25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Kütyü+hardver

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

Csak legyen hozzá asztalod...

Írta: Sityi

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

Azt mondják, sok luxusterméknél igazából csak a presztízs, illetve az impresszív technikai adatok azok, amelyek eladják – a napi használat pedig finoman szólva sem alakul úgy, ahogy azt az egyszeri ember elképzelte. Ott van például a Lamborghini Aventador SVJ: stílusos; több, mint gyors; egész egyszerűen elképesztő – a valóságban meg kiderül, hogy a mély, félig fekvő vezetési pozícióba bezöttyenni, de főleg onnan felállni nem épp kellemes mutatvány; az alacsony hasmagasság a fekvőrendőrök miatt lehet problémás; a széles tepsi pedig nem épp bevásárlóközponti parkolókra lett méretezve. Valami ilyesmi érzés fogott el az LG 48GQ900 tesztelése kapcsán is, pedig még mindig le vagyok tőle nyűgözve.

Szokás szerint kezdjük a technikai adatok tételes felsorolásával! 47,5” képátló, 3840*2160 felbontás 120 Hz-en, OLED-panel, FreeSync Premium és G-Sync Compatible minősítések, HDR10, 99%-os DCI-P3 színtérfedettség, 2 portos USB-hub, 2*20 W hangszóró, no és persze némi RGB. A mérete igencsak tekintélyt parancsoló, sima íróasztalon betölti a látóteret ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Előny, hogy tényleg „benne” vagy abban, amit csinálsz, VR sisak nélkül – pont emiatt munkára talán annyira nem alkalmas, mert sokat kell így az embernek a fejét tekergetnie, nehéz átlátnia az egész képernyőt egyszerre. Nem megszokhatatlan, csak igazából ez így, az asztalon furcsa (főleg annak tükrében, hogy a nappalimban egy 55”-os LG tévé lakozik, és azt nem nézem ilyen közelről).

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

Az OLED panel (mondanom se kell) tökéletesen teszi a dolgát, és remek színvisszaadással bír, főleg a feketék terén – ez talán annyira nem újdonság. Az ergonómia alapvetően egész jó lett: lehet ugyan a monitoron is menüzni, ha nagyon akarunk, vagy akár PC-n és Macen szoftverből is, de a mellékelt távirányítóval sokkal kényelmesebb kezelni ezt a monstrumot – és végre valaki értelmes módon gondolta végig, hová kéne tenni a fejhallgató csatlakozóját! Igen, ott alul, középen tökéletes helye van, nem kell vakon tapogatóznom a panel mögött, jár a cukorka!

Amit ugyanezzel a lendülettel vissza is veszek két böszmeség miatt. Egyrészt fel nem foghatom, hogy nem képes ez a dög magától bemenetet váltani? Bekapcsolom teszem azt a DisplayPorton lógó számítógépem, és várom, hogy legyen kép (nem kapkodja el az indulást amúgy sem, sőt). Aztán amikor már gyanús a dolog, előhalászom a távirányítót, rányomok a bemenetválasztó gombra – és ekkor kezd a képernyő az éledés folyamatának, majd amikor végre méltóztatott elindulni, böki ki, hogy ja, a HDMI 1-en volt, amikor kikapcsolt, mert történetesen a PlayStation 5-tel Cyberpunkoztam. A másik ugyanez pepitában: bedugom a fejhallgatót, erre még mindig a hangszóró szól. És még mindig. És még... Oké, távirányító elő, hangkimenet választás, ’nyádat, mars a fejhallgatóra! Ha kihúztam, ugyanez visszafelé... Most komolyan, tizedennyibe kerülő monitoroknál sikerült ezt megugrani... Értem én, hogy klassz ez a bumszli távrecsegő, de na!

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

Hozzá kell tegyem, itt végre értelmezhető a hangszóró megléte. Ugyan nem ez lesz házimozink alapja, de a sztereó hangképet egész jól visszaadja, és szólni sem szól rosszul (bár egy jobbfajta 2.1 rendszer már le tudja nyomni). Ez már csak a helyfoglalása miatt is dicséretes, legalább nem kell sakkozni a hangszórókkal.

