Kicsit meglepődtem, amikor először olvastam arról, hogy a Strategic Command széria legújabb része nem előre megy, hanem hátra: nem voltam biztos abban, hogy a recept, amely remekül működött az első és a második világháborús hadszíntéren, ugyancsak megállja a helyét az alapvetően teljesen más dinamikájú amerikai polgárháborúban. Aggodalomra nincs ok azonban, a Strategic Command: American Civil War semmivel sem lett rosszabb, mint a sorozat többi része.
Először is, a terep óriási, mégis, az első időkben alig lesznek egységeink. „Tippre” fogjuk lerakni őket mindenfelé, reménykedve, hogy majd arrafelé lesz szükség rájuk. Kaotikus események követik egymást, pontosan jellemezve azt a zűrzavart, ami a polgárháború első heteit, hónapjait jellemezte – és mégis, néhány évvel később katonák tíz- és százezreit irányítjuk majd rendes, modern frontvonalakon mozogva. Bemutatja-e bármi ennél jobban, hogy változott, modernizálódott a hadviselés ezalatt a néhány év alatt?
A játékmenet, a menük pontosan ugyanazok, amelyek a sorozat többi részénél voltak. A fő nyersanyagunk az MPP (Military Production Point), amelyet diplomáciára, kutatás-fejlesztésre, és természetesen új egységek toborzására költhetünk. Az egységeknél lesznek ezredek, hadosztályok, hadtestek, illetve specializált csapatok, hegyivadász egységek és tengerészgyalogosok, nem beszélve a háború újdonságairól, a megfigyelő ballonokról és tengeralattjárókról. Szabad kezünk van abban, hogyan vívjuk a háborút, erődöket építhetünk, átállhatunk amolyan első világháborús lövészárokharcra is, de akár partra szállhatunk Floridában is, hátba döfve ezzel a konföderációs csapatokat. Bevonhatjuk a háborúba az európai nagyhatalmakat a déliek oldalán, északiként pedig minden erőnkkel ezt kell megakadályoznunk. Páncélos hadihajónkkal pozdorjává lőhetjük a régi, fából készült sokvitorlás sorhajókat.
A lehetőségeink, mint láthatóak, elég széleskörűek. Ugyancsak nincs kőbe vésve, hogy minden állam azon az oldalon száll harcba, amelyen a valóságban is. A billegő államokat többféleképpen a saját ügyünk mellé állíthatjuk, vagy agresszíven vagy a diplomácia eszközével, esetleg szerencsés csillagállás esetén valamilyen event keretében is. És persze meg kell említeni az indián törzseket, amelyek közül egyaránt sokan csatlakoztak az északiak és a déliek ügyéhez is. Egyébként az én végigjátszásom során meglehetősen különböző volt a háború a keleti és a nyugati oldalon – előbbi merev frontokkal inkább az első világháború nyugati hadszínterére emlékeztetett, míg az utóbbi az orosz hadszíntér gyorsan változó frontvonalaihoz volt hasonló.
Ezúttal is több kampány közül választhatunk, a háború egészét felölelő hadjárat mellett vannak később kezdődő, sok alternatív történelmet feldolgozó kampányok is (pl. mi lett volna, ha a Trent-incidens nyomán a Brit Birodalom belép a háborúba a Konföderáció oldalán).
A grafikáról és a zenéről nincs nagyon mit írnom, mindkettő van ( :-) ), és ennyi. Külön kiemelném a kézikönyvet, ami a szokásos Slitherine-minőséget képviseli. Közel 300 oldal, mindenre kiterjedő részletességgel, akinek pedig ez sem elég, annak ott a Matrix Games fóruma, ahol sokszor maguk a fejlesztők válaszolnak. A mellékelt strategy guide-hoz ráadásul még egy nyomthatható térképet is mellékeltek, ami hatalmas segítség az olyan, amerikai földrajzból felmentetteknek, mint én.
A Strategic Command: American Civil War abszolút ajánlható minden történelemrajongónak – akinek a Panzer Corps kevés, a The Operational Art of War IV meg sok, annak hibátlan választás lesz.
