A mindig vidám hupikék törpikékből régóta készülnek feldolgozások filmek és játékok formájában. Ezeknek minősége változó, de egy biztos, hogy Peyo kék teremtményeinek népszerűsége időtlen és töretlen. Jóérzéssel gondolok vissza az első animációs sorozatra, amit itthon is vetítettek a ’80-as és ’90-es években. Főként a Haumann Péter által megszólaltatott Hókuszpók vitte a prímet, na meg a fergeteges magyar szöveg. Sokkal hangulatosabban lehetett használni a sorozat címében szereplő smurf szót (a lények gyűjtőneve) az angollal szemben, annyira megszoktam az évtizedek alatt, hogy beépültek a szókincsembe is a törpös dolgok. Így picit furcsa volt az újonnan megjelenő videojáték angol neveit olvasni és hallani (például az eredetiben a szakács törpnek olasz akcentusa van, egyfajta sztereotípia/paródia gyanánt, vagy ott van a főgonosz neve, aki Gargamel), így a cikkben is inkább a magyar megfelelőit fogom használni ezeknek.
A címben forgó Vileaf küldetésben Hókuszpók, a varázsló egy gonosz gyomnövény szaporítására talál receptet, amely képes csapdába ejteni a hőn ámított törpöket (hogy aztán megehesse őket), nem mellesleg nagy károkat is okoz a világban az erőszakos növény. A gombaházakban lakó hupikék törpikéket is eléri az átok, amikor is a gaz elveti magjait szerte a faluban és a környező helyszíneken. Így Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Duli-fuli, Okoska stb. csatába indulnak, hogy megtisztítsák a vidéket az egyre terjeszkedő veszedelemtől.
A történetet egy képeskönyv hasábjain mesélik el, és meg kell, hogy mondjam, eléggé változatos, humoros szöveggel lett tálalva. A program amúgy egy 3D-s mászkálós kalandjáték, amelyet egyedül, vagy egy robotkát igénybe véve akár ketten is lehet nyüstölni. Nem teljes értékű a kooperatív mód, a kamera az egyes játékost követi, így mindig visszahúzza a segítőt. A mozgáskultúra is kimerül egy ugrásban és kétfajta támadásban, így picit „apa ölében vezethetünk” co-op élményt kapunk, ha bekapcsoljuk. A nehézségi szint belőhető, így akár a kicsiknek is bátran ajánlható a könnyű vagy normál mód, de a nehéz se kifejezetten frusztráló.
Egy hátibatyuként magunkkal hurcolt porszívó/permetezőszerű eszközzel felvértezve változtathatjuk vissza környezetünket normálissá. Ezzel támadhatjuk meg a lilás szörnyecskéket is, akik a vileaf mellékhatásaként fejlődtek ki. Ezek aranyos kis takonylények vagy furi gombácskák, rémálmokat nem fognak kelteni. Ez nem mondható el Hókuszpókról, aki elég para módon járkál a mocsárban, vagy amikor a házában a lámpafénye elől bujkálunk, az is izgi. Nyilván túlzok picit, de hangulatos elemek ezek.
Aprajafalva szolgál a központi hubként, ahonnan indíthatjuk a felderítéseket, fejleszthetjük kütyünket új képességek reményében, vagy visszautazhatunk korábbi pályákra. Érdemes is lesz így tenni, mert bizonyos skillek hiányában nem tudjuk teljesen kipucolni a szinteket, a rajtuk lévő gyűjthető holmik pedig fontos részei a kraftolásnak a későbbiekben. Elképzelhető, hogy úgy visszük végig a gammát, hogy a falu bizonyos részeit teljes mértékben kihagyjuk, pedig sokféle dolog akad a strandon vagy a mezőn is, de minket csupán csak a másik két egységen húzogatnak végig a kaland során. Így rajtunk áll, hogy felderítjük-e ezeket is.
A 3D-s környezet egész jól fest, a játék élénk színeket használ, ami jól áll neki. Közelről még a sapekok anyagát is tanulmányozhatjuk, szóval ezen a téren kivetnivalót nem találtam. Ellenben mocskosul szaggat a stuff, így a PlayStation 5 erejét nagyjából sehogy sem használja ki a szoftver. (Amely PC-re és az előző konzolgeneráció képviselőire amúgy már pár héttel ezelőtt megjelent, az új masinákra azonban most vált elérhetővé – ez ad aktualitást tesztünknek.) Hozzá lehet szokni, de zavaró, és indokolatlan.
Nincsenek elrejtve a már elhagyott pályaelemek sem, így bizonyos távolságból a bejárt szakaszok némely részei messziről láthatóak részlegesen ottmaradva, világítva. Főbenjáró bűnként nem írnám az ellenőrző füzetbe, mert ritkán fogjuk ezeket megbámulni, egyszerűen hozzászokunk, hogy előfordul itt-ott ez a grafikai anomália. A zenék hangulatosak, és a szinkron is aranyos, kellő lelkesedéssel olvassák fel a poénos szövegeket. Persze ehhez kis angoltudás elkel, hogy értsük, milyen szavakat svédeltek meg vagy egészítenek ki a smurf szóval.
A játékmenet egyszerű és élvezetes, nem nehéz irányítani a kalandvágyó törpöket. Néha előfordulnak bakik, de ezt a spriccelős, jetpackelős mókázást még felnőtt fejjel is élveztem. Nagyobb gyereknek is bőven tudom ajánlani, vagy örökifjaknak kikapcsolódásként. Erős 8 órás játékidővel rendelkezik, de még egy jó 4-6-t bele lehet pakolni, ha mindent ki szeretnénk belőle húzni. A normális co-op lehetőséget hiányoltam belőle, mert a fentebb taglalt assist valamit rövid úton belül mellőztem, egyszerűen nem volt úgy élvezetes a játék.
Mindent egybevetve az átlagosnál bőven jobb program lett a The Smurfs: Mission Vileaf. És ne feledjük, hogy a megkötött szerződés szerint még további 4 különféle stílusú hupikék témájú videojáték érkezik a Microidstól 5 éven belül, amiből remélem, az egyik beat ’em up lesz. :-D