Támadjon a kis ufócskánk: nem meglepő módon utánhúzás nincs – ekkora méretben ez jobban látszódna, nem igaz? ;-) Nos, az viszont kiderült így, hogy a gyors mozgásokat annyira nem szereti, mert picit mosott, homályos lesz a kép, de nem zavaró mértékben. A megszokott Overwatch 2 meccs alatt nem tűnt fel semmi különös, pedig figyeltem – így veszti el az érvényét az, amit pont az előző mondatomban írtam. :-) Illetve dehogy veszti, csak épp ha az ember a játékra koncentrál, nem látja. Ha nagyon a képhibát keresi, talán észreveszi, de akkor meg már egyszerűbb tényleg az ufós tesztet bevetni, nem? Hagyjuk is ezt a gordiuszi csomót, a lényeg, hogy a jelenség megvan, de oly kis mértékben, hogy csak szándékosan lehet észrevenni, nagy koncentrációval.

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

A hatalmas méret itt mutatta meg igazán, mennyire kétélű fegyver tud lenni: ugyan segít a beleélésbe, és mondhatni, valamivel realisztikusabb is így játszani, hiszen a valóságban sem egy pontot nézünk meredten ha paintballozni vagyunk (csak hogy analóg szórakozási formát használjak) – de pont a játék pörgőssége miatt az már zavaró, hogy a HUD-on lévő információk miatt külön le kell tekintsek a jobb alsó sarokba a lőszer miatt, a bal alsóba meg az életerő miatt (középre az ulti miatt, kicsit jobbra tőle a speckók újratöltése miatt: lám, memorizálni kell egy komplett tekintetvándorlási útvonalat úgy, hogy közben azért játszani is kéne).

Menjünk tovább a Resident Evil 2-re! Nem is tudom, hányszor néztem végig az első kb. húsz percét a játéknak (különösebben játszani ekkor még nem lehet vele), de most feltűnt, hogy a zombinak, amit a rendőr épp letartóztatna, csak aztán a zombi nyer, rángatózik a szemhéja. Lám, milyen apró részletek bukkannak elő kellően nagy méretben prezentálva... Szerencsére a képfeldolgozással sincs gond, az átmenetek szépek, simák – az meg gondolom az OLED-panelnek köszönhető, hogy a kontrasztosabb kép miatt a sötétebb jelenetek jobban néznek ki a „megszokottnál” (frappánsabban nem tudtam megfogalmazni, de ennyi monitorteszttel a hátam mögött remélhetőleg van értelme, hogy ezt a szót használtam).

Mondanom sem kell, a PlayStation 5 remekül kijött vele, sőt, a 120 Hz-es módot is látta és engedte használni. Megint csak arra tudok utalni, hogy valószínűleg a méret miatt most valahogy jobban kiadta a gyorsabb megjelenítési mód az extra sebességet – valószínűleg a szemem már egészen hozzászokott ehhez 30” alatti méret esetében (legalábbis jobb magyarázatom nincs erre).

LG 48GQ900 OLED monitorteszt – Vertikális Alföld

Poénból kipróbáltam a Switchet is ezzel a képernyővel, és ennek volt egy várt és egy váratlan eredménye. Ahogy gondoltam, a Full HD felbontás ilyen közelről ilyen nagyban nem néz ki már túl jól, jót tesz neki a távolság (vagy a kisebb képméret). Nem élhetetlen, de na... Viszont amire nem számítottam az az, hogy nem volt hangja szegény kis hibrid masinának. Valami ezzel a monitorral lehet, mert ugyanazzal a kábellel a vendégsége előtt és után is volt és van hangja a saját monitoromon... Remélhetőleg csak valami kisebb firmware probléma, és egy frissítéssel lehet orvosolni.

Bevallom őszintén, nem semmi élmény volt az LG 48GQ900-at tesztelni és használni, de valahogy nem győzött meg. „Szép vagy, szép vagy, úrnőm, de...” – Hófehérke itt most egy másik monitor lenne. Pedig akartam, hogy tessen. És értem is, miért kerül ennyibe. De ez a bemenet és hangkimenet kézi választásos cirkusz rengeteget ront az élményen (és nagyon szeretném azt hinni, hogy nem én néztem be valamit a menüben – többször átnéztem). Íróasztalra pedig egész egyszerűen túl nagy, legalábbis ha egy hétköznapi íróasztal méretéből indulunk ki. Ugyanez 32”, esetleg 37”-40” méretben? Egy rossz szavam nem lenne!

A bemutatott terméket az LG biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!