Az idei év különösen erős az indie játékok mezőnyét nézve. Szinte hetente jelennek meg a jobbnál jobb címek, az ember nem is győzi számontartani, mi mikor érkezik, nemhogy mindet végig is játszani. Ilyen erős konkurencia mellett jó, ha van egy kis hátszél, hogy egy produkció kitűnhessen a tömegből. A Game Pass pedig kiváló lehetőség a kis csapatoknak, hiszen amellett, hogy sokkal nagyobb promóciót kapnak, mindjárt egy erős játékosbázist is maguknak tudhatnak megjelenéskor.
Az Omno pontosan ezzel élt, ámde a játék nem kizárólag a Microsoft felségterületén realizálódott, hanem PlayStationön is (mi is itt teszteltük). Azt mindjárt az elején szögezzük le, hogy a fejlesztést mindössze egyetlen ember hozta össze (amiért jár a kudos). Éppen ezért dőreség volna nagy csapatok munkáihoz hasonlítani, ugyanakkor az is, ha erre alapozva piedesztálra emelnénk. Ne aggódjon senki, vállalom a szőrös szívű szerepet, feltéve, ha szükség van rá.
A történet... nos, olyan nincs. Főhősünk egy kékruhás srác egy bottal, aki leginkább egy hagymára hasonlít. Egy különös mesevilágban járunk, ám nem tudunk meg semmit a motivációkról, vagy hogy miképp kerültünk ide. A feladat, hogy az elénk táruló, ügyességi és logikai feladványokkal megtűzdelt pályákat magunk mögött hagyjuk. Menet közben kezd csak valami apróbb történés kibontakozni, egyrészt a felfedezett világok és talált dolgok kapcsán, másrészt mert egy különös állatka is mellénk csapódik az út során.
A pályák grafikailag ugyan eltérnek egymástól (egyszer sivatagban, máskor erdőben vagy havas tájon járunk), és ennek megfelelően a feladatok is kicsit változnak, mégis azon túl hogy szép fokozatosan kapunk újabb skilleket, olyan nagyon nem lesznek meglepő, vagy megoldhatatlan taskjaink (nagyjából a klasszikus kapcsolók, kapuk és mozgatható platformok mezsgyéjén haladhatunk előre). Tulajdonképpen minden helyszínen (legalább) három fénygömböt kell kiszabadítanunk, ami megnyitja a lehetőséget, hogy megoldjuk a pálya nagy feladványát, ami továbbenged a kijárathoz. Természetesen menet közben számtalan más dolgot is gyűjthetünk, és a helyi élővilág rengeteg képviselőjével is összehoz majd a sors.
A játék végére tudunk majd teleportálni, siklani a föld felett, lassan lebegve leereszkedni magaslatokról, vagy éppen egy gyors előre ugrást végrehajtani. A megoldandó akadályok ezekkel és egymás kombinációjával küzdhetőek le. A feladványok viszont abszolút nem nehezek, mindenre könnyedén rá lehet jönni, így a játék akár egy üléssel teljesíthető is (3-4 óra), a platinázást is beleszámítva.
A grafika legalább annyira egyszerű, mint a játékmenet, ugyanakkor mérhetetlenül bájos. Ígértem, hogy az egyfős fejlesztőbrigád miatt nem leszek annyira szigorú, de meg kell sajnos jegyezni, hogy grafikai glitchek azért itt-ott előfordulnak. Leginkább pár tereptárgy kései képernyőre kerülése borzolhatja picit a kedélyeket, illetve néhanapján kicsit a folyamatosság is megröccent. Nagyobb gond, hogy bugok is akadnak, jó párszor sikerült úgy beakadnom egy animációba, hogy csak az újbóli betöltés segített. Az irányítás szerencsére legalább kézre áll, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy szinte minden a négyzetre van pakolva (vagy magában, vagy egy másik gombbal együtt kell nyomni), ami alkalomadtán vezethet egy-két szemöldök felhúzáshoz, de semmi komoly.
Az Omno igazából egy bájos, egyszerű kaland, ami stílusával próbál inkább elvarázsolni, semmint összetettségével vagy újdonságaival. Határozottan kellemes élmény vele játszani, ugyanakkor rövidsége mellett is kissé repetitív tud lenni. Ha röviden össze kellene foglalni, akkor tisztes szórakozás, de nem lesz klasszikus. A stílus kedvelőinek mindenképpen ajánlom, de pár év múlva nem biztos, hogy eszünkbe jut majd.
