszaka után. Egészen látványos kombókat csalhatunk elő idült tekintetű emberünkből, ám nem árt vigyázni, mert az ellenfelek is kőkeményen képesek sorozni habtestünket, ha épp lehetőségük van rá. A direkt botrányosan béna irányításnak köszönhetően pedig többször kerülünk majd olyan szituációba, hogy 3-4 jóképű futballista áll körbe, és az első mozdulatunkra is egy kiadós stricimaflással válaszolnak. P> Több ellenféltípus létezik: egyesek csak szimplán összeverni akarnak, de például a punkok messziről dobálnak, a hipsterek elektromos gitárral kínálnak meg, a helyi erők pedig mindezt azzal nyugtázzák, hogy megadott körpályán rohangálnak össze-vissza, és ha elkapnak, akkor instant lekevernek egy akkorát, hogy azonnal ránk köszön a Game Over. Szerencsére a pályák után ment egyet a játék, így nem a legelejéről kell ismét végigverekednünk magunkat a célig. A hét szint teljesítése akár egy órát is eltarthat, ha nem vesszük fel emberünk ritmusát. Nem célszerű rongyolni, mert annak csúnya zakózás lesz a vége, inkább noszogatni érdemes alkeszünket a kívánt útirány felé.

Drunken Fist teszt – Részegen ki visz majd haza?

A folyadékbevitelre különösképp oda kell figyelnünk, hiszen ha nagyon lecsökken a szervezetünkbe juttatott alkohol mennyisége, emberünk elkezd rosszul lenni. A kijózanodás számára nem opció, így gyorsan keresnünk kell egy üveg piát, amellyel visszaállíthatjuk ezt a mennyiséget. Ha túlságosan le lennénk sérülve, érdemes elrágcsálni egy-egy kukán érlelt hamburgert, amely visszatölti a HP-t, és újult erővel indulhatunk meg kissé botladozva a helyi menőgyerekek felé.

Drunken Fist teszt – Részegen ki visz majd haza?

A Drunken Fist legnagyobb negatívuma maga a pikántériája is, ami az irányítás. Roppant nehézkes a jobbra-balra dülöngélő szerencsétlent egyenesben tartani, és elég egyetlen útmenti akadály, máris pofára esik. A bunyó is hasonlóképpen zajlódik le a sakálrészeg ipsénkkel. Az egész helyzet komikus, inkább egy rongybaba-balettelőadásra hasonlít, aminek megvan a szépsége, ugyanakkor fenemód frusztráló és kellemetlen is tud lenni. Közben egy mérő pontosan jelzi, amikor tele van a hólyag, így még rendszeresen üríteni is kell, a vizeleten pedig a támadók és sajnos mi magunk is elcsúszhatunk. Ez az alpári képsor a nevetségesen „pontos” harcrendszerrel és mozgáskultúrákkal egy különleges élményt nyújt.

Drunken Fist teszt – Részegen ki visz majd haza?

A Drunken Fistet a barátságos árcímke miatt a kíváncsi, mindenevő gamereknek tudom ajánlani. Személy szerint örülök, hogy megtapasztalhattam ezt a játékot is, és remélem, továbbra is mernek furcsát álmodni az indie fejlesztők.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Botrányosan egyedi élmény
  • Kacagtató bénázás az egész
Negatívumok
  • Az átlag játékos nem ehhez szokott
  • Kellő lelkesedés hiányában frusztráció szimulátorként hat

További képek

  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up
  • Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up

Drunken Fist - Totally Accurate Beat 'em up

Platform:

Fejlesztő: Deklazon

Kiadó: eastasiasoft

Megjelenés:
2019. augusztus 26. PC
2020. december 23. PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!