Amikor a Before Your Eyes alapötletét meghallottam, egyből elhatároztam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom. Nem gyakran hallani ugyanis olyan játékról, amelyet pislogással lehet irányítani. Egyedül az volt kérdés, hogy mivel főleg konzolok jelentik a vadászterületemet, miképp fogom megoldani a webkamera hiányát, az ugyanis szükséges a nem mindennapi játékmenethez.
Van ugyan egy ősrégi Eye Toy kamerám a PS2-es időkből, de az utóbbi időben valamiért már nem lehet használni Windows 10 alatt. Ezen fonál mentén indultam el, amikor a PSVR-hoz is használt hasonló eszközt próbáltam ki. A PS5 miatt ugyanis már rendelkezésemre állt az adapter, amely az USB-csatoló hiányát hivatott orvosolni, így a hardveres akadály elhárult. Szerencsére drivereket is találtam (ugyan nem hivatalosat), amivel sikerült képet varázsolni. A kellemetlen meglepetés a tesztváltozat megérkeztekor jött, ugyanis a játék már nem volt ilyen kegyes: csak egy fehér négyzet fogadott azon a helyen ahol a saját képmásomnak kellett volna díszelegni. Végső megoldásként egy kósza keresés adott egy tuti tippet, miszerint okostelefont is lehet használni ilyen célra, és miután a megfelelő szoftvert (DroidCam) beüzemeltem, minden egy csapásra megoldódott. Persze sokkal egyszerűbb lett volna elmenni a boltba és vásárolni egy olcsóbb kamerát, de mivel a mindennapi életben nincs rá szükségem, maradtak a MacGyver módszerek. Ráadásul úgy éreztem, a teszt részeként ez is hasznos lehet azok számára, akik hasonló cipőben járnak.
A technikai feltételek elhárítása után végre koncentrálhattam a lényegre, vagyis magára a játékra. Van lehetőség ugyan webkamera nélkül is játszani (egérkattintással emulálva), de az igazi varázsát a pislogós irányítás adja meg a Before Your Eyesnek. Nem mintha a játék nem lenne önmagában is igen különleges. Az egész sztori úgy indul, hogy már halottak vagyunk. A révész, akinek a feladata, hogy az ilyen kóbor lelkeket összegyűjtse, behúz minket a csónakjába, és korrektül tájékoztat, hogy a Kapuőrhöz visz majd, aki eldönti majd, hogy átléphetünk-e a túlvilágra. Ennek záloga, hogy el kell mesélnünk életünk történetét, és a sztorinknak kellőképp érdekesnek kell lennie. Hogy mi történik azokkal, akik nem ütik meg a szintet, arról csak sejtésünk lehet, de a csónakban velünk utazó sirályok hangos vijjogása mindenre utal, csak jóra nem.
Egy Benjamin nevű fiú élettörténete bontakozik ki a játékos előtt. A dolog úgy működik, hogy a legjelentősebb pillanatait élhetjük át újra, de egy lényeges szabály van: bármilyen jól is érezzük magunkat, nem maradhatunk bennük örökké. Minden jelenet addig tart, amíg nem pislogjuk el magunkat (lévén kezünk, lábunk, meg ugye testünk sincs már). Persze ez adja a dolog ízét, ugyanis ez a nagyon is emberi szokás (naponta átlag 12000-szer csináljuk), és eléggé kontrollálhatatlan néha. Így pedig elő fog fordulni, hogy néha véletlenül ugrunk át majd egy fontos részt, pedig még maradtunk volna.
A dolog azonban nem annyira vészes, mint elsőre hangzik, nem kell gyufaszálakat szerezni a szemhéjak kipeckelésére, ugyanis lesznek pihenőidők. Amikor egy szem ikon jelenik meg a képernyőn, akkor az adott helyre kell kacsintani (igen, odafordulva az egérrel, ami aktív segítségünk lesz a kalandban), és ezzel egy-egy interakciót indíthatunk el. Ha pedig a metronóm jelenik meg a kép alján, akkor a következő pislantásnál mindenképp egy újabb jelenetre ugrunk. Ami lehet hogy öt perccel később játszódik, de az is lehet, hogy évekre a korábbitól számítva.
Érdemes tehát ébernek maradni, mert sok dologról lemaradhatunk. Szerencsére a készítők nem éltek vissza a helyzettel, nincsennek hosszú percek múlva előkerülő nélkülözhetetlen információk, de így is kellemetlen lesz, amikor Benny édesapja a családi fényképalbumot mutogatja, és mi egy váratlan pislantás következtében lemaradunk a szülők megismerkedésének sztorijáról. Menet közben az egérrel is több interakciót végezhetünk, sőt választási lehetőségünk is lesz a történet formálásában. Ezeket mindig egyértelműen jelzik szövegesen is, talán 5-6 ilyen alkalom van ha jól emlékszem. A döntéseknek azonban komoly súlya is lehet.
Komoly, mert amilyen bohókásan és aranyosan indul a történet, úgy evez át kicsit komorabb vizekre. Ahogy az élet is váratlan helyzeteket hoz, itt is lesznek meglepetések. Nem szeretnék spoilerezni, hiszen a sztori maga adja a játék lényegét, de szemtanúi lehetünk (szó szerint) egy család életének, annak minden velejárójával. Ahogy a fiatal szülők még szerelemtől fűtve elkezdik a gyermeknevelést, majd aztán ahogy annak árnyoldalaival is találkoznak, ahogy a gyermeknek elkezd kialakulni a saját akarata, és eközben már esetleg a saját kapcsolatuk sem marad a régi.
Nagyjából két óra az egész játékidő, de ennek ellenére sem mondanám rövidnek (pláne, hogy ébernek kell maradni a pisolgást illetően). Az hogy a történet fordulatos, nem fejezi ki a teljes igazságot, számítani kell rá, hogy az utolsó utáni pillanatban is érni fog minket meglepetés, amíg a keserédes befejezésig eljutunk. Igazi érzelmi hullámvasút lesz az utazás, talán pont azért döntöttek így a készítők, hogy emígy is próbára tegyék az öröm és bánat kifejezésében egyaránt fontos érzékszervünket.
A játékot abszolút csak ajánlani tudom, akár rendelkezünk webkamerával, akár nem, hiszen nagyszerű a sztori és az előadásmód is, bájos zenei aláfestéssel és kiváló szinkronhangokkal. Ha tehetjük azonban, inkább az előbbi módon ugorjunk neki. Bosszantó lesz ugyan, hogy egy-egy fontos dologról lemaradunk, de megoldásként ott egy második végigjátszás lehetősége, amit akár a külön fejezet indításával is egyszerűsíthetünk. Arra azonban ügyeljünk, hogy kellő megvilágításnál játsszunk, különben egy orrvakarás is minősülhet jelenetugrásnak. Ha pedig a végére értünk a történetnek, akkor el lehet gondolkodni a látottakon, vagyis magán az élet nagy dolgain. Valóban azt csináljuk, amit szeretünk, vagy csak másoknak akarunk megfelelni? Őszintén kimondjuk mindig, amit gondolunk, és ennek megfelelően cselekszünk? Egyáltalán, megvalósítottad már a nagy terveidet?
